Szlovák lap - Orbán falba ütközött

(MTI) - Valóban nem szokásos, hogy egy kormány gazdaságpolitikája már hivatalba lépésének első hetében kártyavárként omoljon össze. Különösen vicces, ha ez a dolog egy olyan párttal történik meg, amelynek kétharmados többsége van a parlamentben, és amely egy hónapig abban a hitben élt, hogy azt csinál, amit akar - írja a Sme című liberális szlovák napilap hétfőn.

"Egy ilyen, a valóság kemény falába való ütközést él át most Magyarországon Orbán és a Fidesz. Nem kell őket sajnálni, mert az, amit most oly nagy meglepetéssel megtapasztaltak, s józan ember már régen tudja: hogy a világ, a pénzpiacok, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió nem engedik meg nekik, hogy hazárdjátékot folytassanak a magyar költségvetéssel, ne tartsák be a tervezett 3,8 százalékos költségvetési deficitet és annak további csökkentését" - mutat rá az újság.

 

"Orbán úgy tért vissza Brüsszelből a Barrosóval folytatott tárgyalásokról, mint egy vert kutya, és a kilencvenes évek közepétől talán első ízben a mélyebb szerkezeti reformok szükségességéről kezdett beszélni. Alvezérei ugyanakkor majdnem tönkretették a forintot, mert folytatták a korábban elrendelt kommunikációt: elmagyarázni a választóknak, hogy elődeik katasztrofális helyzetben hagyták a költségvetést.

 

Ellentétben minden normális kormány viselkedésével arról próbálták őket meggyőzni, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint a valóságban" - fejti ki a lap. Úgy vélik, hogy a Fidesz ezzel két legyet kívánt leütni egy csapásra: elődeire hárítani a felelősséget azért, hogy nem tudja teljesíteni választási ígéreteit, s ugyanakkor lerázni magáról a felelősséget a magasabb költségvetési hiányért.

 

Az arra való igyekezet, hogy bebiztosítsák a maguk számára a pénzt, és eltussolják leleplezésüket választási csalásaikért, a józan ész fölé, a kormányzati felelősség fölé kerekedett. Talán végre azonban Orbán és társai is megértették, hogy nem olcsó pókert játszanak, és hogy a kormányzati felelősség másról szól, mint a politikai marketing - zárja kommentárját a Sme.

A decentralizáció halála vagy evolúciója? A Stripe Tempo blokklánca és a Libra kísértete

A kriptoalapú fizetések jövője a céges blokkláncok árnyékában. A decentralizáció volt a kriptovaluták és blokklánc-technológia egyik legfontosabb ígérete. Egy határokon átnyúló, nyitott pénzügyi rendszer, amely megszabadít a hagyományos közvetítőktől – bankoktól, fizetési hálózatoktól, szabályozói monopóliumoktól. Most azonban, amikor óriáscégek – mint a Stripe és a Circle – saját blokklánchálózatokat indítanak, újra felmerül a kérdés: nem csupán új szereplőket ültetünk a régi trónra?
2025. 09. 08. 16:30
Megosztás:

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
2025. 09. 08. 16:00
Megosztás:

Hosszú távú ingatlanbefektetések legjobb városai Magyarországon

<a href="https://www.globalpropertyguide.com/europe/hungary/price-history" target="_blank">Magyarország ingatlanpiaca</a> nem kiált a figyelemért, mint London vagy Párizs, mégis csendesen építette hírnevét Közép-Európa egyik legérdekesebb darabjaként. Az árak nem melegedtek túl, a kereslet állandó, és a bérleti piacokat a diákok, a munkavállalók és a turisták keveréke fűti. A hónapok helyett években gondolkodó befektetők számára az ország olyan stabilitást kínál, amely még mindig teret enged a növekedésnek.
2025. 09. 08. 15:30
Megosztás:

Meglepetést okozott a japán GDP

Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2%-kal nőtt, meghaladva az 1,0%-os előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3%-os növekedéshez képest.
2025. 09. 08. 15:00
Megosztás:

Augusztusban az időarányosnál kedvezőbben alakult az éves hiánycél eddigi teljesülése

A kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben négy szabályt tart szem előtt a fiskális fegyelem megőrzése érdekében: 1. A hiánynak évről évre csökkennie kell. 2. Az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. 3. Nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá. 4. Az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközeli szinten kell maradnia.
2025. 09. 08. 14:30
Megosztás:

Miért a Layer Brett a legjobb kripto, amit most érdemes megvásárolni a Solana és az XRP helyett szeptemberben

Szeptemberben hangos a kriptovilág, különösen az olyan altcoin óriások körül, mint a Solana és az XRP, ám a szemfüles befektetők csendben valami sokkal vadabbat üldöznek — ez pedig nem más, mint a Layer Brett ($LBRETT). A token még csak előértékesítési fázisban van, de máris komoly követőtáborra tett szert. Valójában a mai nap pletykái szerint ez a szokatlan Layer 2 kripto lehet a jelenleg legjobb kriptó, amit érdemes megvenni, potenciálisan lekörözve az olyan vezető altcoinokat, mint a Solana és az XRP. Íme, hogy miért:
2025. 09. 08. 14:00
Megosztás:

Erősödő bizalom a kkv-hitelezésben: megugrott a Széchenyi Kártya igénylések száma a tavaly augusztusi adatokhoz képest

A Széchenyi Kártya konstrukcióinak augusztusi adatai a kormányzati lépések eredményességét igazolják. Augusztusban 1284 beruházási hitelkérelem érkezett, ami közel kétharmados emelkedés 2024. augusztusához képest, és a likviditási típusú hitelek iránt is 40 százalékkal megugrott az érdeklődés. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez. Ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent.
2025. 09. 08. 13:30
Megosztás:

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 09. 08. 13:00
Megosztás:

Szavazásra bocsátják az USDH tickert a Hyperliquid hálózaton - új stabilcoin

A decentralizált tőzsdeként és Layer-1 blokkláncként működő Hyperliquid újabb mérföldkőhöz érkezett: először tesztelik az onchain irányítási modellt egy, az USDH stabilcoin tickerét érintő szavazással. A közösségi döntéshozatal nem csupán technikai kérdés: egyes protokollok szerint máris komoly piaci feszültségeket szült a lépés. De mit is jelent mindez valójában a Hyperliquid jövője és a decentralizáció szempontjából?
2025. 09. 08. 12:30
Megosztás:

Hogyan kérhető a keresetkimutatás a hitelfelvételhez?

Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 09. 08. 12:00
Megosztás:

A Metaplanet nem lassít: újabb 136 Bitcoint vásároltak, közeledve ambiciózus 2026-os céljukhoz

A japán Metaplanet befektetési óriás újabb lendületet vett kriptostrategiájában: újabb 136 darab Bitcoint vásárolt, így immár több mint 20 ezer BTC-t birtokolnak. A cég nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy 2026 végére 100 ezer Bitcoint halmozzon fel. De vajon mit jelent ez a piac egészére nézve, és meddig tarthat a vásárlási láz?
2025. 09. 08. 11:30
Megosztás:

A gyenge munkaerőpiaci adatok tovább növelték a kamatvágás esélyét

Bár ígéretes volt a pénteki kezdés, végül rossz hangulatban zárt a Wall Street pénteken, az S&P500 0,3, a Dow 0,5%-ot csúszott vissza, a Nasdaq Composite pedig néhány pontot ugyan, de veszített értékéből.
2025. 09. 08. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödése jókedvre derítette az ázsiai piacon befektetőket is, emelkedéssel indult a hét a térség vezető részvénypiacain.
2025. 09. 08. 10:30
Megosztás:

5 forintra árazza le a ruhákat és cipőket az ALDI

Az ALDI Magyarország egyedülálló árcsökkentéssel segít a magyar családokon. A vállalat egyrészt több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható majd.
2025. 09. 08. 09:47
Megosztás:

Meredeken estek pénteken a fejlett piaci hozamok az amerikai munkapiaci jelentés közzététele után

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain a múlt héten is jelentős volt a volatilitás. A hét első felében még a francia politikai krízis miatt ismét a fókuszba kerülő államadósság-fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak domináltak és emelkedtek a kötvényhozamok.
2025. 09. 08. 09:30
Megosztás:

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 08. 09:00
Megosztás:

A pénteken napközben tovább emelkedtek az európai piacok

Pénteken a gyenge adatokat tartalmazó augusztusi amerikai munkapiaci riport megjelenését követő volatilis kereskedés során visszaadták korábbi nyereségüket a nyugat-európai tőzsdék, így a nap végén kisebb mínuszban zártak az irányadó részvényindexek.
2025. 09. 08. 08:30
Megosztás:

Kriptobefektetők választása: A Ripplecoin bányászalkalmazás naponta 13 000 dollár passzív jövedelmet termel

A globális digitális pénzügyek gyors térnyerésével a passzív jövedelem a befektetők egyik fő céljává vált. A Ripplecoin bányászalkalmazás nulla belépési korláttal, intelligens számítási teljesítményelosztással és sokszínű kriptovaluta-támogatással új csatornát teremt a globális befektetők számára vagyonuk gyarapítására.
2025. 09. 08. 08:00
Megosztás:

Figyelem,másodfokú riasztást adtak ki több járásra!

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő reggel.
2025. 09. 08. 07:40
Megosztás:

Robert Kiyosaki szerint a Bitcoin „könnyű meggazdagodást” kínál – igaza van?

Robert Kiyosaki, a világhírű Rich Dad, Poor Dad (Gazdag papa, szegény papa) című könyv szerzője ismét nagy port kavart pénzügyi kijelentésével. A befektetési tanácsairól és sokszor meghökkentő nézeteiről ismert szakember az X-en azt írta:
2025. 09. 08. 05:00
Megosztás: