A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

Az ICAA szerint ez szakmai mulasztás, nem ideológiai kérdés. A műalkotás nem jacht: a felelős gyűjtő sokszor élő művészektől vásárol, kiállításokra kölcsönöz, fizeti a restaurálást, a szállítást és a biztosítást, katalógust ad ki. Ha a nyilvánosság adózási kockázattá válik, a gyűjtő nem kölcsönöz és nem publikál. Az illikvid gyűjteményre kivetett adót pedig gyakran csak eladással lehet megfizetni, nem ritkán külföldi vevőnek.

A gyűjtők mellett a mecenatúra is veszíthet. Az ICAA egyetért a civil szervezetek napokban közzétett, tizenegy pontos észrevételével: az adó és az adomány ugyanazért a szabad pénzért versenyez, ezért a közhasznú adományt figyelembe kell venni, és az adózónak magának kell megválasztania, milyen ügyet támogat. A tervezett ellensúlyozás szerény: az adó 5 százaléka kizárólag a Nemzeti Együttműködési Alapnak ajánlható fel, ami egy kétmilliárd forintos nettó vagyon esetén évi ötszázezer forint.

„Nem azt kérdezzük, ki fizessen kevesebbet. Azt kérdezzük, mit veszít az ország, ha a törvény nem tesz különbséget a széfben tartott és a közönség elé vitt műalkotás között. Aki múzeumnak kölcsönöz vagy élő művésztől vásárol, közfeladatot is ellát. Egy jól szabályozott vagyonadó ezt elismeri, és a kultúra finanszírozását bővíti, nem szűkíti" - mondta Gajzágó György, az ICAA elnöke.

Az ICAA legfontosabb korrekciós javaslatai:

Kulturális hatásvizsgálatot a végleges szabályozás előtt és az első bevallási év után, a magánadományozásra, a műtárgypiacra, a gyűjtemények nyilvánosságára és a nonprofit kulturális szervezetekre kiterjedően.

Közgyűjteményi kedvezményt: a közgyűjteménynek tartósan letétbe adott vagy rendszeresen kölcsönzött, dokumentáltan hozzáférhető művek feltételes mentességét, valamint az adó műtárggyal történő kiegyenlítésének lehetőségét. Erre Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Királyság is működő mintát kínál.

Élő művészek védelmét: az élő alkotótól vagy hazai galériától, az elsődleges piacon, meghatározott vételár-határig vásárolt művek az alkotó életében ne számítsanak az adóalapba, a gyűjtemények együttes értékébe sem. A mű későbbi eladásakor a nyereség a személyi jövedelemadó szerint így is adózik. Ennek hazai előzménye is van: az 1947-es vagyonadó kivette az adó alól az élő magyar művészek műveit.

Méltányos műtárgy-értékelést: pillanatnyi piaci ár helyett értéksávot és többéves átlagot, a tényleges eladási árak elsőbbségét a galériák kínálati áraival szemben, egységes szakértői protokollt, valamint a jóhiszeműen, szakértői értékelés alapján eljáró adózónak ugyanazt a bírságmentességet, amelyet a tervezet az ingatlanoknál már biztosít. A szakértői díj a tervezet szerint csak akkor vonható le, ha a szakértő kötelező, a műtárgyaknál viszont soha nem az.

Valódi választást az 5 százalékban: a civil szervezetek kérésével összhangban az adózó maga jelölhesse meg a támogatott ügyet, a kulturális célokat is beleértve, azzal a garanciával, hogy a felajánlás nem váltja ki a meglévő költségvetési támogatást.

Az adótechnikai korrekciókon túl az ICAA egy pozitív ösztönzőt is javasol: egy kulturális matching fundot, vagyis állami társfinanszírozási alapot, amely a vállalatok, bankok és magánmecénások kulturális adományait meghatározott arányban, például forintot forintra kiegészíti. A vagyonadó a magánszemélyek adakozási kedvét fogja vissza, a cégek saját kulturális költéseit viszont közvetlenül nem terheli. Ha az állam ott erősít rá, ahol a magánpénz már elköteleződött, a kieső források egy része pótolható, és a támogatás oda kerül, ahol a szándékon túl társadalmi bizalom is áll mögötte. 

Szingapúr 2014 óta működtet ilyen alapot, és az Egyesült Királyság is alkalmazta. Az ICAA szerint az alapnak friss forrásból kell gazdálkodnia, nem a meglévő pályázati keretek terhére, és plafonokkal, valamint a kisebb és vidéki szervezeteknek kedvezőbb aránnyal kell biztosítania, hogy ne csak a legjobb kapcsolatokkal rendelkező intézmények nyerjenek.

„Az állam ott a leghatékonyabb, ahol nem pótolja a magánpénzt, hanem megsokszorozza. Egy forintot forintra kiegészítő alap minden mecénást kétszer akkora mecénássá tesz. Amikor a magánmecenatúra fogyhat, ennél célzottabb ösztönzőt nehéz kitalálni" - tette hozzá Gajzágó György.

Az ICAA felkérés esetén kész szakmai partnerként közreműködni a műtárgy-értékelési protokoll és a közgyűjteményi kedvezmény feltételrendszerének kidolgozásában. A szövetség a szabályalkotásban vállal szerepet, értékbecslési megbízásokat nem keres, tagjai pedig az ICAA Etikai Kódexe szerint összeférhetetlenségi szabályokhoz kötöttek.

A mű nem csak vagyon. A gyűjtés nem csak birtoklás. És az adó sem csak teher, ha jól szabályozzák. Hogy így lesz-e, most dől el.

 


Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás: