A tech szektor túlértékeltségétől való félelem és az ukrajnai háborúval kapcsolatos béketárgyalások tartották lázban az európai befektetőket

Az európai részvények pénteken csökkentek, és heti szinten is jelentős visszaesést mutattak; a pán-európai STOXX 600 index 0,3%-kal esett, miután a kereskedés korábbi szakaszában elérte szeptember vége óta a legalacsonyabb szintjét.

A tech szektor túlértékeltségétől való félelem és az ukrajnai háborúval kapcsolatos béketárgyalások tartották lázban az európai befektetőket

Az index 2,2%-kal a legnagyobb heti csökkenését könyvelte el július vége óta. A főbb piacok közül 0,8%-os eséssel a német DAX volt leginkább alulteljesítő, így heti szinten 3,3%-kal csökkent. A francia CAC 40 stagnált, míg heti szinten 2,3%-ot vesztett, az angol FTSE 100 pedig 0,1%-kal tudott növekedni, így a hét egészét 1,6%- os mínuszban zárta. A fókuszban egész héten az amerikai tech részvények túlértékeltségével kapcsolatos félelmek álltak, ami az európai vállalatokra is kihatott. A holland ASML 6,3%-kal, a német Infineon 3,7%-kal, a francia Schneider Electric 2,7%-kal esett, míg a Siemens Energy 10,1%-os zuhanást könyvelhetett el.

A tech szektoron túl a befektetők figyelemmel kísérték az Egyesült Államok által kidolgozott új terv körüli fejleményeket is. Az elképzelés célja az orosz–ukrán háború lezárása, amely magában foglalná Ukrajna katonai erejének csökkentését, valamint jelentős területi engedményeket. Volodimir Zelenszkij elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna méltóságát és szabadságát kockáztatja – vagy Washington támogatását. A vasárnapi genfi egyeztetésről eddig kétes hírek érkeztek: egyrész Mark Rubio amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy konstruktív beszélgetés volt az ukrán féllel, akiknek számításba veszik az érveiket, Trump szerint viszont az ukrán elnök nem elég hálás béketörekvéseiért és egy hete van elfogadnia a béketervet.

A béketárgyalások miatt az európai védelmi index október eleje óta csökken, és pénteken 3,4%-kal esett, ezzel augusztus óta a legalacsonyabb szintjét érte el. A Rheinmetall 7,2%-kal gyengült. A kockázatosabb tech papírok helyett inkább a biztonságosabb szektorokat keresték a befektetők, így a Stoxx 600-on belüli élelmiszerszegmens 2,1%-kal bővült pénteken.

Az S&P Global által összeállított HCOB előzetes kompozit BMI az eurózónában novemberben enyhén, 52,4 pontra csökkent az októberi, több mint kétéves csúcsot jelentő 52,5 pontról, kissé elmaradva a Reuters által várt 52,5-től, de ezzel már 11. egymást követő hónapja maradt a 50,0 pont felett. A szolgáltatások indexe 53,1-re emelkedett, míg a feldolgozóipari PMI 49,7-re esett, ami a leggyengébb érték június óta, és a gyárak hét hónapja nem látott ütemben csökkentették a munkaerőt. Bár a bizalmi mutatók javulnak, az elemzők óvatosak a gyorsabb növekedés kilátásaival kapcsolatban. Németországban a magánszektor növekedése novemberben lassult a váratlan ipari visszaesés és gyenge szolgáltatási bővülés miatt, Franciaországban a szolgáltatások szinte ellensúlyozták az ipari zsugorodást.

Mindeközben az Egyesült Királyság kiskereskedelmi forgalma váratlanul 1,1%-kal visszaesett havi alapon októberben, mivel a vásárlók a Black Friday akciókra vártak, és a közelgő költségvetés körüli bizonytalanság gyengítette a fogyasztói bizalmat. Végezetül pedig az euróövezetben a kialkudott bérek a harmadik negyedévben évesített alapon mérsékelt ütemben, 1,8%-kal emelkedett, szemben a 2,4%-os becsléssel és a második negyedévben látott 3,95%- os növekedéssel.

A hetet a kelet-európai régió is nehezen viselte; pénteken a lengyel és cseh vezető index 1,2%-kal, a magyar pedig 0,3%-kal csökkent. Így a hét egészében a WIG 20 2,3%-kal, a PX 50 2,0%-kal csökkent, míg a BUX stagnált. A blue chipek közül az OTP 1,8%-kal emelkedett a hét egészében, míg a legnagyobb mértékben a MOL esett, 2,6%-kal.

(Forrás: OTP Ébresztő)


Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás: