Viharciklon: 350 milliárdos kár, pedig még csak most kezdődik a szezon

Biztosítótársaságok szerint mintegy 350 milliárdos kárt okozott az Európában a múlt héten átsöpört St. Jude viharciklon, pedig a szezon még csak most kezdődik.

350 milliárdos kár
 
A Re Willis biztosítótársaság szerint a napokban átvonult St. Jude viharciklon csak az Egyesült Királyságban 150 milliárd forintos kárt okozott a biztosított javakban. Hollandiában az első kárfelmérések közel 30 milliárd forintos kárral számolnak, míg szakértői becslések szerint a kontinens egészén a viharciklon által okozott teljes anyagi költség 350 milliárd forintra becsülhető – összegzi a esotanc.hu.
 
Viharciklon: új kihívások a biztosítóknak
 
A biztosítótársaságok máris új kihívásokról beszélnek, hiszen az elmúlt években rohamosan nőttek a viharciklonok által okozott anyagi károk. Ma már a hurrikánok után az európai viharciklonok járnak a legnagyobb gazdasági károkkal. Északnyugat-Európában az összes biztosítási kifizetés 80 százaléka ezekhez az időjárási képződményekhez kötődik.
 
Ráadásul az elmúlt évtizedekben egyre gyakrabban fordulnak elő olyan viharciklonok, amelyek szokatlan útvonalon mozognak, és súlyosabb anyagi károkat okoznak.
 
Míg a viharciklonok korábban jellemzően Európa északi, ritkán lakott részeit érintették, addig az elmúlt évtizedekben egyre több viharciklon jut el a kontinens középső, vagy keleti felére és ezek okozzák a legnagyobb anyagi károkat is.

 

 

A Lothar és Martin viharciklonok 1999-ben Franciaország, Németország, Svájcot és Ausztriát érintve okoztak egészen elképesztő anyagi károkat. A Lothar 1600 milliárd forintos biztosítási kárösszegével a mai napig dobogós a viharciklonok sorában. De az elmúlt évek, kontinentális Európáját érintő viharciklonjai is mind-mind több százmilliárd forintos károkat okoztak. A Klaus 2009-ben egészen szokatlan útvonalon vonulva Dél-Olaszországi eljutott, a Xynthia viharciklon pedig olyan déli államokat is érintett, mint Portugália és Spanyolország.

Még csak most kezdődik a szezon


A St. Jude által okozott kár nagysága azért is aggasztó, mert a viharciklonok főként a téli időszakhoz kötődnek. A viharciklonok mintegy negyed keletkezik ősszel, háromnegyedük azonban a télen, így a viharciklonok szezonja még csak éppen most kezdődik.


A viharciklonok, vagy másik nevükön ciklonbombák előrejelzése igen nehéz feladat, mert rendkívül gyorsan keletkeznek és mozgásuk is nagyon intenzív. Hosszú távú előrejelzésük pedig még nagyobb kihívás.


A kutatók körében egyelőre vita folyik arról, hogy az ember okozta éghajlatváltozás hogyan módosítja a viharciklonok természetét. Bár a viharciklonok, még szokatlan pályáikkal együtt is az európai időjárás természetes velejárói, az tény, hogy az éghajlatváltozás befolyásolhatja a ciklonok pályáját, erejét és gyakoriságát. Egyes kutatások szerint a jövőben arra kell felkészülni, hogy gyakoribbá válhatnak az Európa közepét is elérő viharciklonok.

Magyarországot is érintik a viharciklonok


Évente mintegy 45 viharciklon éri el Európát, de ezek jelentős része az Északi tengeren halad át, és csak kevés éri el a lakott területeket. Ott is elsősorban Nagy-Britanniát és Norvégiát. Egyes viharciklonok azonban behatolnak a kontinens közepébe, és Magyarországot is elérhetik.


Hazánkban a 2008-as télvégi, Emma névre keresztelt viharciklon okozott jelentős károkat. A legerősebb széllökések sebessége elérte a 140 km/órát. A 2010-es évben pedig három viharciklon is eljutott Magyarországra, december 9-én új szélsebesség rekordot hozva: a Kab-hegyen 172 km/órás széllökést regisztráltak.

 


Mi is az a viharciklon?


Viharciklonnak, vagy ciklonbombának nevezzük azon ciklonokat, amelyek középpontjában a legnagyobb nyomássüllyedés 24 óra leforgása eléri a 24 hPa-t. Jellemzője a hirtelen kialakulás, a gyors mozgás, és az orkánerejű szél. Évente közel 50 viharciklon éri el Európát, de ezek jelentős része nem érint a szárazföldi területeket.


Visszaszorulóban az éhezés Európa és Közép-Ázsia országaiban, de az egészséges étrend továbbra sem elérhető közel 60 millió ember számára

Európai és Közép-Ázsia országai továbbra is jó úton haladnak a 2. számú fenntartható fejlődési cél (SDG) elérése felé, és a táplálkozási problémák nagy része is jóval a globális átlag alatt marad – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített, a térség élelmezésbiztonságról és táplálkozásról szóló jelentés új kiadásában. E szerint a régióban emberek milliói továbbra is küzdenek az éhezés valamilyen formájával és nem engedhetik meg maguknak az egészséges étrendet.
2026. 07. 01. 07:00
Megosztás:

InterCapital a BÉT szekciótagjai között

A Budapesti Értéktőzsde (BSE) nyitó csengetéssel ünnepelte meg az InterCapital belépését a magyar tőkepiacra. A zágrábi székhelyű InterCapital Securities Horvátország és Szlovénia egyik vezető brókercége, valamint a zágrábi, a ljubljanai és a bukaresti értéktőzsdék tagja. Az InterCapital Csoport kiemelkedő szerepet játszik a közép- és délkelet-európai piacokra fókuszáló ETF-ek fejlesztésében és kezelésében. Az InterCapital budapesti tőzsdei megjelenése várhatóan tovább erősíti a magyar tőkepiac nemzetközi profilját, egyúttal támogatva a BSE stratégiai célját: a helyi ETF-ökoszisztéma fejlesztését.
2026. 07. 01. 06:30
Megosztás:

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

A vagyonadó körüli széles vita a Blochamps Capital szerint azt bizonyítja, hogy a szakmai kritikák mögött nem automatikusan NER-érdek áll, sokkal inkább azt, hogy az alkalmazandó vagyonküszöb és a feltételrendszer alapos körültekintést követel. Ha a cél valóban a kirívóan koncentrált, sokszor államközeli, NER-es elitvagyon elérése, akkor a fegyvert úgy kell célozni, hogy tényleg azt a kört találja el – ne pedig a látható, itthon adózó, több százezer munkahelyet fenntartó magyar vállalkozói réteget. Ha a küszöbemelés el is marad, a fejlesztő, beruházó kkv-k esetében módot kell adni például a K+F beruházások arányos beszámítására – javasolja Karagich István, a Blochamps ügyvezetője.
2026. 07. 01. 06:00
Megosztás:

Kifulladó növekedés? Kína nyomása és a költségsokk egyszerre szorítja a globális autóipart, Magyarország különösen sérülékeny

Bár a globális autóipar 2025-ben még 4 százalékos növekedést mutatott, a bővülés egyre törékenyebb, mivel a költségnyomás, a geopolitikai feszültségek, valamint az elektromos átállás egyszerre állítják komoly kihívások elé az iparágat, és érezhetően fékezik annak növekedési ütemét. A fennállásának 30. évfordulóját idén ünneplő Allianz Trade Magyarország elemzése szerint 2026-ra a növekedés gyakorlatilag megállhat, és egyre több szereplő néz szembe romló nyereségességgel és növekvő kockázatokkal.
2026. 07. 01. 05:30
Megosztás:

Jelentős károkat okozott a vihar Pest vármegyében is

Elérték a zivatarok az elmúlt órákban Pest vármegyét is, a vihar egyes helyeken jelentős károkat okozott. Elsősorban megrongált tetőszerkezetekhez, útra dőlt fák eltávolításához kérnek segítséget a tűzoltóktól - közölte a katasztrófavédelem kedd este az MTI-vel.
2026. 07. 01. 05:00
Megosztás:

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

Érezhetően fiatalodik a magyar lakáspiac: a Duna House elemzése szerint 2026 első öt hónapjában a vevők csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep – a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.
2026. 07. 01. 04:00
Megosztás:

Az ibériai turisztikai piacon erősíti jelenlétét a magyar Gestor

Az Ibériai-félsziget az elmúlt évek egyik legvonzóbb befektetési célpontjává vált Európában: a térségben a turizmushoz kapcsolódó ingatlanok értéke több mint 35 százalékkal emelkedett az elmúlt 5 évben, miközben a szálláshelyekhez kapcsolódó ingatlanbefektetések volumene elérte a 4,6 milliárd eurót. Erre a trendre építve két új dél-európai ingatlannal bővítette portfólióját a magyarországi Gestor Befektetési Zrt., amely egy spanyolországi üdülőapartman-komplexumot és egy portói történelmi épületben működő apartmanházat vásárolt.
2026. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Milliókkal növeli a hazai lakások eladási árát, ha van benne légkondi

A klímaberendezés nem csupán kényelmi extrának számít a lakáspiacon, hanem jelentősen befolyásolhatja az eladási árat. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, extrém kánikula apropóján készített elemzéséből, amelyben közel 10 ezer, 2026-ban értékesített – vagyis a tulajdonosok által eladottként megjelölt – lakóingatlan adatain alapul. A klímával felszerelt ingatlanok átlagos négyzetméterára szinte minden településtípuson számottevően meghaladta a légkondi nélküli otthonokét.
2026. 07. 01. 03:00
Megosztás:

Kármán András felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját

Kármán András pénzügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy keddi hatállyal felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt.
2026. 07. 01. 02:30
Megosztás:

Nyugdíj és Szép Kártya

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adóvisszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el.
2026. 07. 01. 02:00
Megosztás:

Hazai influenszerek marketingtevékenységét ellenőrizte a GVH és az NKFH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) is részt vett a fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő ICPEN világszervezet által koordinált internetes ellenőrzési akcióban (sweep). A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a hazai tartalomkészítők egyre inkább törekednek a marketingtartalmak megfelelő feltüntetésére, azonban továbbra is akadnak hiányosságok.
2026. 07. 01. 01:30
Megosztás:

Szlovák nyugdíjkorhatár 2027

A szlovák nyugdíjkorhatár 2027-ben nem egyetlen, mindenkire érvényes életkor. A nyugdíjba vonulás pontos időpontját elsősorban a születési év és hónap, valamint az elismert gyermeknevelés határozza meg. Emiatt 2027-ben lesznek, akik 62 év 2 hónaposan, mások 63 év 8 hónaposan érik el a törvényes korhatárt.
2026. 07. 01. 01:00
Megosztás:

Veszélybe került Záhony logisztikai jövője

Sürgős kormányzati beavatkozásra van szükség Záhony térségében, mert Magyarország egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból – hívja fel a figyelmet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). Bár hazánk továbbra is az ukrán gabona egyik fontos vasúti útvonala, az átrakásból, raktározásból és logisztikai szolgáltatásokból származó bevételek jelentős része már nem Magyarországon jelenik meg. Az MLSZKSZ szerint célzott térségi programra, munkahelymegtartó támogatásra, versenyképességi intézkedésekre és új magyar-ukrán gazdasági megállapodásokra van szükség, hogy Záhony visszaszerezze korábbi szerepét.
2026. 07. 01. 00:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: eddig 30 Stadler FLIRT motorvonat vált működésképtelenné az extrémhőség miatt

Az extrém hőség miatt 30 Stadler Flirt motorvonat vált működésképtelenné és még nem tudni pontosan, hol lesz ennek a vége - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden Facebook-bejegyzésében.
2026. 06. 30. 23:30
Megosztás:

Budapest legnagyobb napelemparkját adták át ma a Westend tetején

A Gránit Pólus Csoporthoz tartozó 27 éves, évente mintegy 18 millió látogatót fogadó Westend új alapokra helyezte működését. A több éven átívelő fejlesztési program eredményeként az épületegyüttes karbonkibocsátása 81 százalékkal csökkent a 2019-es bázisévhez képest, a működéshez felhasznált villamos energia mintegy 80 százaléka pedig már megújuló forrásból származik. A műszaki korszerűsítést, az adatvezérelt üzemeltetést, a megújuló energiát és a természetalapú megoldásokat összekapcsoló program azt mutatja meg, hogyan lehet egy meglévő ingatlant egyszerre fenntarthatóbbá, hatékonyabbá és értékesebbé tenni.
2026. 06. 30. 23:00
Megosztás:

Erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Júniusban emelkedett a Conference Board gazdaságkutató intézet Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe.
2026. 06. 30. 22:30
Megosztás:

Csaknem 2500 baranyai álláskeresőnek segített eddig a kormányhivatal munkaerőpiaci programja

Csaknem 2500 baranyai álláskeresőnek segített eddig a kormányhivatal 2023. decemberben kezdődött európai uniós, munkaerőpiaci programja, amely a munkaerő-kínálat fejlesztését és bővítését célozza - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 06. 30. 22:00
Megosztás:

BlackRock BUIDL fogalma, jelentése és értelmezése: a tokenizált pénzpiaci alap működése

A BlackRock BUIDL a hagyományos pénzügyi rendszer és a blokklánc-technológia találkozásának egyik legfontosabb példája. Nem bitcoinhoz hasonló kriptovaluta, nem hagyományos stabilcoin, és nem is bárki által szabadon megvásárolható befektetési token. A BUIDL valójában egy rövid lejáratú amerikai állampapírokba és más likvid eszközökbe fektető intézményi alap digitális tulajdonjegye. Segítségével a befektetési alap részesedése blokkláncon tárolható, továbbítható és más digitális pénzügyi rendszerekbe is beépíthető.
2026. 06. 30. 21:30
Megosztás:

Módosulnak a mezőgazdasági kárenyhítés szabályai

A károsult mezőgazdasági termelők terheinek enyhítése érdekében megteremti a kárenyhítési rendszerből az előlegfizetés lehetőségét a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény módosítása, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 06. 30. 21:00
Megosztás:

Az Európa Tanács fellépést sürget a korrupció elleni küzdelem sikere érdekében

Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) kedden közzétett éves jelentésében felszólította az európai kormányokat, hogy tisztségviselőik példamutatásával mozdítsák elő a korrupcióval szembeni zéró toleranciát a közigazgatás, az intézmények és a társadalom minden szintjén.
2026. 06. 30. 20:30
Megosztás: