A fiatal kutatók mobilitását ösztönző pályázatot hirdet az ELKH

Pályázatot hirdet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) a kutatóhelyein foglalkoztatott fiatal kutatók nemzetközi tapasztalatszerzésének és kapcsolatépítésének elősegítésére, valamint külföldön végzett kutatómunkájuk támogatására - közölte az ELKH kedden az MTI-vel.

A fiatal kutatók mobilitását ösztönző pályázatot hirdet az ELKH

A mobilitási pályázatra két alkalommal lehet pályázni 2023-ban, az első fordulóban a pályázatok benyújtási határideje április 3. - olvasható az ELKH honlapján. A felhívás szerint a programra olyan magyar és nem magyar állampolgárságú ELKH-s kutatók pályázhatnak - beleértve a Támogatott Kutatócsoportok Irodájának munkatársait is - , akik a jelentkezés napján még nem töltötték be a 38. életévüket.

A pályázattal kizárólag személyes részvétellel megvalósuló kutatói tevékenység, program támogatható Európában és Európán kívül is. A kiírás szerint a támogatás összege pályázóként helyszíntől függően 500 ezer forinttól 1,5 millió forintig terjedhet. A pályázati felhívás második fordulójában a pályázatok benyújtására 2023. június 15-től 2023. szeptember 15-ig van lehetőség.

Az "ELKH Kutatói Mobilitási Program 2023" pályázati felhívása az ELKH honlapján olvasható (https://elkh.org/).

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás:

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 20. 20:00
Megosztás:

Hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők

Elindult a K&H Értékpapír - befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel méri a K&H Értékpapír lakossági befektetőinek tőkepiaci várakozásait. Az első öt hét válaszai alapján az optimisták aránya stabilan 50% körül alakult, míg a pesszimistáké egyik héten sem érte el a 20 százalékot – az index értéke így jellemzően +20 pont körül mozgott, ami határozottan pozitív piaci hangulatra utal.
2025. 06. 20. 19:00
Megosztás:

Ausztrália bekeményít: új korszak kezdődik a kriptovaluta szabályozásban 2025-től

2025 mérföldkő lehet a globális kriptoszabályozás történetében – Ausztrália ugyanis átfogó és szigorú szabályozási reformokat vezet be. A cél: stabilitás, fogyasztóvédelem és intézményi bizalom megteremtése a digitális eszközök piacán.
2025. 06. 20. 18:00
Megosztás:

Ritkaföldfém mi az? És miért fontos Ukrajna szempontjából?

Az utóbbi időben Ukrajna és a vámháború kapcsán is számtalanszor szóba került a ritkaföldfémek piaca. Rakjunk egy picit – s tényleg csak egy nagyon picit, a téma mérete miatt – rendet ebben a témában.
2025. 06. 20. 17:30
Megosztás:

Megkapta a jóváhagyást az Unicredit a Bizottságtól is

Az Európai Bizottság feltételesen jóváhagyta a Banco BPM felvásárlást.
2025. 06. 20. 17:00
Megosztás:

Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani!

A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra. A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
2025. 06. 20. 16:30
Megosztás:

Csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Németországban az elemzők által várt mértéken csökkentek az ipari termelői árak májusban éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.
2025. 06. 20. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton: a költségvetésnek stabil lábakon kell állnia!

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon Luxemburgban részt vett az Európai Beruházási Bank (EIB) éves közgyűlésén, majd azt követően az ECOFIN tanácskozásán. A magyar delegáció tagjaként az üléseken Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár is jelen volt.
2025. 06. 20. 15:30
Megosztás:

NAV: Megduplázódott a pótlékmentes részletfizetés összeghatára

A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól (NAV) - közölte a NAV az MTI-vel.
2025. 06. 20. 15:00
Megosztás:

Döntött a Parlament! Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál az új szabály

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő.
2025. 06. 20. 14:30
Megosztás:

Jelentős átalakulás előtt áll a regisztrált szerelői rendszer

A közeljövőben megújul a regisztrált szerelői rendszer, amely korszerűbb, átláthatóbb és felhasználóbarátabb működést eredményez majd.
2025. 06. 20. 14:00
Megosztás: