Rácuppan a GVH a PPO ügyre

Két héten belül elindítja vizsgálatát a PPO (ppo.hu) ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértése miatt - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint addig a hatóság további információt gyűjt arról, pontosan milyen tájékoztatást kaptak a szerződési feltételekről a honlapon regisztráló ügyfelek. Ugyancsak a vizsgálat megindításáig tisztázni kell azt is, hogy mely vállalkozások voltak érintettek a vélhetően jogsértő magatartásban, azaz mely cégekre kell kiterjeszteni az eljárást. A vizsgálat lezárultáig a GVH az érintettek türelmét kéri.

 

A GVH közölte: a Pre Pay Online (PPO - ppo.hu) egy internetes egyenlegfeltöltő portál, amit elsősorban autópálya matrica és mobiltelefon egyenleg feltöltésére használnak a portálon regisztrált fogyasztók. A honlap üzemeltetőjének az OTP Bank Nyrt. nyújt kártya elfogadói szolgáltatást. A regisztráció az általános szerződési feltételek (ászf) elfogadása mellett a bankkártya adatok megadásával, illetve három különböző szolgáltatási szinthez kötött előfizetési csomag (PPO Light, Basic és Prémium) valamelyikének kiválasztásával fejeződik be.

 

Emlékeztetnek rá, hogy 2010. január 11-én a honlapot üzemeltető cég, éves szolgáltatási díj jogcímén 2.490 forinttal terhelte meg regisztrált ügyfeleinek bankszámláját. A GVH-hoz érkezett körülbelül 300 fogyasztói jelzés alapján a panaszosok többsége azok közül került ki, akik a honlapot évek óta nem, vagy nagyon ritkán használták, illetve, akik 2008. november és 2009. január között regisztráltak az oldalon és a PPO Light 2009 akciós díjcsomagot választották, így 2009-ben nem kellett az éves adminisztrációs díjat megfizetniük.

 

A fogyasztók sérelmezik, hogy a belső levelezési rendszeren keresztül küldött üzeneten kívül sem a honlapról sem egyéb kommunikációs eszközön keresztül nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a korábbi ingyenes szolgáltatás fizetőssé válik, továbbá nem volt lehetőségük a pénz levonása előtt nyilatkozni arról, hogy kívánják-e, hogy a ppo.hu szolgáltatásait a következő évben is igénybe venni adminisztrációs díj ellenében, hanem automatikusan megújításra került a jogviszony.

 

Több fogyasztó kifogásolta, hogy csak a pénzösszeg levonásának napján kapott a belső levelezési rendszerben 2009. november 18-ai dátummal értesítést az ászf módosításáról. A GVH szerint a ppo.hu honlapot üzemeltető cég általános szerződési feltételeinek megváltoztatásával kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatával szemben felmerülhet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat törvényben rögzített tilalmának megsértése.

 

A GVH azt vizsgálja, hogy a vállalkozás eleget tesz-e a szakmai gondosság követelményeinek, hogy a fogyasztókat az adott áruval vagy szolgáltatással kapcsolatosan minden lényeges, a megalapozott fogyasztói döntéshez szükséges információról tájékoztatja-e. A közlemény szerint a GVH a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt akkor jár el, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas, így például országos méretű, vagy legalább három megyére kiterjedő kommunikáción keresztül valósul meg.

 

A GVH közölte: a vállalkozás tájékoztatási gyakorlatának vizsgálatakor felmerülhet a távollevők között kötött szerződésekről szóló kormányrendelet alkalmazhatósága is, aminek megsértése esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár (NFH) el. A PPO ügyben már az NFH is megkezdte hivatalos vizsgálatát.

Megkezdődik a téli időszámítás - ezek a fontos tudnivalók

Ma kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti.
2025. 10. 26. 08:00
Megosztás:

A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított

A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított, amelyet Gy. Németh Erzsébet, a párt alelnöke ismertetett szombati online sajtótájékoztatóján.
2025. 10. 26. 06:00
Megosztás:

Története legerősebb első kilenc hónapját zárta az UniCredit Csoport

Erős, diverzifikált teljesítményének és fegyelmezett tőkegazdálkodásának köszönhetően a 19. egymást követő negyedévben zárt nyereséggel az UniCredit Csoport: 2025 első kilenc hónapjában a nettó eredmény elérte az új kilenchavi rekordot jelentő 8,7 milliárd eurót, ami éves alapon 13 százalékos növekedésnek felel meg - közölte a pénzintézet szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 26. 05:00
Megosztás:

Marco Rubio: a Gázai övezetben nem lesz szerepe a Hamásznak és a UNRWA-nak, és már alakul a nemzetközi stabilizációs erő

A Gázai övezetben nem lesz szerepe sem a Hamász palesztin iszlamista szervezetnek, sem az ENSZ palesztin menekülteket segítő hivatalának (UNRWA), és már alakul a terület békéjét felügyelő nemzetközi stabilizációs erő - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter a dél-izraeli Kirjat Gatban létrehozott amerikai főhadiszálláson tartott pénteki sajtóértekezletén.
2025. 10. 26. 04:00
Megosztás:

Új digitális rendszert kapott a csillagvizsgáló Egerben

Magyarországon egyedülálló színvonalú, új digitális planetáriumi rendszert kapott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Csillagvizsgáló Tudományos és Élményközpontja - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 26. 02:00
Megosztás:

Élménypedagógiai fesztivált tartanak a Magyar Zene Házában

MESH néven a gyerekeket a középpontba állító kétnapos élménypedagógiai zenei fesztivált rendeznek november 21-22-én a Magyar Zene Házában.
2025. 10. 26. 01:00
Megosztás:

A 4 legjobb kriptokártya rangsora: Miért jelent áttörést a Digitap ($TAP) KYC-mentes opciója

A kriptokártyák csendben az egyik leggyakorlatiasabb hídként szolgálnak a digitális eszközök és a mindennapi pénzügyek között.
2025. 10. 25. 23:00
Megosztás:

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció több tömörülése

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció három tömörülése - jelentették be szombati varsói nagygyűlésükön.
2025. 10. 25. 22:00
Megosztás:

Újabb szakszervezeti tüntető menet vonult végig Rómán

legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL Rómában szombaton újabb tüntetést tartott, amely a hároméves Meloni-kormány gazdaságpolitikája ellen demonstrált palesztinbarát csoportokkal, valamint a baloldali pártokkal közösen.
2025. 10. 25. 20:00
Megosztás:

Üzembe helyezte 2500. csomagautomatáját a GLS

Kiskörén helyezte üzembe 2500. csomagautomatáját a GLS, ezzel a cég már 740 településen, több mint 3500 átadóponttal biztosít rugalmas csomagkezelési megoldásokat - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 10. 25. 18:00
Megosztás:

Külföldi piacokon terjeszkedne az okoszebrák magyarországi fejlesztője

A Pearl Enterprises Kft. idén a tavalyihoz hasonlóan 100 új okoszebrát helyez működésbe, ezzel 400-ra emelkedik a járókelők és az autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhelyek száma Magyarországon. A rendszer magyarországi kifejlesztője a hazai után a környező országok piacait is megcélozta - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság.
2025. 10. 25. 16:00
Megosztás:

Negyvenszeres az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között

A panellakások stabilan őrzik népszerűségüket a hazai lakáspiacon, az áraik széles skálán mozognak: az ingatlan.com aktuális kínálata alapján akadnak százmillió forint feletti ingatlanok, miközben a legolcsóbbak ára bőven 10 millió alatt marad.
2025. 10. 25. 14:00
Megosztás:

A Tether újabb nagy dobásra készül: jön a szabályozott USAT stablecoin 100 millió amerikai számára

A stablecoin piac domináns szereplője, a Tether, újabb mérföldkőhöz érkezett. A cég bejelentette, hogy decemberben elindítja az Egyesült Államokra szabott stablecoinját, az USAT-ot, amely szigorúan megfelel az amerikai szabályozásoknak. A cél? 100 millió amerikai felhasználó elérése – elsősorban a tartalomgyártók és a digitális gazdaság szereplői körében.
2025. 10. 25. 13:00
Megosztás:

Pump.fun felvásárolja a PadreAppot – új korszak kezdődik a multichain kereskedésben

Újabb jelentős felvásárlás rázta meg a kriptopiacot: a memecoin világából ismert Pump.fun megszerezte a PadreApp nevű kereskedési terminált, amely fejlett multichain elemzési eszközeivel tűnt ki. A lépés nem csupán a kereskedési infrastruktúra fejlesztését célozza, hanem hosszabb távon új szintre emelheti a platform pozícióját a decentralizált pénzügyek világában. A hírt a piac is azonnal pozitívan árazta be – de nem mindenki örül.
2025. 10. 25. 12:00
Megosztás:

Elvesztél az Otthon Start módosításai között? Segítünk képbe kerülni

Még két hónap sem telt el az Otthon Start Program indulása óta, máris több ponton változtak a feltételek, illetve kilátásban vannak újabb módosítások is. Az igénylők nincsenek egyszerű helyzetben, ha minden részlettel tisztába szeretnének kerülni és felkészülten szeretnének a bankba érkezni. Az alábbiakban a Bank360 szakértői segítenek eligazodni a küszöbön álló változásokkal kapcsolatban.
2025. 10. 25. 11:00
Megosztás:

Idén 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban szakértők szerint

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint; szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a szerződésváltások száma.
2025. 10. 25. 10:00
Megosztás:

Felejtsd el Based Eggman-t és MegaETH-t: A Digitap ($TAP) a legjobb kripto, amit most érdemes megvenni – a $TAP tulajdonosai korai hozzáférést biztosítanak maguknak

A felhajtás kezd alábbhagyni a Based Eggman és a MegaETH körül, miközben az okos pénzek befektetői egyre inkább a <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=oct&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=906a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> előértékesítését tartják a legésszerűbb lépésnek.
2025. 10. 25. 08:00
Megosztás:

Kína nemzeti emléknapot hoz létre Tajvan 1945-ös visszacsatolásának évfordulójára

Kína országos népi gyűlésének állandó bizottsága pénteken megszavazta, hogy október 25-ét Tajvan kínai fennhatóság alá visszatérésének emléknapjává nyilvánítsa - közölte a kínai állami média.
2025. 10. 25. 06:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint megállapodás született az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni csúcstalálkozóján arról, hogy az országcsoport közös fellépéssel "eltávolítja a világpiacról" az orosz földgáz- és nyersolajexportot.
2025. 10. 25. 05:00
Megosztás:

Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - október 25-től feloldja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, így szombattól nem lesz tűzgyújtási tilalom érvényben az ország egyik vármegyéjében sem - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
2025. 10. 25. 03:00
Megosztás: