Vállalkozók Napja - Gazdaságpolitikai fórum

A 2011-es adóintézkedésekkel mintegy 600-700 milliárd forint marad a háztartásoknál, illetve a vállalkozásoknál jövőre, ami segít a gazdasági növekedés beindításában - mondta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a VOSZ gazdasági fórumán.

Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy az idén választási év volt, ebben az évben nem lesz "csúcs" az államháztartási hiányban, a kormány tartja magát 3,8 százalékos deficithez. Rámutatott: a háztartásoknak már nem volt akkora jövedelmük, hogy tőlük újabb intézkedésekkel átcsoportosításokat lehessen végrehajtani, ezért elsőként a pénzügyi szektor volt az a gazdasági terület, amelytől az államháztartási hiány tartása érdekében jelentős jövedelmet lehetett elvonni a bankadó bevezetése révén.

 

Bartha Ferenc, a VOSZ ellenőrző bizottsága elnöke szerint a Fidesz azért nem mutatta be a választás előtt az időközben megtett intézkedéseket, mert "össznépi vita lett volna róluk", a választás után viszont a kormány gyorsan meg tudta azokat lépni. A VOSZ ellenőrző bizottságának elnöke elismerte, hogy a kormány lépéseinek hatására stabil makrokörnyezet jött létre az országban. Szerinte a válságadókat átmeneti intézkedéseknek kell tekinteni, ha 2-3 éves nyugodt időszak következik, akkor a tartós növekedést, a strukturális reformokat el lehet indítani, ezzel válságintézkedés nélkül is tartós egyensúlyt lehet létrehozni.

 

A gazdaságpolitika feladata, hogy erős, versenyképes, növekvő és stabil gazdaságot hozzon létre - jelentette ki Bartha Ferenc, aki szerint az adócsökkentés, a megtett intézkedések jó alapot teremtenek a gazdaságnak, a kitörést a kis- és középvállalkozások, és azok exportjának növelése jelentheti, de a belső piacon is kell számukra értékesítési lehetőséget teremteni. Chikán Attila egyetemi tanár, a VOSZ gazdaságpolitikai bizottságának vezetője szerint a kormány nehéz helyzetben erős támogatással került hatalomra. A nehéz helyzet egyrészt öröklött problémákból adódott - például a gazdaságot is jellemző korrupcióból -, másrészt gazdaságpolitikai hibákból és a globális válságból.

 

Pozitív kormányzati lépésnek értékelte az adócsökkentést, az Új Széchenyi Terv céljait, köztük a gazdaságba kerülő források növelését, a bürokrácia tervezett mérséklését. Chikán Attila szerint a vállalkozások várakozó helyzetben vannak, még mindig bíznak a kormányban, de a strukturális átalakításokat meg kell kezdeni, mert nélkülük hiába voltak a kényszerintézkedések. "Nem hiszem, hogy ráérünk, a kormánynak gyorsan kell cselekednie" - jelentette ki, mivel például a külföldi befektetők részéről a türelem véges. A belföldi bizalom, a kormány támogatottsága még mindig nagy, de törékeny, mert várják az emberek, hogy lássák a kormány ígéreteinek teljesülését - tette hozzá.

 

Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy kedvezően hatott a gazdaságra a külső körülmények alakulása, a gazdaságnak az egyes negyedévekben tapasztalt bővülése alapvetően a külső hatásoknak tudható be. A belső piaci tényezők közül a beruházások üteme, a háztartások fogyasztása továbbra is csökken, bár annak üteme mérséklődött. A feldolgozóipar növekedése az exporthoz kötődik. A munkaerőpiacon a tendenciák javulást jeleznek, bár az éves munkanélküliségi ráta felette lesz a tavalyinak - tette hozzá. Pozitívnak értékelte azt, hogy az Orbán-kabinet elfogadta a Bajnai-kormány által vállalt 3,8 százalékos államháztartási deficit tartását. Az idei hiánycél bőven teljesíthető lesz, de minőségi szerkezeti problémák vannak a gazdaságban, a szerkezeti reformokat minél előbb meg kell kezdeni.

 

A monetáris mutatók azonban romlottak, például a forint euróhoz, svájci frankhoz mért árfolyama jelentősen romlott a választások óta. A kormány inflációs politikájában kétarcúság van, egyrészt az infláció mesterséges leszorítására törekszik, másrészt a válságadók bevezetése inflációt gerjesztő tényezőként hat - vélte Petschnig Mária Zita. Török Ádám egyetemi tanár arra hívta fel a figyelmet, hogy a külföldi befektetők empátiájára is tekintettel kell lenni. Jelezte továbbá, hogy a gazdasági növekedés akadálya lehet, ha a munkaerőpiacon nem áll rendelkezésre kellően képzett munkaerő. (MTI)


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás: