Pozitív számok az Erste Bank csoport eredményében

Az osztrák Erste Bank - hálózatának nagyságát tekintve a második számú bankcsoport Kelet- és Közép-Európában - pénteken 183,3 millió eurós adózott eredményt jelentett a tavalyi utolsó negyedévről kisebbségi részesedések nélkül. Egy évvel korábban 603,4 millió eurós vesztesége volt a csoportnak adó után. (MTI)

Az elemzők 193 millió eurós profitot vártak a tavalyi utolsó negyedévről. A javulást a hitelezés bővülése és a befektetések javulása hozta, annak ellenére, hogy meredeken növelni kellett a kockázati tartalékolást Kelet-Európában.  

A nettó kamatbevétel a negyedik negyedévben 1,38 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 1,34 milliárdhoz képest, a jutalékbevétel 459,5 millió euróra csökkent 482,1 millióhoz képest, a sajátszámlás ügyletek nettó eredménye 82,1 millió euróra váltott az egy évvel korábbi 70,2 milliós veszteséghez képest. Ezzel tavaly egész évben 903,4 millió eurós adózott eredményt ért el az Erste Bank, 5,1 százalékkal többet a 2008-as 859,6 milliónál.

Erre az évre nem adtak számszerű előrejelzést, csak annyit írtak, hogy bíznak az eszközminőség javulásában Kelet-Európában, de a tartalékolás még magas marad. Csoportszinten 92 százalékkal 2,057 milliárd euróra növelték a kockázat tartalékolást tavaly.

Tavaly egész évben az Erste csoport nettó kamatbevétele 6,3 százalékkal 5,22 milliárd euróra nőtt, a jutalékbevétel 10,1 százalékkal 1,773 milliárd euróra csökkent, a sajátszámlás ügyletek nettó eredménye több mint az ötszörösére, 585,1 millió euróra emelkedett.

Magyarországon az Erste csoport adózott eredménye kisebbségi részesedések nélkül 57,9 millió euró volt tavaly, 47,1 százalékkal kevesebb - az árfolyamváltozásokat kiszűrve 40,8 százalékkal kevesebb - a 2008-as 109,5 milliónál, főleg a kockázati tartalékolás miatt, amelyet 170,8 millió euróra növeltek 73,5 millióról, az Erste Bank pénteken Bécsben kiadott beszámolója szerint.


Magyarországon a nettó kamatbevétel  tavaly 18,4 százalékkal 353,6 millió euróra emelkedett a gyorsan bővülő fogyasztói hitelezés miatt, a jutalékbevétel 34,1 százalékkal 86,2 millió euróra csökkent az értékpapír-forgalmazás kisebb hozzájárulása miatt, a sajátszámlás ügyletek többlete 4,5 millió euróval 29,9 millió euróra ugrott a külföldi valutás kölcsönzés jutalékainak beszámítása miatt.


November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás: