Túlhevülhet a kínai gazdaság?
Ezen gazdasági adatok ellenére a kínai pénzügyminiszter a minap bejelentette, hogy Kína nem hagy fel a gazdaságélénkítő intézkedésekkel, ugyanis azok korai visszavonása árthat a gazdaságnak.
Elemzői várakozások szerint az infláció az elkövetkezendő hónapokban 3-4 százalékra gyorsulhat, mint ismeretes több hónapnyi csökkenés után novemberben emelkedett először, akkor 0,6 százalékkal.
Kína mesterségesen táplált gazdaság és fogyasztásélénkítésének következtében a tavalyi évben már elhódította az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb autópiaca címet, miután a személyautó értékesítések 52,9 százalékkal 10,3 millióra emelkedtek. Csak decemberben éves szinten 88,7 százalékos emelkedés mutatkozott az értékesítésekben.
Kettős szerepben vannak a kínai jogalkotók, egyrészt ki szeretnék vonni az extra likviditást, hogy fékezzék az ingatlanpiaci árak emelkedését, ugyanakkor fenn kívánják tartani a gazdasági bővülés eddigi mértékét.