A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményük szerint a fővárosban futó 15 825 Airbnb- és Booking-hirdetés közül minden harmadik esetben hiányzik a kötelező NTAK-szám, nem létező azonosítót adtak meg, vagy más érvényes engedélyét másolták le. Ez a fekete szektor évente nagyságrendileg 3,1 milliárd forint adókiesést okoz, ebből 1,01 milliárd forint be nem fizetett idegenforgalmi adó (IFA) az önkormányzatoknak, 1,01 milliárd forint kieső turisztikai fejlesztési hozzájárulás az államnak, illetve 1,05 milliárd forint hiányzó tételes átalányadó.
A cég szerint a fővárosi rövid távú lakáskiadási piacon a becsületes szolgáltatók járnak rosszul. A kerületi nyilvántartások szerint a 12 445 engedély 8081 szolgáltató között oszlik meg. Az üzemeltetők 97,5 százalékának legfeljebb 3 szálláshelye van, ők adják a piac 73,6 százalékát. Minden második szálláshely olyan magánszemélyé, aki egyetlenegy lakást ad ki.
Antos Péter, a GuestGuru szakértője a közleményben kiemelte, a kerületi szigorítások és tiltások csak azokra hatnak, akik eleve jogkövetők és szabályosan működnek. A szabálykövető vendéglátók bezárnak, a feketézők pedig tovább működnek, ráadásul árelőnyük is van a legális szereplőkkel szemben. A feketén működő lakáskiadók ráadásul kifejezetten vonzzák a bulituristákat, miközben semmilyen felelősséget nem vállalnak az esetleges éjszakai hangoskodásért – fűzte hozzá.
A közlemény szerint a terézvárosi tiltás a feketepiacnak kedvezett. A Terézvárosban 2026. január 1-jén lépett életbe a teljes tiltás.
A BPDB adatai szerint hét hónappal később a kerületben elérhető 997 hirdetés háromnegyede, 747 hirdetés továbbra is elérhető, és a szabálytalan szálláshelyek foglalhatók. A 498 hirdetés érvénytelen, vagy hamis Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) számmal működik, 249 hirdetés érvényes engedéllyel rendelkezik ugyan, de magánszállásként a tiltás miatt nem üzemelhetne. Jogszerűen mindössze 144 szálláshely - hotel, panzió - működik a kerületben.