Miért kellett kikapnunk a svédektől?

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya érthető csalódottsággal nyilatkozott a svédek elleni szombati világbajnoki selejtezőt követően, amelyet csapata drámai körülmények között 2-1-re elveszített a Puskás Ferenc Stadionban.

"Nem érdemeltünk vereséget, nagy balszerencse, hogy végül mégsem szereztünk pontot. Szükség van néhány napra ahhoz, hogy a játékosok feldolgozzák a történteket, és ez érthető is, mert rászolgáltak arra, hogy ma legalább egy pontot szerezzenek. Főként a másik eredmény tudatában fájó ez a kudarc – mondta a holland szakember a mérkőzést követő sajtótájékoztatón annak a tudatában, hogy a dán-portugál rangadó 1-1-es döntetlennel ért véget.

 

– Korábban is elmondtam, hogy ha minden játékos a rendelkezésemre áll, akkor harcban lehetünk a továbbjutásért, de a héten sajnos rengeteg problémánk volt." A szakember némi meglepetésre klasszikus befejező csatár nélkül küldte pályára csapatát, Torghelle Sándor csak a kispadra fért, míg Priskin Tamás a lelátóról nézte végig az összecsapást.

 

 

"Eredetileg Rudolf Gergőt szerettem volna szerepeltetni, de sajnos ő megsérült. Torgehellénél úgy éreztem, a sérülését követően még nem tudna két teljes mérkőzést egymás után lejátszani, Priskin Tamás pedig nem volt felkészülve mentálisan egy ilyen mérkőzésre, ezt neki is elmondtam. Végül Huszti Szabolcs mellett döntöttem. Úgy gondoltam, a képességeit kamatoztathatja a magas, lassabban forduló svéd védők között, de ez nem sikerült” – mondta Koeman.

 

A magyar csapat az első félidőben kissé tanácstalanul játszott, sok volt az eladott labda, a pontatlan átadás. A szünetben Koeman pályára küldte Torghellét, ettől megélénkült a játék, jöttek a helyzetek is, majd a Dzsudzsák Balázs ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Huszti értékesítette. A hajrára a magyar válogatott elvesztette egyik alappillérét, mivel Juhász Roland cserét kért, őt Tímár Krisztián váltotta, aki jól teljesített, ám végül egy szerencsétlen mozdulata miatt Zlatan Ibrahimovic, a svédek világklasszisa az utolsó másodpercben egyedül vezethette a labdát Babos Gáborra. A Nijmegen hálóőre hárította, de a labda pont a vendégek támadójára, onnan pedig a kapuba pattant vissza. A bíró már a középkezdést sem engedte elvégezni…

 

"Nehéz feladat volt csereként beszállni, hiszen följebb kellett tolni kicsit a védelmet, ezzel együtt magabiztos voltam, de nagyon sajnálom, hogy a vége így sikerült – nyilatkozta Tímár. - Örültünk, hogy ekkora az érdeklődés, rettenetesen spannolt minket, örömet akartunk szerezni, és az egyenlítő gólnál kicsit elkapott minket a hév, ha rutinosabbak vagyunk, megtartjuk az egy pontot. Sajnos ilyen a futball, mi kihagytuk a helyzetet, nálunk meg elég volt egy hiba, és még a Babos Gabinak is óriási pechje volt. Kicsit talán furcsán szállt a labda, sajnálom. Túl kell tennünk magunkat ezen a vereségen, és csak szerdára koncentrálni. Ha a második félidei játékunkat nyújtjuk, akkor a közönség segítségével jó esélyeink vannak a portugálok ellen."

 

A leginkább elkeseredetten Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven légiósa nyilatkozott: "Mondhatjuk, hogy nem volt jó a játék, de a második félidőben olyan szinten küzdött a csapat, hogy legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Aztán persze közhely, de jött a tipikus magyar betegség. A mi támadásunkból egy olyan gólt kapunk, ami elképesztő: rosszul veszi át az Ibrahimovic, erre belepiszkál és még visszapattan a lábára, de nem szögletre vagy ilyesmi, hanem be a kapuba. Egy másfél éves munkának az eredményét a sors most elvette tőlünk, aki most azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar és hazudik."

 

Svéd részről a sorsdöntő gólt szerző Zlatan Ibrahimovic röviden sommázta a meccset: "Jó csapat a magyar, de a miénk sokkal jobb." Szerdán a portugálok elleni találkozón a Koeman-együttesből biztosan hiányozni fog a sárga lapjai miatt eltiltott Gera Zoltán, míg Juhász Roland sérüléséről egyelőre nem lehet semmi pontosat tudni. A magyarok hét mérkőzés után 13 ponttal a csoport második helyén állnak, egy ponttal megelőzve a svédeket.

 

Továbi eredmény a csoportból: Dánia : Portugália 1-1 (1-0)


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: