A magyar munkavállalók egy kis része dönthet szabadon munkavégzésének helyéről

Magyarországon a munkavállalók 9 százaléka dönthet önhatalmúlag arról, hogy honnan dolgozik - közölte a Profession.hu legújabb, reprezentatív felmérésének megállapításait csütörtökön az MTI-vel.

A magyar munkavállalók egy kis része dönthet szabadon munkavégzésének helyéről

Az állásportál az online kutatásába ezer 18-65 év közötti magyar munkavállalót vont be. A felmérésből kiderült, hogy 9 százalék azok aránya is, akik bár rugalmasan választhatnak az iroda és a home office között, de előre meghatározott napokon be kell járniuk.

A közlemény szerint csupán a megkérdezettek 4 százaléka jelezte, hogy teljes egészében otthonról dolgozhat, és csak abban az esetben kell személyesen megjelennie a munkahelyén, ha azt egy konkrét feladat vagy esemény indokolja.

A felmérés szerint a távmunka lehetőségét biztosító munkahelyek alkalmazottai - a válaszadók 40 százaléka - minden második esetben hibrid rendszerben dolgoznak: bizonyos napokon az irodában, máskor pedig azon kívül végzik feladataikat. Az egész céget érintő távmunka lehetősége az átlagosnál nagyobb arányban jellemző a 10 embernél kevesebbet és a 25 ezernél több embert foglalkoztató cégekre.

Az elemzők kiemelték: Magyarországon tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége távmunkára, minden alkalommal be kell mennie a munkahelyére.

Ugyanakkor jelezték, bevett gyakorlat, hogy nem egységes a távoli munkavégzés elérhetősége, előfordul, hogy egy cégen belül eltérő szabályok vonatkoznak a munkavállalókra. Azoknál a cégeknél, ahol lehetőség van távmunkára, a dolgozók negyede nyilatkozta, hogy a beosztás függvényében élhet ezzel, 9 százalékuk számára pedig ezt egyéni elbírálás alapján határozzák meg. Példaként említették, hogy a kisgyerekes munkavállalóknál vagy a munkahelytől távol lakóknál rugalmasabbak a munkaadók a home office kérdéskörében.

A vállalatnál betöltött szerepköröket tekintve a legkevésbé a felsővezetőkre és a középvezetőkre vonatkozik a helyhez kötött munkavégzés - jelezte a Profession.hu.

A felmérés szerint ahol nincs lehetőség a távmunkára vagy csak alkalmanként, ott a dolgozók fele úgy látja, hogy nem is tudná elvégezni a munkáját otthonról, ez többnyire a fizikai dolgozókra vonatkozik. A dolgozók 46 százaléka véli úgy, hogy bár saját meglátása szerint részben vagy teljesen meg tudná oldani a feladatait munkahelyétől független helyről is, ennek ellenére nincs rá lehetősége.

A közlemény idézte Simon-Göröcs Lilit, a Profession.hu HR igazgatóját, aki rámutatott, hogy Magyarországon jelenleg alacsony azon cégek aránya, ahol lehetőség nyílik a távmunkavégzésre. Annak ellenére - hívta fel a figyelmet -, hogy 2020-ban, a BCG-vel közösen készített kutatásukban még a magyarországi munkaadók 84 és a munkavállalók 88 százaléka gondolta úgy, hogy nem csökkent a munkavégzés hatékonysága, sőt akár javult is a távmunka valamilyen formájának bevezetése után.


A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás:

Magyar Péter Lengyelországban: hogyan reagálhat a lengyel és a régiós tőkepiac?

A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyobb kapitalizációjú tőkepiacára, a lengyelre? Ezt járták körbe a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői.
2026. 05. 20. 19:00
Megosztás:

Közüzemi szolgáltatások ellenőrzése: több mint 2500 beadványt kezelt a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések túlnyomó többsége a számlázással és elszámolással kapcsolatos problémákra irányult.
2026. 05. 20. 18:30
Megosztás:

Jön a brit stabilcoin-szabályozás: új korszak előtt a tokenizált pénzügyek

A Bank of England már a következő hónapban bemutathatja azokat az új szabálytervezeteket, amelyek a rendszerszinten fontos stablecoinok felügyeletét rendezik az Egyesült Királyságban. Sarah Breeden, a brit jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint a cél nem a pénzügyi rendszer radikális felforgatása, hanem a meglévő alapokra épülő, biztonságos és innovatív digitális pénzügyi infrastruktúra kialakítása.
2026. 05. 20. 18:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Waberer’s – továbbra is vételre ajánlja a részvényt az MBH

Növekvő bevételekkel és stabil jövedelmezőséggel indította a 2026-os évet a Waberer’s International Nyrt. – derül ki az MBH Befektetési Bank legfrissebb részvényelemzéséből. A társaság teljesítménye összhangban van az elemzői várakozásokkal, így a bank továbbra is „VÉTEL” ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat határoz meg a részvényre.
2026. 05. 20. 17:00
Megosztás:

Kvantumkockázat a Bitcoin-hálózaton: 6,04 millió BTC lehet hosszú távon sebezhető

Egy friss on-chain elemzés szerint a Bitcoin-kínálat jelentős része olyan címeken található, ahol a nyilvános kulcs már láthatóvá vált a blokkláncon. Ez önmagában nem jelent azonnali veszélyt, de a kvantumszámítógépek fejlődésével hosszabb távon fontos biztonsági kérdéssé válhat a BTC-tulajdonosok, tőzsdék és intézményi szereplők számára.
2026. 05. 20. 16:30
Megosztás:

Az Intrum megkötötte első társbefektetési ügyletét Kelet-Európában

Az Intrum AB, Európa vezető hitelkezelési szolgáltatója, lezárta első társbefektetési tranzakcióját Magyarországon. Az ügyletet egy új partnerrel, Európa egyik vezető NPL- (nemteljesítő hitel-) befektetőjével közösen valósította meg, továbbmozdítva ezzel a vállalat tőkekímélő stratégiáját és társbefektetési modelljét.
2026. 05. 20. 16:00
Megosztás:

Ki jár rosszul az erős forint árfolyam miatt?

Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták örülhetnek, hogy évek óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az öröm azonban nem teljes, mert nem mindenki osztozhat benne. Az erős forint ugyanis negatívan befolyásolja az exportra termelő, de költségeiket forintban elszámoló hazai cégeket. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ friss elemzése erre is mutat példákat és megoldásokat.
2026. 05. 20. 15:30
Megosztás:

A stabilcoin-szabályozás a DeFi-t és a kriptotárcákat is elérheti – figyelmeztet a Consensys

A Consensys szerint az FDIC stablecoinokra vonatkozó javaslata túl szélesre nyithatja a szabályozói kaput, és akár olyan szereplőket is érinthet, amelyek nem bocsátanak ki stablecoint, nem kezelnek ügyfélpénzt, és csupán szoftveres hozzáférést biztosítanak a blokklánc-alapú szolgáltatásokhoz. A vita középpontjában a GENIUS Act végrehajtása, a DeFi-alkalmazások, a self-custody tárcák és az amerikai kriptopiaci szabályozás jövője áll.
2026. 05. 20. 15:00
Megosztás:

Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Elkezdte kiküldeni a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azokat a leveleket, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak, de olyan díjakat i, aminek nem fognak örülni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.
2026. 05. 20. 14:30
Megosztás:

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 20. 14:00
Megosztás: