Péntekre beborult a BUX - hogy látják a szakértők?
Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. értékpapír üzletág vezetője elmondta, hogy a délelőtti lefelé menet után dél körül kicsit "beállt a piac" a délutáni amerikai foglalkoztatási adatokra várva. A mezőgazdasági ágazaton kívüli foglalkoztatási adatok csalódást okoztak, mert a várttól elmaradó mértékű növekedést mutattak. Ennek ellenére nem volt nagy zuhanás.

A budapesti piacon a zárásra mérséklődött a veszteség, de a BUX-ot csak a Richter húzta felfelé - de egyedül kevés volt a gyógyszerrészvény. A gyógyszerpapírban pedig árfolyamcsökkenést vártak a szakértők, mert piacra kerülhetnek a munkavállalói bónuszrészvények.

Az OTP és a Magyar Telekom piacát már az eladók uralták, a Mol pedig csak kisebb mértékben veszített az árfolyamából. Lényegében a budapesti kereskedés a nemzetközi hangulat hullámán folyt.
A kisebb papírok közül csak a CIG biztosító tűnt ki, amellyel 750 forint felett is kereskedtek, miután a cég csütörtökön az árbevétel növekedéséről közölt adatokat.
A Raiffeisen Bank Zrt. részvényértékesítési vezetője, Miszkuj Tünde azt emelte ki, hogy közepes forgalom mellett oldalazó mozgás volt a parketten, az egy százalék alatti esés ugyanis még annak mondható. A szakértő szerint a Richter "lemaradó" részvény volt, ezért emelkedett pénteken az árfolyama.
A Magyar Telekom már régen a "túlvett" kategóriába került. Az OTP-t a záró szakaszban húzták fel egy kicsit. Miszkuj Tünde szerint az amerikai munkanélküliségi adatokban az aktuális ugyan rosszabb volt a vártnál, az előzőt viszont felfelé javították. A szakértő a következő napokban mérsékelt forgalomban kisebb emelkedésre lát lehetőséget, de úgy véli, előbb-utóbb kicsit nagyobb negatív korrekciónak kell jönnie.
A Mol árfolyama 150 forinttal, 0,69 százalékkal 21.500 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 85 forinttal, 1,58 százalékkal 5.290 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,96 százalékkal 549 forintra gyengült, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 360 forinttal, 0,82 százalékkal 44.280 forintra erősödött, a részvények forgalma 728,5 millió forintot ért el. Az Egis 173,8 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,29 százalékkal 20.950 forintra erősödött.