Változik a csődtörvény

Több ponton is változik a csődtörvény kedden: új szabály lesz egyebek között, hogy az adós cég vezetője által bejelentett öncsőd azonnali fizetési moratóriummal jár, illetve a megrendült gazdálkodású cégeknél előtérbe kerül a reorganizáció a felszámolással szemben. (ProfitLine.hu)

A csőd- és a felszámolási eljárásról szóló törvényt nyáron módosított a parlament. Az eddig hatályos törvény is ismerte a reorganizációs célú csődeljárást, de a gyakorlatban ezek száma elenyésző volt, a helyettük lefolytatott felszámolási eljárásokban viszont a hitelezők követeléseik alig néhány százalékához jutottak hozzá. Az új szabályok szerint a csődeljárást az adós - a megrendült gazdálkodású, fizetésképtelen cég - valamint a hitelezője is kezdeményezheti.

 

Amennyiben az adós kéri a csődeljárást - ezt nevezik öncsődnek - a bíróság egy munkanapon belül elrendeli az ideiglenes fizetési haladékot, amit közzétesz a Cégközlönyben. A csak elektronikus megjelenő Cégközlönyben minden nap 0 órakor teszik közzé a közleményeket, ekkortól kezdődik a csődeljárással járó fizetési moratórium, a cégek neve mellett ekkortól kötelező feltüntetni a "cs.a" "csődeljárás alatt" jelzőt.

 

A bejelentést megelőző eljárás azonban hosszabb, mivel a cég vezetője csak akkor jelenthet csődöt, ha ehhez előbb a tulajdonosok hozzájárultak. A hitelező akkor indíthat csődeljárást, ha az adós a fizetés lejártát követő 15 napon belül sem fizetett, kötelezettségét nem vitatta, és a hitelezői felszólításnak sem tett eleget. A hitelező ilyenkor választhat a csőd-, vagy a felszámolási eljárás között.

 

Ha a csődöt választja, akkor tovább tart a csődeljárás elrendelése, mint öncsőd esetén. A bíróság 5 munkanapon át vizsgálhatja a kérelmet, és ha az hiányos, akkor ennyi időt szab a pótlásra. Ezt követően 5 munkanapon belül megküldi a kérelmet az adósnak, akinek 15 munkanapja van nyilatkozata megtételére. Amennyiben az adós nem vitatja a kérelmet, a bíróság újabb 8 munkanapon belül hozza meg a csődeljárásról szóló végzést. Ha a bíróság - bármelyik fél kérelmére - elrendeli a csődeljárást, akkor az adós céget 90 napos fizetési moratórium illeti meg. A hitelezőknek pedig 30 napon belül kell bejelenteniük a követeléseiket. Az adós közvetlenül és egy országos napilapban feladott hirdetésben is értesíti a bejelentésről a hitelezőit.

 

A fizetési haladék alatt is fizetni kell azonban a munkabéreket, azok közterheit, a közüzemi díjakat, a bankszámla költségét és az áfát. A csődeljárásba - a bíróság kirendelésére - bekapcsolódó vagyonfelügyelő hagyja jóvá az adós cég új kötelezettségvállalásait; feladata, hogy a társaság a veszteségét mérséklően működjön. A cég vezetői és a vagyonfelügyelő együtt dolgozzák ki a fizetőképesség helyreállítását - a reorganizációt - célzó programot. Az adósnak a csődeljárás indulásától számított 45 napon belül kell összehívnia a hitelezőket, egyezségi tárgyalásra. Ezen engedményeket, fizetési könnyítéseket adhatnak a hitelezők, sőt követelésük egy részéről is lemondhatnak. Minden 100 ezer forintnyi követelés ér egy szavazatot, ám aki ennél kevesebbet követel, az is kap egy voksot. A bajba jutott cég tulajdonosi körébe tartozó más cégek viszont csak 400 ezer forint követelés után kapnak egy szavazatot.

 

Ezzel kívánta a jogalkotó elérni, hogy az esetleges vagyonátmentés ne jelentsen előnyt a tulajdonosoknak. Külön csoportot alkotnak a biztosított - például jelzálogjoggal rendelkező - illetve a nem biztosított követeléssel rendelkező hitelezők. Mindkét csoport külön szavaz a reorganizációról, és amennyiben mindkét csoportban igent mond a hitelezők többsége, akkor a program végrehajtható, ellenkező esetben felszámolásba megy át a cég. A csődeljárást űrlapon lehet bejelenteni a cégbíróságon, ezt rendeletben tette közzé az igazságügyi és rendészeti miniszter. A módosítás sok ponton érinti a felszámolási eljárást is. Például a felszámolót nem a bíró jelöli ki, hanem az elektronikus rendszer, mégpedig véletlen kiválasztással.

 

Jövő év közepétől a csőd- és felszámolási eljárásokban teljes lesz az elektronikus ügyintézés. Új szabály az is, hogy a bíróság megszünteti a felszámolási eljárást, ha az adós minden tartozását kifizette. Erre például úgy kerülhet sor, hogy a tulajdonosok rendezik a hitelezők követeléseit.


Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás: