A Richter húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,27 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 44 408,12 ponton zárt kedden.

A Richter húzta a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a legutóbbi kereskedési napi, múlt csütörtöki záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: eseménytelen volt a keddi kereskedés, piacmozgató hírek nem érkeztek, a magyar tőzsde részvényindexe mérsékelt emelkedéssel zárta a hét első kereskedési napját.

BUX-ot főként a Richter húzta. A társaság múlt csütörtökön megkezdte bejelentett részvényvisszavásárlási programját, amelyet valószínűleg kedden is folytatott, ez lehet az oka a gyógyszerpapír nagyobb erősödésének - jelezte a szakértő. A Mol 4 forinttal, 0,15 százalékkal 2710 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,15 százalékkal 10 225 forintra erősödött, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,87 százalékkal 404 forintra nőtt, forgalma 40,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,58 százalékkal 8045 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3501,55 ponton zárt kedden, ez 13,58 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Mérséklődtek az ipari termelői árak

2023. októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál. A belföldi értékesítés árai 0,4 százalékkal emelkedtek, az exportértékesítéséi 9,9 százalékkal csökkentek - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. 11. 30. 22:30
Megosztás:

A Ford is rontott előrejelzésén

A General Motors után a Ford is az eddiginél gyengébb előrejelzést tett közzé.
2023. 11. 30. 22:00
Megosztás:

Globálisan javíthat a kommunikációján a TikTok

Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára.
2023. 11. 30. 21:30
Megosztás:

A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint

A magyarok összességében kedvezően fogadják az új palackvisszaváltási rendszer bevezetését, a lakosság háromnegyede igyekezni fog, hogy minden betétdíjas palackot visszaváltson - derül ki a Reacty Digital kutatásából. A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége közölte: a gyártók azt szeretnék elérni, hogy az európai szinten is magasnak számító díjak további emelésével ne okozzon számukra a kormány további költségnövekedést, mert az az árakban is megjelenhet.
2023. 11. 30. 21:00
Megosztás:

Elárverezik a magyar Mona Lisa-t, Gulácsy Lajos festményét

Több mint két évtized után újra aukcióra kerül Gulácsy Lajos kivételes remekműve, a Régi instrumentumon játszó hölgy, amelyet 2002-ben a szakma és a műgyűjtők a magyar Mona Lisa-nak is neveztek. A festmény 2002-ben a Virág Judit Galéria árverésén abszolút magyar leütési rekordot ért el 95 millió forintos eladási árával. A sokáig elveszettnek hitt, majd csodával határos módon előkerült alkotás Gulácsy kevés nagyméretű, megmaradt olajfestményeinek egyike, a magyar festészet remekművei tartozik.
2023. 11. 30. 20:30
Megosztás:

Holnaptól indul a 2024-es éves autópálya-matricák előértékesítése

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) idén decemberben is lehetőséget biztosít a következő évre érvényes éves országos és vármegyei autópálya-matricák előzetes megvásárlására. A 2024. évi éves e-matricák 2023. december 1-től szerezhetőek be a NÚSZ Zrt.-nél és viszonteladó partnereinél, online és offline módon is. A 2024-re szóló pályamatricák érvényességi ideje 2024. január 1-én kezdődik.
2023. 11. 30. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. 11. 30. 19:30
Megosztás:

Egészségablak app és EESZT 2024-es új fejlesztések

Több, mint 2,5 millió felhasználó töltötte le az Egészségablak mobilapplikációt, amely azt mutatja, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) fejlesztésére komoly igény mutatkozik.
2023. 11. 30. 19:00
Megosztás:

Felülteljesített ma a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 531,74 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 57 878,43 ponton zárt csütörtökön.
2023. 11. 30. 18:30
Megosztás:

Következő évre hiánnyal számol a cseh költségvetés

Jövőre 250 milliárd koronás (3893 milliárd forint), az ideinél 41 milliárd koronával alacsonyabb hiánnyal számol a cseh költségvetés, amelyet szerdán késő este hagyott jóvá a cseh képviselőház.
2023. 11. 30. 18:00
Megosztás:

Zöldenergia-roadshow indult Győrben

Országos zöldenergia-roadshow indult Győrben, a rendezvénysorozatot Palkovics László a Széchenyi István Egyetemért (SZE) Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Energia21 kezdeményezés vezetője indította el november 29-én, szerdán a győri Mobilis Interaktív Élményközpontban.
2023. 11. 30. 17:30
Megosztás:

Bejött a költségcsökkentés a Salesforce-nak

Az ügyfélkapcsolat-kezelő szoftvereket fejlesztő vállalat tegnap tőzsdezárás után tette közzé az október végén zárult harmadik üzleti negyedévének eredményeit.
2023. 11. 30. 17:00
Megosztás:

A szálláshelyeken először a szilveszter telítődik, majd a karácsony

Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet.
2023. 11. 30. 16:30
Megosztás:

Uniós forrásból fejlesztették a tápcsatornához köthető szűrővizsgálatokat a Szegedi Tudományegyetemen

Új endoszkópok beszerzésével és a diagnosztikai munkát szolgáló laborok kialakításával, uniós támogatással mintegy háromszázmillió forintból fejlesztették a tápcsatornához kapcsolódó betegségek szűrését a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), így számos vizsgálat már kórházi tartózkodás nélkül is elvégezhetőé vált - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2023. 11. 30. 16:00
Megosztás:

Megújult Várgesztesen a csapadékvíz elvezető rendszer

A Komárom-Esztergom vármegyei Várgesztesen az önkormányzat kitisztíttatja a település felett található víztározót és több utcában felújítja a vízlevezető árkokat; a beruházásra 273 millió forintos uniós támogatást fordítanak - közölte a vármegyei önkormányzat projektmenedzsere az MTI-vel.
2023. 11. 30. 15:30
Megosztás:

Kengyelen kétszeresére nőtt a bölcsődei férőhelyek száma

További nyolc férőhellyel bővült az eddigi nyolc férőhelyes bölcsőde Kengyelen - közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben az MTI-vel.
2023. 11. 30. 15:00
Megosztás:

Uniós forrásból korszerűsítésen esett át a Gál Ferenc Egyetem gyakorlóiskolája

Háromszázharminc millió forint uniós forrásból korszerűsítették a Gál Ferenc Egyetem gyakorló általános iskoláját a Békés vármegyei Szarvason - közölte az önkormányzat közleményben.
2023. 11. 30. 14:30
Megosztás:

Ebben a hónapban valamelyest javult a gazdasági hangulat az euróövezetben

Javult kissé a gazdasági hangulat novemberben, de még mindig alapvetően pesszimista várakozásokat tükröz az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság (DG ECFIN) legfrissebb kimutatása alapján.
2023. 11. 30. 14:00
Megosztás:

A német fékek: válaszúton a biztonság és haladás között

A német szövetségi alkotmánybíróság megakadályozta a kormány fejlesztési és beruházási terveit. A döntés várhatóan gátolja Németország versenyképességének javulását és az EU költségvetési szabályainak reformját is befolyásolhatja - olvashatjuk a Ludovika.hu blogjában.
2023. 11. 30. 13:30
Megosztás:

Három éven belül fenntartható működésre tér át a Market csoport

Három éven belül, az építőiparban Magyarországon elsőként, fenntartható vállalati működésre tér át a Market csoport, amely a tervek szerint két éven belül 30 százalékkal csökkenti 2019-hez képest a közvetlen és közvetett módon előálló üvegházhatásúgáz-kibocsátását - derül ki a 11 tagvállalatból álló, közel 1400 munkavállalót foglalkoztató építőipari cég immár második alkalommal, önként kiadott fenntarthatósági jelentéséből.
2023. 11. 30. 13:00
Megosztás: