OTP részvény - talán Amerika segíthet
2011. 02. 04. 08:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,23 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 22.945,21 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5.800 forintra erősödött, forgalmuk 10,3 milliárd forintot tett ki.Nézzük, mi jöhet a folytatásban! OTP részvény technikai elemzés.
Sikerült leutánozni a szerdai napot, mindössze a volatilitás volt kisebb, éppen ezért továbbra sem dőlt el semmi az árfolyam további irányát illetően, erre utal a második doji gyertya.
Kattintson a grafikonra!
Miután sikerült az év elején indult emelkedő trendbe visszakapaszkodni, így a 6000-6100 forintos szintek elérhetők maradtak, ugyanakkor az 5820-5850 forintos ellenállás nem engedi tovább egyelőre.
Talán az amerikai januári foglalkoztatottsági adatok (ma 14:30-kor) iránymutatással szolgálnak. Csökkenés során támasz 5700 forintnál, ha törik akkor mehet vissza a 200 napos mozgóátlagig, illetve 5500 forintig.
Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?
A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése
Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég
A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben
Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
Fordulatos júliust produkált az albérletpiac
Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt
Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek váratlan megugrása, a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültségek enyhülése, valamint a globális kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmak befolyásolják. A Magyarországon is jelen lévő XTB globális befektetési platform elemzése szerint a geopolitikai kockázati felár mérséklődése, a határidős piacokon a hosszú pozíciók leépülése és az erős amerikai dollár együttesen tovább növelték az eladói nyomást az olajpiacon. Ennek eredményeként a Brent jegyzése 88 dollár, a WTI-é pedig 82 dollár alá süllyedt hordónként.
A pénztárca otthon maradhat – az OTP SZÉP kártya is a mobilunkba költözött
Egyre többen hagyják otthon a pénztárcájukat, és fizetnek kizárólag mobiltelefonnal. Az OTP Banknál már az OTP SZÉP kártya is néhány érintéssel, mindössze pár perc alatt digitalizálható a Google Walletbe vagy az Apple Walletbe, így a használata minden eddiginél egyszerűbbé és kényelmesebbé vált. Bár a lehetőség alig egy éve érhető el, már több mint 208 ezren fizettek gyorsan és biztonságosan a digitális OTP SZÉP kártyával. A digitalizált kártyát használók ráadásul most egy „Promóció” keretében 20 000 forint értékű jegy.hu kupont is szerezhetnek.