OTP: 37 milliárd forint nyereség a II. negyedévben

Az OTP Bankcsoport 2011 második negyedévében 37,288 milliárd forint, az első félévében 74,476 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el pénteken publikált gyorsjelentése szerint, ami 36, illetve 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, és valamivel több az elemzői várakozásoknál.

Összességében a bankcsoport eredményének növekedése a külföldi érdekeltségek profit-hozzájárulásának következménye. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint a csoport működési eredménye egyedi tételek nélkül a második negyedévben 1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a féléves pedig megegyezett az egy évvel korábbival, 107,298 milliárd, illetve 215,732 milliárd forint volt.
   

 A csoport mérlegfőösszege a második negyedév végén 9.712  milliárd forint volt, 5 százalékkal alacsonyabb mint egy évvel korábban, az ügyfélhitelek állománya 6 százalékkal csökkent egy év alatt, és 7.133 milliárd forintot tett ki. A betétek értéke 5.898 milliárd forint volt, ami 1 százalékos csökkenés egy év alatt. A nettó kamatmarzs az egy évvel korábbi 6,09 százalékról 6,25 százalékra emelkedett.
    

A kockázati költségek céltartalék átértékelődés nélkül 2011 második negyedévében 50 milliárd forintot tettek ki, 40 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz és 12 százalékkal az első negyedévhez képest, a féléves összeg 107 milliárd forint, 23 százalékos mérséklődést mutat.
    

A 90 napon túl késedelmes portfólió aránya 15 százalékról 15,4 százalékra nőtt, éves szinten 3,1 százalékponttal emelkedett. A céltartalék fedezettség 0,6 százalékponttal, 73,3 százalékra nőtt az előző negyedévhez képest.
   

 A csoport összes bevétele a negyedévben szinte megegyezett az egy évvel korábbival csaknem 194,666 milliárd forintot tett ki, a fél évben 388,743 milliárd forint volt, ugyancsak nem változott. A működési költségek 173,011 milliárd forintot tettek ki az első hat hónapban, egy százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Ez a bank vezetésének magyarázata szerint erős költségkontrollt tükröz, figyelembe véve a csoportszinten számos esetben 5 százalék közeli vagy a feletti inflációt. Jelentős költségnövekedés (28 százalék) egyedül Oroszországban történt, ezt nagyrészt ellensúlyozta az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) költségeinek 5 százalékos csökkentése.
    

Az elmúlt negyedévhez hasonlóan tovább nőtt a külföldi leányvállalatok profit-hozzájárulása: javult az orosz leánybank teljesítménye, jó volt az ukrán, a bolgár, a román és a horvát érdekeltség eredménye. A második negyedévében a konszolidált profitból 15,7 milliárd forint származott külföldről (+4,5 milliárd forint az előző negyedévhez képest). Ezzel 2011 első hat hónapjában az adózott eredményhez 26,8 milliárd forinttal (a korrigált profit 30 százalékával, a bankadót is tartalmazó számviteli eredmény 36 százalékával) járultak hozzá a külföldi leányvállalatok, szemben a bázisidőszak közel 3 milliárd forintos veszteségével. Ugyanezen időszak alatt az OTP Core eredménye 24 százalékkal, 83 milliárd forintról 63 milliárd forintra csökkent.
    

A csoport saját tőkéje az időszak végére 1.338 milliárd forintra nőtt, ez éves szinten egy, negyedéves összevetésben 3 százalékos emelkedés. Az OTP Csoport IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutatója javult, 2011. június végére18,0 százalékára emelkedett, az elsődleges tőke (Tier1 ráta) 2,1 százalékponttal, 15,1 százalékra nőtt egy év alatt.
    

Az Európai Bankhatóság (EBA) által 2011. július 15-én publikált második európai stressz-teszt eredménye alapján az OTP Bank továbbra is Európa egyik legstabilabb pénzintézete, a pesszimista forgatókönyv esetén kalkulált 13,6 százalékos Core Tier1 mutatója a harmadik legmagasabb az európai bankok között.
    

A gyorsjelentésben kiemelték, hogy az elmúlt hónapban felerősödtek az eurózóna perifériaországaival, továbbá az Olaszországgal, illetve augusztus elején az USA-val kapcsolatos befektetői félelmek. Az OTP Csoport azonban sem az ún. eurózóna periféria országok,sem pedig az amerikai állam felé nem rendelkezik materiális értékpapír kitettséggel,ennek megfelelően – regionális versenytársaitól eltérően – sem a második negyedévben, sem pedig az elkövetkező időszakokban nem kerül(t)sor veszteségleírásra. (MTI)
    



Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás: