Van aki hasznot húzott a magas olajárból - Shell
A piaci érték alapján legnagyobb európai olajtársaság csütörtöki gyorsjelentése szerint a nyereség 8,78 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 5,48 milliárdról. Az olaj- és földgázár változásának hatását kiszűrő módszer szerint számított nyereség 41 százalékkal 6,9 milliárd dollárra nőtt.
A brit-holland társaság naponta átlagosan 3,5 millió hordó kőolajnak megfelelő mennyiségű olajat és földgázt termelt ki a január-márciusi időszakban. Ez ugyan 3 százalékkal kevesebb az előző évinél, az olaj azonban jelentősen drágult - a Brent típus ára például 38 százalékkal emelkedett - az első negyedévben, ami bőven ellensúlyozta a kitermelés csökkenésének hatását, a bevétel így 86 milliárd dollárról 109,9 milliárdra nőtt.
A versenytársak közül az olasz Eni és a brit BP is beszámolt már első negyedévi eredményeiről. Az Eni nyeresége 15 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, annak ellenére, hogy a termelés jelentős csökkentésére kényszerült Líbiában, ahol éppen az Eni az ágazat legnagyobb külföldi szereplője. A BP gyengén kezdte az évet, nyeresége 2 százalékkal csökkent, a Mexikói-öbölben tavaly tavasszal történt olajkatasztrófa költségei miatt. (MTI)