A piaci optimizmusról szólt a tegnapi nap is
Bizonytalan nyitást követően meredeken tudtak emelkedni az amerikai indexek, majd ugyanilyen meredeken jutottak vissza a negatív tartományba. Ez az emelkedés pont elegendő volt ahhoz, hogy új csúcsra ugorjanak az elmúlt négy-öt nap oldalazása után, de azt ne tudják megtartani, így rövidtávon akár behalt kitörésnek is minősíthetnénk a tegnapi produkciót.
Mindez mégsem igaz azonban, mivel technikai szempontból a visszaesés nem hatolt be az elmúlt pár napban kialakított sáv „testébe", pláne nem esett át rajta és került alá. Továbbra is erőt, rendkívül jó erőt mutatnak az indexek, hiszen tény, hogy jelentős emelkedésük ellenére csak oldalazva tudnak korrigálni.
A nap közbeni erőteljes feléledést az a hír okozta, hogy a FED változatlanul hagyta az irányadó kamatrátákat, valamint a gazdasági növekedésre utaló jelekről nyilatkozott. Szintén pozitívan értékelték, hogy a jelzáloghitelek iránti kérelmek száma 12,8 %-al ugrott meg az elmúlt héten. Kissé ront az összképen ugyanakkor, hogy a pozitívnak értékelt hírekre ugyan pozitív reakció jött, de az tiszavirág életű volt. A szektorindexek közül a technológia tudott érdemben emelkedni, míg az energia az esést vezette.
Európában egész nap a pozitív tartományban mozogtak az indexek, majd az amerikai nyitásra esésbe kezdtek és enyhe mínuszban zárták a kereskedést. (Solar Capital)