Történelmi mélyponton maradt a kamat Lengyelországban
Az alapkamat már 18. hónapja rekord alacsony. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A monetáris tanács legutóbb tavaly júniusban változtatott a kamaton, akkor negyed százalékpontos - 25 bázispontos - csökkentést hajtott végre.
A Reutersnek nyilatkozó elemzők egy kisebb része kamatemelésre számított. A kamatemelési várakozások mögött az állt, hogy novemberben már a második egymást követő hónapban volt az éves infláció a lengyel jegybank 2,5 százalékos inflációs célja fölött. Az infláció erősödésével egyidejűleg erőteljesen nő a GDP.
A lengyel bruttó hazai termék 4,2 százalékkal emelkedett éves szinten a harmadik negyedévben, s a várakozások szerint az idén 3,7 százalékos lehet a gazdasági növekedés. A 38 millió lakosú Lengyelország a legnagyobb a 2004 óta az Európai Unióhoz csatlakozott államok közül, és az egyetlen az egész unióban, amely tavaly elkerülte a recessziót.
A GDP 1,9 százalékkal nőtt 2009-ben. Elemzők szerint kedvező, hogy a gazdaságot belső hajtóerő, a lakossági és a közösség fogyasztás húzza. Ez növeli a lengyel gazdaság ellenállóképességét a külső megrázkódtatásokkal, például az euróövezeti adósságválság hatásaival szemben.