Tartja tegnap este elért erejét a forint
2010. 05. 13. 09:36
Csütörtökön is folytatódott a forint árfolyamának erősödése, ahogy egyre inkább mérséklődik a múlt héten tapasztalt piaci aggodalom. Igaz, úgy tűnik, hogy a forinterősödés 271,50-es szintnél megtorpant. Csütörtökön délelőtt fél tíz után egy euró 272,13 forint volt, míg szerdán délután még 273,35 forinton jegyezték.
Szerdán este már hasonló árfolyamon mozgott az euró, amit aztán az éjszaka folyamán is tartani tudott. A piacokat némileg megnyugtatta a hétvégén elfogadott stabilizáló csomag, és növelte a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát, hogy Spanyolország szerdán bejelentette, megszorító intézkedéseket vezet be.
A közép-kelet-európai devizák a forinthoz hasonlóan erősödtek, a forinthoz képest a zloty némileg dinamikusabban. A dollár árfolyama 214,30 forint, 1,2675 dolláros euróárfolyam mellett, szerdán délután 214,80 forinton jegyezték, amikor egy euró 1,2692 dollárt ért. A svájci frank csütörtökön délelőtt 193,10 forint volt, előző nap délután 194 forinton jegyezték, 100 japán jen 229 forintot ért, szerdán még 231 forint volt.
Digitap ($TAP) 4 millió dolláros tőkebevonása túlszárnyalja a 140 dolláros Solanát: A $TAP a legjobb kriptovaluta befektetés 2026-ban?
A kriptopiac 2026-ban papíron egészségesnek tűnik, de a gyakorlatban frusztráló lehet. A hálózatok stabilak, a tranzakciós sebesség gyors, és az intézményi érdeklődés sem lankadt. Mégis, sok olyan befektető számára, aki nagy infrastruktúratokeneket tart, a kriptó egykor ikonikus, robbanásszerű árfolyam-emelkedése eltűnt a piac éléről, helyét pedig lassú, oldalazó ármozgás vette át.
Solana jövője az állandó megújuláson múlik – figyelmeztet a társalapító
A Solana blokklánc egyik legismertebb alakja, Anatoly Yakovenko szerint a platform túlélése nem kevesebben múlik, mint a folyamatos technológiai fejlődésen. Míg az Ethereum a protokoll „megdermedését” tűzi ki célul, Solana inkább a megállíthatatlan innovációban látja a jövőt. Vajon melyik stratégia vezet hosszú távon sikerhez?
Több szakképesítés, magasabb kereseti lehetőség?
A pénzügyi biztonság egyre több munkavállaló számára válik kiemelt szemponttá, különösen olyan időszakokban, amikor a megélhetési költségek emelkednek, a munkaerőpiac pedig folyamatosan változik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik befektetnek a saját tudásuk fejlesztésébe, hosszabb távon stabilabb jövedelmi helyzetet érhetnek el.
Ritka fémek és szuperötvözetek csodái
Amikor a mai ipar anyagigényeire gondolunk, gyakran találkozunk az acél vagy alumíniumötvözetek alkalmazásával. Azonban vannak olyan egzotikus anyagok is, amelyek különleges feladatok megoldására lettek kifejlesztve. Mi teszi őket olyan egyedivé és nehezen hozzáférhetővé? Az ár, a ritkaságuk, vagy más tényezők is szerepet játszanak?
Innovatív megoldások otthoni fűtéshez
A modern otthonok fűtéstechnikai megoldásai általában két fő elvet követnek: a hatékony működést és az energiahatékonyságot. Számos készülék közül választhatunk, de a kerámiabetétes és kvarc hősugárzók kiemelkednek a versenytársaik közül. Milyen előnyöket kínálnak ezek, és hogyan szolgálják a lakások melegítését költséghatékonyan?
Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban
A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak, és ehhez a kiszámítható, jól tervezett agrártámogatási háttér is hozzájárult. Ennek eredményeként a 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a beruházási típusú támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal - jelentette be Nagy István agrárminiszter vasárnap közösségi oldalán.
Az eddigi leggyengébb évét hozta a babaváró hitel
Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék
Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys
Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit
Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet
Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.