Árréscsökkentést jelentett be a szerb elnök

Vucic kiemelte, az haszonkulcsot korlátozó intézkedések 23 termékcsoportra vonatkoznak, erről megállapodtak a kereskedelmi láncokkal, és ennek eredményeképpen mintegy háromezer termék ára fog csökkenni.
"Látni kell, miért magasabb a színvonal az EU-ban" - mondta az elnök, majd hozzátette, hogy amíg Nyugaton a teljes fogyasztói kosár 13-15 százalékát teszik ki az élelmiszerek, addig Szerbiában ez az arány 40-47 százalék között mozog, és az embereknek kevesebb pénze marad másra.
Hozzátette, a jövő héten életbe lépő rendelet legfeljebb 20 százalékos haszonkulcsot engedélyez, jelenleg a legnagyobb kereskedelmi láncok körülbelül 45,2 százalékos árréssel dolgoznak.
"A négy legnagyobb üzletlánc - a Delez, a Merkator, a Lidl és az Univerexport - a kereskedelmi forgalom 51 százalékát adják" - mutatott rá.
Vucic arról is biztosított, hogy az intézkedések nem vonatkoznak majd a helyi jellegű kiskereskedelmi üzletekre, amelyek szerinte "nem tudnak lépést tartani a nagy láncokkal".
A kiskereskedelmi láncok mellett a rendelkezés a nagykereskedelmi láncokra is kiterjed, a szabálysértés pedig nagy büntetéssel jár majd - tette hozzá.
Az elnök hangot adott azon elvárásának, hogy a piacon összhangba hozzák az árakat a gazdasági intézkedésekkel, különös tekintettel a hazai termelők és beszállítók védelmére, akiket Vucic szerint túlzottan megterhelnek a kiskereskedelmi láncokkal szemben felmerülő költségek.