A Turkish Airlines új járat indítását jelentette be Sydney-be, Ausztrália legnagyobb városába

A Turkish Airlines, a világ legtöbb országába repülő légitársaság Sydney-vel, Ausztrália legnagyobb városával bővíti kiterjedt járathálózatát. A kontinensre való másodszori belépésével a légitársaság egyben ezt a várost jelöli meg első ausztráliai célállomásként, ahová a jövőben nonstop járatokat indít. A 2024. december 4-én induló Isztambul-Sydney járatokat Kuala Lumpuron keresztül heti négy alkalommal Airbus A350-900-as repülőgépekkel fogják üzemeltetni.

A Turkish Airlines új járat indítását jelentette be Sydney-be, Ausztrália legnagyobb városába

Ez az új útvonal nem csak a Turkish Airlines hálózatának legfiatalabb kontinensen való jelenlétét erősíti, hanem tovább mélyíti a Törökország és Ausztrália közötti kapcsolatokat is, ösztönözve a turizmus, a kereskedelem és a kulturális cserekapcsolatok növekedését.

A globális légitársaság járathálózatának új bővítéséről a Turkish Airlines igazgatótanácsának és végrehajtó bizottságának elnöke, Prof. Ahmet Bolat (képünkön lent) így nyilatkozott: „Örömmel jelentjük be a sydney-i útvonalunk elindítását, amely újabb fejezetet nyit számunkra a kontinensen. Ez az új útvonal nemcsak járathálózatunkat bővíti, hanem egyúttal megerősíti az ausztráliai jelenlétünk iránti elkötelezettségünket is, hiszen a Turkish Airlines által kínált kényelemmel és vendégszeretettel új lehetőségekhez és élményekhez juttatjuk utasainkat. Sydney lesz az első olyan célállomásunk Ausztráliában, ahová nonstop járatokat indítunk amint átvesszük a repülőgépet, amely képes lesz az utat leszállás nélkül megtenni.”

Az új fejlesztéssel kapcsolatban John Graham a foglalkoztatásért és turizmusért felelős ausztrál miniszter így nyilatkozott: „Nagyon örülök, hogy a Turkish Airlines megérkezik Sydney-be, és az európai utazók számára közvetlen hozzáférést biztosít államunk világszínvonalú turisztikai élményeihez. Az új szolgáltatás biztosítása érdekében Új-Dél-Wales kormánya szorosan együttműködött a sydney-i repülőtérrel és a Turkish Airlines légitársasággal. Sydney Ausztrália kapuja, és ennek az új útvonalnak a támogatásával óriási lehetőségek rejlenek az állam idegenforgalmi ágazatának növekedésében.”

Scott Charlton, a Sydney Airport vezérigazgatója elmondta: „A közvetlen járatok indításának bejelentése jelentős mérföldkövet jelent az Európába irányuló utazások terén, hiszen a Turkish Airlines isztambuli csomópontjáról több száz célállomáshoz kínál zökkenőmentes hozzáférést az utasoknak. Büszkék vagyunk arra, hogy a Turkish Airlines Sydney és Új-Dél-Wales első nonstop járatát indítja, ami egy komoly elismerése mindannak, amit városunk és államunk

kínál. Addig is, az utasok 2024 decemberétől megtapasztalhatják a Turkish Airlines díjnyertes szolgáltatását Sydney-ből Kuala Lumpuron keresztül Isztambulba.

Alig várjuk, hogy útjára induljon a Turkish Airlines első járata, és hogy az elkövetkező években tovább bővítsék szolgáltatásaikat.”

A Turkish Airlines Isztambul és Sydney között 2024. december 4-től kedvezményes, bevezető árú repülőjegyekkel és heti négy járattal - hétfő, szerda, csütörtök, szombat - kezdi meg a repülést.

Ausztrália legnagyobb városaként és Új-Dél-Wales fővárosaként Sydney az üzleti élet, a turizmus és a művészetek egyik legfontosabb globális központja. A híres Sydney-i Operaháznak és a Harbour Bridge-nek otthont adó város egyedülálló és emblematikus élményt nyújt a látogatóknak, akár üzleti, akár szabadidős céllal érkeznek. Mostantól a világ minden tájáról érkező utazók a Turkish Airlines kényelmét és vendégszeretetét élvezhetik Sydney-ben, míg a légitársaság ausztrál utasai még kényelmesebben használhatják ki a vállalat világméretű hálózatát.


Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás: