Pert nyert az M7-es tender ügyében a NIF
A NIF az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemelte: a bíróság ítélete szerint korábbi döntése megalapozott volt, mivel mind pénzügyi, mind technikai szempontból a legjobb pályázatot választotta.
A társaság emlékeztetett: 2006-ban a Balatonkeresztúr – Nagykanizsa autópálya szakasz építésének közbeszerzési eljárását a legalacsonyabb érvényes ajánlatot adó, Porr–Viadom–Terrag–Asdag alkotta PVT–M7 Konzorcium nyerte úgy, hogy a NIF Zrt. több ajánlatot is érvénytelennek nyilvánított az eljárás folyamán.
Az érvénytelen ajánlatot tevők megtámadták a döntést a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, amely – egy kivételével - az összes beadványt elutasította. A Közbeszerzési Döntőbizottság végül határozatában elmarasztalta az ajánlatkérő NIF-et, ezért az a Fővárosi Bírósághoz fordult keresettel.
A NIF közleményében rámutatott: a Fővárosi Bíróság által felkért független igazságügyi műszaki szakértő véleménye szerint az érvénytelennek nyilvánított ajánlat nem volt sem kellően átgondolt, sem kidolgozott. A szakértő véleménye azt is alátámasztotta, hogy a NIF Zrt. által érvénytelennek nyilvánított pályázat az ajánlattételi dokumentációban hivatkozott műszaki előírásokba ütközik.