Tchibo: a profit, mi adható
2010. 08. 27. 21:12
Megháromszorozta nyereségét a Tchibo az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képet a tavaly végrehajtott költségtakarékossági programnak köszönhetően. A Tchibo boltjaiban a kávék mellett többek között ünnepi kiegészítőket, konyhai eszközöket, divatcikkeket, játékokat valamint sport- és szabadidős termékeket árusít. (MTI)
A csoport adó előtti eredménye 48 millió euróról 147 millióra emelkedett, a bevétel sok üzlet bezárása ellenére 6 százalékkal másfél milliárd euróra nőtt.
A várható karácsonyi forgalomnövekedésének köszönhetően a cégnél a második félévben az elsőben elértnél nagyobb bevételre számítanak. A Tchibót is megingatta a gazdasági válság tavaly, miután egyre kevésbé ment jól az üzlet, a hetente változó kínálatból egyre több áru maradt eladatlan.
Válaszként a társaságnál tavaly mintegy 800 munkahelyet szüntettek meg, és ezer boltjukból 850-et hagytak meg. A Tchibo 2007-ben nyitotta meg első magyarországi üzletét az Aréna Plázában.
Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta
Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Erdőtűz pusztít Belgiumban
Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?
A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése
Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég
A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.