Mélyülő recesszió Romániában

Több mint 8 százalékkal esett vissza a második negyedévben a román gazdaság a tavalyi második negyedévhez képest - mondta Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter pénteken. (ProfitLine.hu)

A tárcavezető szerint a második negyedévi, több mint 8 százalékos GDP-csökkenés nagyobb volt, mint az első negyedévi, amikor a hazai össztermék (GDP) 6,2 százalékkal zsugorodott az előző év hasonló időszakához képest. A román statisztikai hivatal augusztus 13-án közli majd a hivatalos adatokat.

 

A pénzügyminiszter megerősítette a Traian Basescu román államfő által szerdán közölt előrejelzést arról, hogy - amint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon szóba került - idén a román gazdaság várhatóan 8,4-8,5 százalékkal esik vissza. A pénzügyminiszter nem közölte, hogy pontosan mekkora lesz az új államháztartási hiánycél, de elmondta, hogy az IMF elfogad 7-7,2 százalék közötti hiányt a GDP-hez viszonyítva. Ezzel az IMF idén már másodszor egyezik bele a román hiánycél emelésébe. Áprilisban, szintén az IMF-fel egyeztetve, az idei államháztartási hiánycélt a várható GDP 4,6 százalékára emelték az eredetileg egyeztetett 2 százalékról, román hazai szabvány szerint számolva. Az áprilisi kiigazítást 4,1 százalékos idei GDP-csökkenés feltételezésére alapozták.

 

A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy pénteken módosítják az IMF-hitelhez kapcsolódó szándéklevelet, amelybe bevezetik az új megállapodás szerinti makrogazdasági adatokat. Hozzátette, hogy az IMF a tervek szerint vasárnap véglegesíti a szándéklevél tartalmát. Románia márciusban, az IMF szervezésében, 19,95 milliárd eurós készenléti hitelkeretet kapott a nemzetközi pénzintézetektől és az Európai Uniótól. Az összeg nagyrészét az IMF állja, 12,95 milliárd euró erejéig.

 

Romániában tartózkodik jelenleg az IMF küldöttsége, megvizsgálni, miként teljesítette Románia hitelmegállapodásba foglalt feltételeket. A mostani tárgyalások tétje az, hogy az IMF átutalja-e az általa Románia számára kiírt keret második részletét, vagy sem. Mihai Tanasescu, az IMF romániai képviselője szerint a washingtoni székhelyű nemzetközi pénzintézet nem csak abba egyezik bele, hogy átutalja a második hitelrészletet, hanem elfogadta a román kormánynak azt a kérését is, hogy a pénz ne a Román Nemzeti Bank (BNR) valutatartalékát gyarapítsa, hanem a kabinet használhassa fel a költségvetési hiány fedezésére. Tanasescu szerint "rendkívüli helyzetben" az IMF Magyarországnak és Lettországnak is adott hasonló engedményt.


Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás:

Távolról irányított betonüzemek: újabb fejlesztés az építőanyag-iparban

Az építőanyag-ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a megfelelő szakemberek megtalálása, a nyereségesség fenntartása és a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálása. A Duna-Dráva Cement (DDC) távvezérlésű rendszere ezekre a kihívásokra kínál új választ: a digitális vezérlőközpontból egyszerre több betonüzemben történő gyártás is irányítható. A fejlesztés azonban túlmutat a technológián: a termelés, a logisztika és a munkaszervezés összehangolásával a betonipar működését is új alapokra helyezi.
2026. 11. 06. 15:30
Megosztás:

Rekordon a kékgallérosok váltási kedve: már a fizikai dolgozók is 700-800 ezres béreket kapnak

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
2026. 11. 06. 15:00
Megosztás:

Adj nevet a Miyawaki-minierdő kerti rokonának!

A 10 millió Fa Alapítvány új programot indít: a Miyawaki-minierdők kertre szabott változatát dolgozza ki a Nemzeti Faültetés Napja 2027 akciónap alkalmából.
2026. 11. 06. 14:30
Megosztás:

A Stripe nagyot lép: több mint 160 piacon fizethetnek kriptotárcákba a cégek

A Stripe újabb területen kapcsolja össze a vállalati pénzforgalmat a blokklánccal: a jogosult amerikai vállalkozások több mint 160 fogadópiacra küldhetnek stabilcoin-kifizetéseket, közvetlenül a címzettek kriptotárcájába. A szolgáltatás USDC- és OUSD-utalásokat támogat, a díjazása pedig kisebb összegeknél kedvezőbb lehet a vállalat közzétett SWIFT-díjánál. A nyilvános előzetes hozzáférésből ugyanakkor a New York államban működő cégek egyelőre kimaradnak.
2026. 11. 06. 14:00
Megosztás:

Olyan történt az októberi lakáspiacon, amire kevesen számítottak

Októberben tovább élénkült a hazai lakáspiac, a zenga.hu adatai szerint az ingatlanérdeklődések száma országosan és Budapesten is már csak 6 százalékkal maradt el a tavaly októberi szinttől. A fővárosban különösen látványos volt a fordulat, egyetlen hónap alatt 26 százalékkal nőtt az érdeklődések száma. A kereslet annak ellenére erősödött, hogy október végén az Otthon Startot a szigorúbb feltételekkel elérhető Wekerle Plusz váltotta fel.
2026. 11. 06. 13:30
Megosztás:

Szeptembereben 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 06. 13:00
Megosztás:

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe - közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 11. 06. 12:30
Megosztás:

Hivatalos végeredmény: az Egyetemista Lista nyerte meg a szerbiai parlamenti választást

Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson - közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök este egyhangúlag elfogadta az előrehozott parlamenti választás hivatalos végeredményét.
2026. 11. 06. 12:00
Megosztás:

Hogyan hozhatod ki az autódból a legtöbbet? Így készítsd fel az eladásra

Amikor elérkezik a pillanat, hogy megválj az autódtól, a forgatókönyv elméletben rendkívül egyszerű: megállapítasz egy reális, mégis vonzó árat, feltöltöd a hirdetést a legnépszerűbb portálokra, majd várod a komoly érdeklődőket. A valóság azonban a legtöbbször nem ilyen zökkenőmentes: a mai használtpiacon jóval tudatosabbak a vásárlók, neked pedig alkalmazkodnod kell ehhez, ha nem szeretnéd hetekig vagy hónapokig nézni a ház előtt veszteglő járművet.
2026. 11. 06. 11:30
Megosztás:

Kriptopiaci vesztesek és nagy nyertesek a vérzivatarban

A Pieverse 13,42 százalékos emelkedéssel szakadt el a mezőnytől, miközben a LayerZero közel 12 százalékot veszített, és az Uniswap, az Ethena, az Aero, valamint az Ondo is súlyos mínuszba került. A kriptopiac 24 órás nyertes–vesztes listája ezúttal többet mesél a befektetői bizalom törékenységéről, mint egy általános altcoinraliról. ETF-indulás, tokenégetés, infrastruktúráért folyó verseny és kockázatcsökkentés rajzolja ki a háttérben zajló történetet.
2026. 11. 06. 11:00
Megosztás:

A fokozódó befektetői óvatosság közepette csökkentek az amerikai és a német állampapírhozamok

A fejlett kötvénypiacokon az amerikai és a német államkötvények iránt erősödött a kereslet, amit támogatott, hogy a technológiai részvények meredek esése a befektetőket a biztonságosabb eszközök felé terelte. Az amerikai 10 éves 5,5 bázisponttal 4,84%-ra, a 2 éves pedig 10,4 bázisponttal 4,48%-ra csökkent. Európában a 10 éves Bund hozama 4 bázisponttal 3,25%-ra mérséklődött, a 2 éves hozam pedig közel 4 bázisponttal került lejjebb.
2026. 11. 06. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai részvényindexek; jelentősen emelkedtek az olajárak

Az amerikai részvénypiacok a szerdai emelkedést követően jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést: az S&P 500 4,4%-kal, a Dow Jones 3,4%-kal, míg a Nasdaq Composite 5,5%-kal gyengült. Utóbbi ezzel 2025 áprilisa óta a legnagyobb napi visszaesését szenvedte el, és több mint 10%-kal került október 6-i történelmi csúcsa alá.
2026. 11. 06. 10:00
Megosztás:

A technológiai és védelmi szektor gyengélkedése nyomás alatt tartotta az európai tőzsdéket

Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zárták a csütörtöki kereskedést. A STOXX 600 index 0,4%-kal csökkent elsősorban a technológiai és védelmi részvények visszaesésének következtében, miközben az emelkedő olajárak is rontották a piaci hangulatot.
2026. 11. 06. 09:30
Megosztás: