A Campona karácsonyi küldetése: a gyerekek megtanulják az ünnep valódi ajándékát, a segítséget
A karácsony különösen fontos időszak azoknak a gyerekeknek, akik nehéz körülmények között élnek – számukra egy gondosan összeállított cipősdoboz sokszor maga a csoda. Éppen ezért nagy érték, hogy a Campona egy olyan programot indít, amely egyszerre segít és közösséget épít: a gyerekek játékos formában tanulják meg, milyen fontos jót tenni.
A cipősdoboz-gyűjtő verseny során az iskolák és az óvodák a bevásárlóközpont információs pultjánál regisztrálhatnak, majd december 19-ig gyűjthetik a rászoruló gyerekeknek szánt ajándékokat. A leadott csomagok alapján folyamatosan frissül a „ranglista”, így a gyerekek és a nevelők izgatottan követhetik, hogyan teljesít az adott intézmény.
A legtöbb cipősdobozt összegyűjtő suli vagy ovi 200 ezer forint értékű Campona-ajándékkártyát nyer, de a gyerekek számára a legnagyobb ajándék mégis az az érzés, hogy szebbé tehetik egy nehéz sorsú társuk karácsonyát.
A Campona ezzel a kezdeményezéssel olyan ünnepi közösséget teremt, ahol a segítségnyújtás, az összefogás és a játékos verseny egymást erősítik.
