ÖSSZEGZÉS: Japán - A földrengés gazdasági következményei

A március 11-én bekövetkezett földrengés a korábbi nagy természeti katasztrófákkal összevetve hatalmas pusztítást végzett Japán ipari bázisában, de azoktól nem a kár mértékében, hanem annak szerkezetében tér el leginkább: tartós károkat szenvedett el ugyanis az ország áramtermelési kapacitása és sérültek az ipari beszállítói csatornák, ami megnehezíti a helyreállítást, késlelteti a gazdaság talpra állítását.

Április elején még 167.700 család volt áram nélkül és legalább 200 ezer család folyóvíz nélkül Japánban a március 11-i földrengés és szökőár nyomán. A természeti katasztrófában összesen 46 ezer épület omlott össze vagy égett ki, és további 155 ezer szenvedett szerkezeti sérülést. A közlekedési infrastruktúrát is komoly károk érték. Kétezer közút, 56 híd és 26 vasútvonal rongálódott, vagy semmisült meg.

 

A történelembe "Nagy Tóhoku Földrengés" (Tohoku Kanto Daishin-sai) néven bevonult 2011. március 11-i földrengés a japán történelem legnagyobbika, a mérések 1900-as kezdete óta az ötödik legnagyobb volt a világon és erejére jellemző, hogy Honsú japán szigetet 2,4 méterrel helyezte át keleti irányba, a föld forgási tengelyét pedig 10 centivel billentette ki. A földrengés által okozott közvetlen anyagi kár a japán kormány becslése szerint 190-300 milliárd dollárra tehető, de a tényleges helyreállítási költségek ennél lényegesen magasabbak lehetnek.

 

A biztosító társaságok kárbecslései a 200-250 milliárd dolláros tartományba esnek. Összehasonlításképpen: az 1995-ös kobei földrengés 100 milliárd dolláros kárt okozott, az Egyesül Államokban pedig a 2005-ös Katrina hurrikán 91 milliárd dollárt. Az eddig bekövetkezett katasztrófákat alapul véve egy átmeneti gazdasági visszaesést követően fellendülésre lehet számítani Japánban a helyreállítási munkák gazdaságösztönző hatása miatt, de az áramszolgáltató kapacitásban és az ipari beszállítói csatornák működésében bekövetkezett károk késleltetik majd a fellendülés kezdetét és csökkentik annak mértékét. Az előző nagy katasztrófával, a kóbei földrengéssel összevetve azonban még így is az események felgyorsulása figyelhető meg.

 

Az 1995 januári kóbei földrengés után a Nikkei225 index jó hat hónapon keresztül gyengült, 20 ezer pont közeli értékekről 24,6 százalékos eséssel 15 ezer pont alá bukott, mielőtt meredek erősödésnek indult volna. A Tóhoku földrengés napján, a pénteken még 10 ezer pont felett záró Nikkei225 index hétfőn 6 százalékkal, majd kedden 10 százalékkal esett, és az index 8.605 ponton zárt, közel három éve a legalacsonyabb szinten. Szerdán viszont az index már hat százalékos emelkedéssel 9 ezer pont felett végzett és azóta is kisebb-nagyobb ingadozásokkal emelkedő trendet követ. Április elején az index már a 9.500 pontos magasságban járt.

 

A jen a mostanihoz hasonlóan a kobei földrengés után is erősödött: a dollárral szemben 100 jen közeli jegyzésekről 83 jen környékére, négy hónap alatt összesen 18,1 százalékkal. A jen május elejétől kezdett ismét gyengülni és szeptemberre már 105 jenes dollár jegyzéseknél járt. A jen erősödése most viszont mindössze egy hétig tartott: a Tóhoku földrengés után a jen 83 körüli dollár jegyzésekről 76,25 jenes árfolyam csúcsra erősödött, de egy hét elteltével - a G7 összehangolt akciójának köszönhetően - a trend megfordult és a jen árfolyama április elejére már egészen 85-ös dollár jegyzésekig gyengült.

 

A jen erősödését mindkét alkalommal a biztosítói kárrendezésekhez és az újjáépítési beruházások finanszírozásához szükséges pénzeszközök előteremtésének igényére adott devizapiaci reakció idézte elő. A folyamat megfékezésére, illetve a remélt jen-vásárlásokra felvett devizapiaci pozíciók megsemmisítésére a G7 központi bankjai a japán jegybankkal karöltve jó egy héttel a Tóhoku földrengés után összehangolt nyíltpiaci műveletet hajtottak végre, melynek keretében mintegy 530 milliárd jent zúdítottak a devizapiacokra.

 

A külföldi deviza vásárlások miatt Japán külföldi devizatartaléka márciusban 2,2 százalékkal a valaha elért második legmagasabb szintre, 1,116 billió jenre emelkedett. Az 1995-ös kóbei földrengés után a japán gazdasági teljesítmény az év első három negyedévében bővült, majd a negyedik negyedévben kismértékben csökkent. Közgazdászok most is fellendülést várnak a helyreállítási munkák gazdaságösztönző hatásától, de ennek beindulása a kiesett áramtermelési kapacitás pótlása miatt akár az év végéig is elhúzódhat. A Nomura bankház számításai szerint a Nomura 400 árfolyam indexbe tartozó vezető japán vállalatok nyeresége csak az áramellátási kiesések miatt 17 milliárd dollárral csökkenhet az április elsejével kezdődött folyó, 2011/2012-es pénzügyi évben.

 

A földrengés és az azt követő szökőár által megrongált Fukusima-1 (Fukushima Dai-ichi) atomerőmű egyike volt a világ 25 legnagyobb atomerőművének. Hálózatra kapcsolt hat blokkjának áramtermelési kapacitása 4.696 megawatt volt. Ezekből négy megsemmisült. Az erőmű helyreállításáról a hatóságok a tengervizes hűtés alkalmazásával gyakorlatilag letettek, mivel az tönkreteszi a berendezéseket.

 

A sérült létesítmények felszámolása akár tíz évet is igénybe vehet és a japán kormány becslése szerint 19 milliárd dollárba fog kerülni. A Fukusima-1 üzemeltetője a Tokyo Electric Power Company, Inc., más néven Tóden, vagy TEPCO Japánban és Ázsiában a legnagyobb, a világon pedig a negyedik legnagyobb áramszolgáltató sorrendben az E.ON, az EdF és az RWE után. A TEPCO szolgáltatási területe az északnyugat-délkelet irányban húzódó fő japán sziget, a Honsú északnyugati fele, a Tokiót is magában foglaló Kantó, valamint a Tóhoku régió. Az érintett terület japán gazdasági teljesítményének a felét adja a Nomura bankház becslése szerint.

 

A BNP bankház adata szerint az érintett térség a japán GDP 40,1 százalékát termeli meg. A TEPCO adja a japán elektromos energiafelhasználás egyharmadát, ami nagyjából megfelel Olaszország energiafelhasználásának. A TEPCO áramtermelési kapacitásának mintegy 20 százalékát veszítette el, 41 millió kilowattos kapacitása 31 millió kilowattra esett vissza, de ebből április elejére 5 millió kilowattot sikerült pótolni hagyományos erőművi kapacitás üzembe állításával. A Nomura Securities számításai szerint csak a TEPCO havi több mint egymilliárd dollárt fordít a kiesett atomerőművi áramtermelési kapacitás pótlásához szükséges olaj és gáz vásárlására.

 

A "gördülő" áramkorlátozás révén a kormány 25 százalékkal kívánja csökkenteni a térség áramfogyasztását. A Nomura Securities az 1951/52-es nagy áramhiányt alapul véve készített modellje szerint az áramkorlátozások 2-4 százalékkal is csökkenthetik Japán ipari termelését az energiaigényes nyári hónapokban. Márciusban a japán ipari termelés a valaha mért legnagyobb havi visszaesést szenvedte el és két éves mélypontra esett vissza a földrengés által az ország ipari bázisban és az ellátási láncban okozott károk miatt. A JPMorgan globális ipari termelési indexe márciusban - részben Japánnak tulajdonított módon - hat havi mélypontra esett, 54,7 pontra a februári 59,2 pontról.

 

Gazdaságlassító hatások a keresleti oldalon is jelentkeznek. Az autóeladások márciusban 40 százalékkal esetek vissza a japán polgárok krízis idején tanúsított önmegtartóztató magatartása miatt. Egyes áruházláncok eladásai pedig 30 százalékkal is zuhantak. Így volt ez a kóbei földrengés után is, amikor a lakossági fogyasztás egy hónap alatt 4,9 százalékkal csökkent. Japán elektromos energia szükségletének 25 százalékát fedezi atomenergiával. A természeti katasztrófa miatt elektromos energia termelési kapacitásának öt százalékát veszítette el véglegesen - írta egy március közepi elemzésében a Wall Street Journal Japan Real Time című online kiadása - amit fosszilis energiahordozókkal lesz kénytelen pótolni.

 

Az ország a Japan Real Time szerint jelenleg napi 4,25 millió hordó olajat importál, amit a következő két negyedévben napi 400 ezer hordóval kell növelnie a kiesett atomenergia pótlására. Emellett energiatermelési célokra Japán 115 millió tonna szenet importál évente, amit legalább 25 millióval lesz kénytelen növelni. A földrengés a Reuters szerint hat olajfinomító leállását okozta Japánban, együttesen napi 1,40 millió hordó feldolgozó kapacitással. Japán teljes feldolgozó kapacitása 4,6 millió hordó.

 

A finomítók leállása üzemanyag-ellátási gondokat okozott, ami nehezíti a beszállítói csatornák működésének normalizálását. Mivel Japán, Dél-Korea, Kína és Tajvan szoros termelési és beszállítói közösséget alkot, ezért minden szállítási és logisztikai fennakadás egységében érinti az egész térséget. Miután pedig a térség maga domináns szerepet játszik a világ ipari termelésében, a Japánt ért megrázkódtatásnak globális léptékű gazdasági utórengései Ken Courtis, a Goldman Sachs egykori Ázsiáért felelős alelnöke, jelenleg a Keio Egyetem és a Tokió Egyetem előadója szerint még jó két negyedéven át érezhetőek lesznek. A japán GDP 23 százalékát adja az ipari termelés. A kormány adatai szerint 2010-ben a GDP 3,9 százalékkal nőtt, de a negyedik negyedévében az előzőhöz képest 0,3 százalékkal, évesítve 1,1 százalékkal csökkent.

 

A 2011-es japán GDP-előrejelzések viszonylag széles tartományban szóródnak: a svájci UBS bankház 1,4 százalékra módosította a japán GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a korábbi 1,5 százalékról, az IMF pedig szintén 1,4 százalékra a korábbi, januári becslésben szereplő 1,6 százalékról. A Schroders bankház 2011-es GDP-növekedési előrejelzését 0,8 százalékra csökkentette 1,2 százalékról. A Nomura Securities szerint a földrengés következményei az idén 0,7 százalékponttal csökkenthetik a japán GDP-t. A japán jegybank elkészítette földrengés előtt kiadott negyedéves Tankan üzleti hangulatjelentésének földrengés utáni verzióját: a termelőipari nagyvállalatok véleményét tükröző index 7 pontról 6-ra esett vissza. A 2010 negyedik negyedévi index még 8 pont volt és sorban a hatodik egymást követő alkalommal mutatott növekedést. (MTI)


Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás:

Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás: