OTP részvény - pénteki punnyadás?
2011. 05. 27. 08:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,01 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 22.867,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények, az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 17 forinttal, 0,28 százalékkal 6.030 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mit hozhat a folytatás.
Hiába ugrott meg reggel az árfolyam a 6150 forintos szint elérésére nem került sor, még előtte megkezdődött a piac esése.
Az OTP részvény grafikonos elemzése Technikai elemzés rovatunkban folytatódik. Katt ide.
A Visa elindítja „Agentic Ready” programját az ügynökalapú kereskedelem fejlesztésére
A Visa (NYSE: V), világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el, és a Visa Intelligent Commerce kezdeményezésre épül, amely a Visa stratégiai keretrendszere a megbízható, mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedelmi élmények nagy léptékű megvalósításához.
Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
2035-re 3,1 billió dolláros új piac formálódik az élelmiszeriparban, ahol a növekedés döntő része nem a többletfogyasztásból, hanem a szerkezeti átalakulásokból, a technológiai innovációkból és az egészségtudatos vásárlói elvárásokból fakad. A PwC Strategy& legújabb Future of Food 2.0 című tanulmánya szerint ez a lendület a termesztéstől a kereskedelemig minden szereplőnek új irányokat jelöl ki. Stabil gazdasági feltételek és célzott támogatás nélkül viszont nehezen ugorják meg az átállást a klíma- és költségkockázatoknak leginkább kitett mezőgazdasági termelők.
Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők
Az Otthon Start program több ezer plusz adásvételt hozott az ingatlanpiacra az elmúlt hónapokban, de mára a magasan járó ingatlanárak és a várhatóan bővülő újépítésű kínálat miatt a használt lakások iránti kereslet látványosan visszaesett, sok vevő most kivár.
A reményt keltő hírek nyomán esett a nyersolaj ára, ami lendületet adott a tengerentúli részvénypiacoknak
1% körüli pluszban zártak hétfőn a fontosabb tengerentúli részvényindexek, a hangulat javulását az olajárak számottevő csökkenése váltotta ki azt követően, hogy hírek szerint a blokád ellenére hétvégén tankerek kelhettek át a Hormuzi-szoroson. A Dow 0,7%-ot erősödött, az S&P 1, a Nasdaq Composite 1,2%-kal került feljebb, a Russell2000 középvállalati index pedig 0,9%-os nyereséget könyvelhetett el tegnap.
Fellélegezhettek az európai részvénypiacok, csökkent a nyersolaj ára, a BUX azonban tovább gyengült
Emelkedéssel indult a hét a nyugat-európai tőzsdéken, az irányadó indexek kisebb nyereséget könyvelhettek el a hétfői kereskedés végén. Pedig a délelőtt folyamán még kisebb mínuszban álltak a főbb indexek, azonban zárásra a Stoxx600 0,4, a DAX 0,5, a FTSE100 pedig 0,6%-os pluszt mutatott. A részvénypiaci hangulat javulása leginkább annak volt köszönhető, hogy enyhültek az Irán elleni háborúval, illetve a Hormuzi-szoros lezárásával kapcsolatos aggodalmak.
Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama
Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup
A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett
A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen
A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?
2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.