Vége a Genesisnek? - Alsó limiten az árfolyam

Miután a Genesis Energy Befektetési Nyrt. tájékoztatást jelentett meg még vasárnap folyamán a BÉT honlapján arra vonatkozóan, hogy a tervek szerint a Társaságot kiürítik és hamarosan végelszámolják, a részvények meredek zuhanásba kezdtek a hétfői kereskedési napon, a csökkenés mértéke elérte az alsó limites (20%-os) felfüggesztési értéket, 384 forintot.

"Múlt pénteken a Genesis Energy Befektetési Nyrt. Igazgatótanácsát arra kértük, hogy tegye közzé határozati javaslatainkat a 2009. október 19-én sorra kerülő rendkívüli közgyűlésre. A benyújtott és immár közzétett javaslatok a Genesis Energy Befektetési Nyrt. Igazgatótanácsa személyi összetételének megváltoztatására irányulnak és tükrözik azt a törekvést, hogy az igazgatótanácson belül növekedjen az amerikai üzletemberek és pénzügyi szakemberek száma. Ennek indítékai a következők:"

 

"2009. augusztus 11-én a Genesis Energy Befektetési Nyrt. és a Cogenco International Inc., Denver, USA (Cogenco) adásvételi szerződést (SPA) kötöttek a Genesis Energy mindhárom leányvállalatának értékesítéséről. A szerződést a 2009. szeptember 15-én tartott rendkívüli közgyűlés jóváhagyta. A szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a Cogenco-nak legalább 50 millió USD tőkéje legyen és ehhez a Cogenco részvényeit legalább 10 USD árfolyamon jegyezzék le. A múlt héten egy luxemburgi alapkezelő, egy szintén luxemburgi, életbiztosításokkal foglalkozó társasággal közösen megerősítette, hogy megkezdték a “Solar Investment Fund guaranteed” alap létrehozását, amelyet a piacra az életbiztosítási szerződések részeként fognak bevezetni."

 

"Az „EURO MEDIUM TERM” közepes lejáratú befektetési jegyet kifejezetten a Cadizban, Spanyolországban építendő napelem gyár építésének finanszírozására hozzák létre. Az előkészítő munkákat előreláthatóan október közepére befejezik és a termék piaci bevezetése és így a tőkeszerzés folyamata azonnal elindulhat. A befolyó tőke áttételes módon a Cogenco International, Inc.-be kerül, hogy az 50 millió USD tőkére vonatkozó feltételnek eleget tegyen és hogy a pénz a Genesis Solar España S.L., a Genesis Energy spanyol leányvállalatának rendelkezésére álljon. Ez a társaság közel áll az építési munkák megkezdéséhez és a Cogenco International, Inc. sikeres tőkejuttatásával elegendő sajáterővel fog rendelkezni ahhoz, hogy a már odaítélt spanyol állami támogatásokat igénybe vehesse. Várakozásaink szerint a tőkeszerzés sikeres lesz ennek eredményeképpen az SPA még ebben az évben hatályba lép. A Genesis Energy Befektetési Nyrt. eszközeinek a Cogenco International, Inc.-be, azaz az USA-ba történő akadálytalan átvitelében előnyösnek ítéljük azt a már meglévő amerikai támogatást, amely Genesis Energy-t segíti ebben a folyamatban és egyben hozzájárul a Cogenco International, Inc. részvényeinek valamely amerikai tőzsdére történő, már korábban javasolt bevezetéséhez."

 

"Annak érdekében, hogy a GENESIS Solar España S.L. napi operatív működtetésben valamint a Cogenco International Inc.,-el történő együttműködésben is megjelenjen a közvetlen amerikai képviselet, örömmel jelentjük be, hogy Damian J. Greco úr, aki jelenleg a Genesis Energy Befektetési Nyrt. igazgatótanácsának tagja, elfogadta új megbízatását, és 2009. október 19-től mint a spanyol leányvállalat társigazgatója fog tevékenykedni. Genesis Energy Befektetési Nyrt. korábban számos megállapodást kötött, úgymint a technológiai know-how megvásárlását a STP Technologies Pte. Ltd.-től valamint műszaki-technológiai szolgáltatási szerződést az Infinitive Technologies AG-vel, amelyet többek között Dieter Hetschel úr és Dr. Eckardt Bihler úr, a Genesis Energy Befektetési Nyrt. jelenlegi igazgatótanácsi tagjai biztosítottak."

 

"Véleményünk szerint a Genesis Energy Befektetési Nyrt. a legjobb döntést hozta, amikor az üzleti tervek és az állami támogatások elnyeréséhez szükséges beadványok elkészítése folyamán, amely a jelenleg folyó végrehajtási szakaszhoz elvezetett, az üzleti tervek megvalósításához szükséges döntéshozatali és vezető műszaki tanácsadói jogkörrel ruházta fel őket. A Genesis Energy Befektetési Nyrt. jelenlegi pénzügyi helyzetének ismeretében, elkötelezettségünk valamint a vállalat költségeinek csökkentésével szembeni érzékenységünk bizonyítékaként azt kérjük a részvényesektől, hogy a Genesis Energy Befektetési Nyrt. igazgatótanácsának létszámát öt főre csökkentse, beleértve az Audit Bizottság három tagját is. Továbbá arra kértük Dr. Rényi Gábort, a vállalat vezérigazgatóját és alapítóját, hogy az elkövetkezendő közgyűlésen, mint lehetséges fórumon fontolja meg lemondását igazgatótanácsi tagságáról és vezérigazgatói tisztségéről, miután az alaptevékenység menedzselése a leányvállalatokba és természetesen az Egyesült Államokba fog átkerülni."

 

"Rényi úr előzetesen pozitívan reagált a Genesis Energy és vele, valamint cégeivel fennálló szerződéseit érintő egyezségre vonatkozóan. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások közel vannak azok lezárásához. Már most legnagyobb tiszteletünket fejezzük ki a vállalat érdekében kifejtett 26 éves munkájával kapcsolatban, nagyra értékeljük vezetői kvalitásait valamint azt a kreatív és innovatív módot, ahogy a vállalati ügyeit irányította."

 

"A közeli jövőben, amikor a Cogenco International, Inc. megszerzi a három leányvállalatot, a Genesis Energy Befektetési Nyrt. a továbbiakban nem fog operatív tevékenységet folytatni, hanem csupán a Cogenco International Inc. részvényeit fogja birtokolni. Ennek fényében a jövőben nincs szüksége a vállalatnak a jelenlegi nagyságú menedzsmentre, hanem áttekintjük és megfontoljuk egy megfelelően csökkentett létszámú stáb és az ehhez szükséges feltételek létrehozását. Ezáltal a Genesis Energy mentesül minden további kötelezettségtől és lehetővé válik a vállalat lehetséges legkorábbi végelszámolása."

 

"Ennek során a Cogenco részvények szétosztásra kerülhetnek a Genesis Energy részvényesei között, miután a Cogenco részvények valamelyik amerikai tőzsdén már bevezetésre kerültek. A javasolt további határozati javaslatok, amelyek közzétételre kerültek, a Társaság Alapszabályának kismértékű módosításával vannak kapcsolatban. Ezek célja, hogy lehetővé tegyék a Genesis Energy Befektetési Nyrt. minél praktikusabb operatív működtetését és biztosítsák a vállalati döntéshozatal Magyarországtól távoli helyekről történő zavartalan folyamatát. Reméljük, hogy találkozunk az elkövetkezendő rendkívüli közgyűlésen, ahol a részvényesek részéről felmerülő további kérdésekre is készséggel válaszolunk."


Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás: