Nagyon megy a Genertel-nek
2009. 06. 25. 16:20
Az első magyar internetes biztosító, a Genertel üzleti évének első felét 118 ezer gépjármű szerződéssel és 3,53 milliárd forint állománydíjjal zárta, ez meghaladja az üzleti tervben szereplő adatokat - mondta Csikós Dániel vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) és casco után egy hete lehet lakásbiztosítást is vásárolni a Generteltől, a Generali csoport második éve működő tagvállalatától - jelentette be Sebestyén László ügyvezető igazgató. A 116 ezer kgfb szerződés és a 2.400 casco szerződés kedvező díját azzal tudja biztosítani a Genertel, hogy csak interneten és telefonon köt szerződést, és a kárügyintézés is elektronikusan történik. Az így megtakarított ingatlan- és személyi költség jelenik meg a díjakban. A casco biztosításoknál kiemelt partnerük lesz a Netrisk mellett a PBA nevű internetes közvetítő cég is. Ugyanez a költségcsökkentés jelenik meg az egy hete forgalmazott lakásbiztosításban is, mondta Sebestyén László. A lakástulajdonosok választhatnak az alapkonstrukcióként kínált önerő nélküli, és az önerős módozatok közül is. Ez utóbbi esetben csak a 20 ezer forintot meghaladó károkra fizet a biztosító, viszont a díj akár 30 százalékkal is kisebb lehet. A magyar biztosítók közül egyre több kínál ilyen lakásbiztosítást. Magyarországon a 4,2 millió lakás 70 százaléka biztosított. A Genertel vezetői - tekintettel az egyre több elemi kárra - célravezetőnek tartanák, ha ilyen típusú kárra minden lakásra esetén kötelező lenne biztosítást kötni.

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet
A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?
Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására
A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek
2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.
A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
Csoda történt az amerikai tőzsdén!
Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek
A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?
A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?
2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?