Amerikai-kínai csúcstalálkozó lesz a jövő héten

Joe Biden amerikai elnök jövő héten személyesen tárgyal Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház pénteken.

Amerikai-kínai csúcstalálkozó lesz a jövő héten

Az elnöki hivatal közleménye szerint a két vezető megbeszélésének témái között szerepel majd a kétoldalú viszony értékelése, a kommunikációs csatornák fenntartásának fontossága, valamint regionális és globális ügyek.

"Építve a 2022 novemberében Bali szigetén tartott találkozóra a két vezető megvitatja majd, hogy az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság miként kezelheti felelősséggel a közöttük zajló versenyt, és tud együttműködni azokon a területeken, ahol érdekeik találkoznak" - fogalmaz a Fehér Ház szóvivője által aláírt közlemény.

Az Egyesült Államok és Kína viszonyát számos, az elmúlt egy évben történt geopolitikai fejlemény tette feszültebbé, ide tartozik az idén februárban az Egyesült Államok felett megsemmisített állítólagos kínai hírszerző léggömb, valamint Kína szélesedő kapcsolatai Oroszországgal, Iránnal és Észak-Koreával a folytatódó ukrajnai, és az októberben kezdődött közel-keleti fegyveres konfliktusok közepette.

Joe Biden és Hszi Csin-ping a tervek szerint jövő szerdán folytat négyszemközti megbeszélést az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szombaton kezdődő San Franciscó-i csúcstalálkozójának keretében.

A Fehér Ház az elmúlt hónapokban többször kifejezte Joe Biden szándékát arra, hogy ismét találkozzon a kínai elnökkel, és adminisztrációjának több tagja is Pekingben járt az elmúlt időszakban, hogy a szakpolitikai együttműködés kérdéseiről egyeztessen.

Így emelkedik a nyugdíj korhatár a magyar jogszabályok alapján!

A társadalombiztosítási öregségi nyugdíjkifizetéseket az 1997. évi LXXXI törvény szabályozza, melynek 18. §-a szól az öregségi nyugdíjkorhatárról az alábbiak szerint:
2024. 06. 19. 02:00
Megosztás:

Meglepetést okozott az amerikai ipar teljesítménye

Az elemzők által várt 0,3 százaléknál nagyobb mértékben, 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban májusban havi összevetésben - derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kedden közzétett adataiból.
2024. 06. 19. 01:30
Megosztás:

Nyaralni indul a magyar család és eurót váltana - hol a legolcsóbb az euró?

Minden évben sok magyar család dönt úgy, hogy külföldön tölti a nyaralását. Ehhez azonban szükség van egy kis előkészületre, hiszen az itthon megszokott forint helyett sok helyen eurót használnak. De hol érdemes eurót váltani? Ebben a cikkben megpróbálunk minden kérdésre választ adni.
2024. 06. 19. 01:00
Megosztás:

Az elhíresült lombkoronasétány ügyében nem történt kifizetés - az ÁSZ is vizsgálta

Lezárult az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése, amelynek során a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett azon pályázati rendszert vizsgálta, amelynek célja a magyar erdők közjavainak ingyenes elérhetőségének bővítése volt. A vizsgált projektek között szerepelt a sajtóban is elhíresült nyírmártonfalvai lombkoronaösvény ügye is.
2024. 06. 19. 00:30
Megosztás:

1,5 millió dollárt gyűjtött az egyik legjobb gaming kriptó

Vesd el a kockát és kóstolj bele te is a GameFi izgalmas világába a Mega Dice segítségével! A játékok (gaming) és a decentralizált pénzügyek (DeFi) metszéspontja, a GameFi rendkívül gyorsan növekvő ágazat.
2024. 06. 19. 00:01
Megosztás:

A férfi hajtetoválás előnyei

A kor előrehaladtával egyre több férfi szembesül a kopaszodás zavaró jelenségével, ez pedig nagy problémákat okozhat az önbizalmuk terén. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan fordíthatunk hátat a kopaszodásnak hajtetoválás segítségével. 
2024. 06. 18. 23:00
Megosztás:

7%-ra csökkent a magyar alapkamat, átmenetileg megállhat az MNB

A Monetáris Tanács mai ülésén várakozásunknak megfelelően 25 bázisponttal, 7,00%-ra csökkentette az alapkamatot. Emellett 25 bázisponttal 6,00%-ra hozta le az O/N betéti kamatot, valamint 8,00%-ra mérsékelte az O/N fedezett hitel kamatát.
2024. 06. 18. 22:30
Megosztás:

Gyorsabbá válik a nagykategóriás jogosítványszerzés

Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagykategóriás jogosítványszerzés gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
2024. 06. 18. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint árfolyama az MNB keddi kamatcsökkentése után

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 7,00 százalékosra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.
2024. 06. 18. 21:30
Megosztás:

Hungarikum lett a kocsi, a szaloncukor és a hatvani Aranyfácán sűrített paradicsom

A hungarikumok és a nemzeti értékek nem csupán az értékőrzés miatt fontosak számunkra. Ezek a sajátosan magyar jellegzetességek képviselnek minket, segítve a megmaradásunkat - mondta Nagy István agrárminiszter kedden, a Hungarikum Bizottság ülésén a tárca közleménye szerint, ahol 3 elemmel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és 2 tétellel gyarapodott a Magyar Értéktár.
2024. 06. 18. 21:00
Megosztás:

Fedezi a hazai szükségletet az idei meggytermés

A meggytermelők jó évet zárhatnak, mert kedvezően alakult az időjárás, az idei termés így biztosan fedezi a belföldi szükségletet - mondta a meggyfogyasztást népszerűsítő keddi sajtótájékoztatón Budapesten az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
2024. 06. 18. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 06. 18. 20:00
Megosztás:

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 06. 18. 19:30
Megosztás:

Kedvező hangulatban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,63 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 832,54 ponton zárt kedden.
2024. 06. 18. 19:00
Megosztás:

Több százmilliós fejlesztést hajtott végre a békéscsabai Galéria Invest Kft.

Csomagolóüzemet létesített és új eszközöket szerzett be a békéscsabai Galéria Invest Kft. Az építőiparban tevékenykedő vállalkozás 446 millió forintot fordított a fejlesztésre - közölték közleményben az MTI-vel.
2024. 06. 18. 18:30
Megosztás:

Magánszemélynek nem szükséges engedély az unióban a jövedéki termékek nem kereskedelmi célú szállításához

Az Európai Unión belül a jövedéki termékek - például alkohol, cigaretta, üzemanyag - nem kereskedelmi célú szállításához magánszemélynek nem szükséges engedély - közölte kedden az MTI-vel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely összegyűjtötte, hogy nyaraláskor (oda és vissza úton) mire kell figyelni az útipoggyász összeállításánál.
2024. 06. 18. 18:00
Megosztás:

Egy pénztárcabarát megoldás, ha gyereked van: a hangoskönyv

A gyereknevelés nem egyszerű dolog. A picik figyelmét folyamatosan fenn kell tartani, mindig válaszolni a kérdéseikre, a közös játék és a szórakoztatás mindennapos feladat. Egy szülőnek sokszor fárasztó lehet a kocsiban ülve is fejből mesélni, altatáskor pedig újabbnál újabb történetekkel előállni.
2024. 06. 18. 17:45
Megosztás:

Miért érdemes felhőalapú CRM rendszert használni?

Ma már hazánkban is rengeteg vállalkozás használ valamilyen CRM rendszert az ügyfélkapcsolatok menedzselésére és a munkafolyamatok irányítására. 
2024. 06. 18. 17:35
Megosztás:

Új stratégia a céges flottakezelésében - Használtautó-eladás piaci értéken, három év garanciával, 30 nap alatt

A használtautó-értékesítés és különösen a céges flották kezelése gyakran nagy kihívást jelent a magyar vállalkozások számára. A piac gyors változása mellett az autók piaci értékének helyes meghatározása és a megbízható üzleti partner kiválasztása komoly fejtörést okozhat. Azonban az új, innovatív megoldások, mint a holland módszeren alapuló bizományos értékesítés, lehetővé teszik a flották hatékonyabb, kockázatmentes kezelését és rekordidő alatt, tűpontos piaci áron történő értékesítését.
2024. 06. 18. 17:30
Megosztás:

Szűkült a termőföld-piac az előző évben is

Tovább szűkült 2023-ban a termőföld-piac: 29 százalékkal kevesebb tranzakcióban 3 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint egy évvel korábban - derül ki a legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ingatlanforgalmi adatbázisát dolgozta fel.
2024. 06. 18. 17:00
Megosztás: