Az AI egy többarcú történet

A Szilícium-völgy legfontosabb témája továbbra is a mesterséges intelligencia, a vállalatok kedvezően ítélik meg az új technológiát, amelybe jelentős összegű beruházásokat is eszközölnek, sőt – működésüket az ezzel kapcsolatos optimista előrejelzésekre alapozzák. A Fidelity International tizenegy elemzője és portfóliómenedzsere öt napon keresztül volt úton, hogy összesen huszonöt vállalat és szervezet képviselőivel találkozzon. A pénzügyi szakértők szerint bár a mesterséges intelligenciával kapcsolatos megközelítések árnyaltak és sokfélék, a tapasztalatok szerint sem a technológia kritikátlan támogatói, sem pedig a borúlátó akadékoskodók nem veszik észre a történet finomabb részleteit, emiatt az AI közeli befektetésekhez komoly odafigyelésre és precízen meghatározott megközelítésmódra van szükség.

Az AI egy többarcú történet

A Fidelity szilicium-völgyi túráján nem meglepő módon a beszélgetések fő témája a mesterséges intelligencia volt. Az út során egészen árnyalt kép rajzolódott ki a mesterséges intelligenciáról: kiderült, hogy a különböző iparágak és vállalatok eltérő módon közelítenek hozzá. A szakértők arra számítanak, hogy a következő három évben alaposan át is fog alakulni a technológia. Ezért fontos, hogy figyelmünket az AI olyan nyerteseire összpontosítsuk, amelyek ma még nem feltétlenül termelnek nyereséget a technológiából, de hosszabb távon jó esélyük van erre.

A hardver iránt – egyelőre – nagy a kereslet

A mesterséges intelligenciához szükséges hardverek iránt nagy a kereslet. A hardver biztosítja az AI-számításokhoz szükséges teljesítményt, így minden olyan szervezetnek, amely AI-technológiát akar használni, be kell ruháznia a megfelelő hardverbe, például processzorokba, memóriába és háttértárakba, hálózati összeköttetésekbe és adatközpontokba. A hardvereladások zömét a grafikus processzorok (GPU-k) adják, mivel ez a komponens az AI-adatközpont kritikus technológiai építőköve.

A hardverek iránti kereslet miatt a szoftverek némileg háttérbe szorultak, de ez valószínűleg csak átmeneti jelenség lesz: bár valóban a GPU-k biztosítják a számítási teljesítményt, az AI-felhasználóknak továbbra is szükségük van az IT-ökoszisztéma többi elemére is az AI-megoldások optimalizálásához. Ez azt jelenti, hogy amikor a tágabb értelemben vett IT-infrastruktúra újból a figyelem középpontjába kerül, a vállalatok kiadásai egyenletesebben oszlanak majd meg a hardver és a szoftver között.

Emellett idővel még a hardver-célú költekezés kapcsán is nagyobb változatosságra számíthatunk; jelenleg a GPU-kra fordított kiadások mellett minden más eltörpül, de ez változhat, ahogy beindul az alternatív technológiák fejlesztése. 

A mesterséges intelligencia kapcsán zajló versenyben a kimaradástól való félelem (Fear Of Missing Out, FOMO) is szerepet játszhat, mely szintén ösztönzőleg hat a hardveres beruházásokra. A vállalatok nem akarnak lemaradni a vetélytársaik mögött az AI kihasználásában, de ez vélhetően csak akkor tudja fenntartani a beruházások volumenét, ha a vállalkozások anyagi előnyt is tudnak kovácsolni a mesterséges intelligenciából. Az AI-hardverek iránti kereslet nagy része a kockázati tőkebefektetők által támogatott startupoktól származik. Sok ilyen startup nem nyereséges, és ha ez így marad, a kockázatitőke-finanszírozás lassulni fog, ami a hardverek iránti keresletre is hatással lesz.

Az ipari integráció mértéke változó

Vannak olyan iparágak, amelyek szereplői képesek voltak beszerezni a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hardvert, és gyorsan megtalálták az új módszerek integrálásának módját, így azok kézzelfogható értéket adtak a működésükhöz. Ezek a vállalatok jellemzően médiaalapúak, és üzleti modelljük középpontjában a kreatív feladatok, például a zenei, video- és játéktartalom-előállítás állnak. Vannak olyan munkakörök is, amelyek könnyen ki tudják használni az AI-technológiát, ilyen például a kódolás. 

Más iparágak esetében kevésbé egyértelmű, hogy milyen úton-módon lehet pénzzé tenni az AI által kínált lehetőségeket. Az üzleti modell alapján működő nagyvállalatok, például a pénzügyi és az egészségügyi szolgáltatók, a multinacionális vállalatok és konglomerátumok, valamint a kormányok olyan nagy, működési szempontból sokszínű szervezetek, amelyek a legtöbb pénzt fordítják informatikai kiadásokra. A vállalati AI nem tett akkora előrelépést tavaly óta. Rengeteg teszt és próbaüzem zajlik, de az AI alkalmazása mellett szóló üzleti érvek megtalálása terén nem történt érdemi áttörés. A vállalati ügyfelek még mindig keresik az AI integrálásának módjait, és nem tudni, hogy ez a „felfedező” szakasz meddig tart.

A generatív AI-t felhasználó szervezetek típusai jelentős szórást mutatnak

Forrás: McKinsey, 2024. március. Megjegyzés: A felmérésben résztvevők száma 1363 volt. 

Mindezek ellenére a mesterséges intelligencia kis léptékű változásokat is előidéz, például a kódolás terén. Ugyanakkor technológiája még mindig nem kiforrott, és a belőle származó eredmények nem következetesek. A kreatív iparágak számára ez nem okoz problémát, viszont komoly akadályt jelent az olyan területeken, ahol a pontosság létfontosságú: például az egészségügyben, a pénzügyi szférában, egyes ipari vállalatoknál és a kormányhivatalokban.

Ezen ágazatok némelyike szigorúan szabályozott is, ami azt jelenti, hogy az AI-megoldások megbízhatóságának nagyon magas szintűnek kell lennie ahhoz, hogy megfeleljen a követelményeknek és meggyőzze a szabályozó testületeket. Az eredményekben előforduló legapróbb hibák is jelentős következményekkel járhatnak: az érintett vállalatokat felelősségre vonhatják a felügyeletüket ellátó szervek, emellett a hírnevük is súlyosan csorbulhat. Ezen okok miatt a vállalati ügyfelek eddig lassabban fogadták be az AI-technológiákat.

Befektetés a mesterséges intelligenciába

A piac jelenleg az AI közvetlen kedvezményezettjeire összpontosít, ahol a ténylegesen a technológiából származó bevételek a pénzügyi kimutatásokban is megjelennek. Ezeknek a vállalatoknak, főként a hardver- és félvezetőiparban működő cégeknek a részvényárfolyamai felfelé mozdultak el. Ahhoz azonban, hogy ezek a vállalatok fenntarthassák nyereségnövekedésüket, ügyfeleiknek kereskedelmileg is hasznosítaniuk kell az AI-t, ami rövid- és középtávon nehézkesnek bizonyulhat. A befektetők talán jobban teszik, ha olyan vállalatokat keresnek, amelyeknél a mesterséges intelligenciával kapcsolatos bevételek még nem jelennek meg a kimutatásokban, de hosszú távon megvan a lehetőségük erre.

Az adatinfrastruktúrával és IT-tanácsadással foglalkozó vállalatok az AI-értéklánc fontos, de alulértékelt pontján helyezkednek el. A vállalkozásoknak meg kell oldaniuk az adathiány problémáját ahhoz, hogy az AI-t a lehető legjobban ki tudják használni − ehhez viszont adatkezelési megoldásokra és szakértelemre van szükség. A terület szakértői segíthetnek ezeknek a vállalatoknak megoldást találni ezekre a kihívásokra, amilyet például az AI változó szabályozási és jogi környezete is jelent. Sok vállalat megkezdte az együttműködést az adatszakértőkkel, ennek hatása fokozatosan meg fog jelenni a vállalati eredményeikben is.

A hardverek terén vannak olyan gyártók, amelyek az AI-rendszerekben általánosan jelenlévő komponenseket biztosítanak, így nem függnek konkrét AI-technológiáktól vagy szolgáltatóktól. Például a TSMC félvezetőgyártó üzletága profitálni fog a technológiából, függetlenül attól, hogy melyik AI-chip tör az élre (GPU, CPU vagy egyedi chip), vagy hogy mely ügyfelek kerülnek ki győztesként (Nvidia, AMD vagy a hyperscale felhőcégek).

A felhőszolgáltatóknak szintén hasznukra válik majd az AI térhódítása, de a növekedésük nem kizárólag ettől a tényezőtől függ. Az Amazon felhőalapú számítástechnikai üzletága például nagy haszonélvezője lesz annak, hogy a vállalatok bevezetik az AI-t és így nagyobb felhőalapú számítástechnikai igényeik lesznek. A felhő alapú technológiák felhasználóinak azonban még az AI nélkül is modernizálniuk kell IT-stackjeiket, és egyre nagyobb mértékben kell felhő alapú szolgáltatásokat igénybe venniük.

Az AI nyerteseit egyelőre még nem látjuk 

A mesterséges intelligencia egy több éven át tartó, változó sebességgel zajló történet, ahol a győztesek fokozatosan, a gazdaság különböző területein fognak megjelenni.

„A vállalatok egymással vetélkedve igyekeznek kitalálni, hogyan tudják a legjobban kihasználni az AI-t, ebből adódóan nagy a kereslet például a GPU-k iránt, hogy támogassák ezt a „felfedezési” fázist; a kézzelfogható előnyök azonban eddig általában elmaradtak. Idővel a különböző iparágak és vállalatok eltérő módon és eltérő sikerrel fogják alkalmazni a mesterséges intelligenciát. Emiatt nekünk esetenként külön-külön kell megpróbálnunk megérteni az AI hatását, alkalmazását és kereskedelmi hasznosítását” - tette hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet-európai igazgatója.

Az AI monetizálása terén zajló verseny miatt az innovációra szánt vállalati költségvetési keretek elszívják a levegőt az általánosabb IT-kiadások elől. Idővel ez valószínűleg változni fog, és az IT-kiadások kiegyensúlyozottabbá válnak. Abban biztosak lehetünk, hogy a technológiai kiadások összességében idővel növekedni fognak, mivel a technológia hatékonyságjavulást eredményez, ami a vállalatok számára létfontosságú akkor, ha helyt akarnak állni a versenyben. 
A digitalizálás és az automatizálás olyan, már folyamatban lévő technológiai változások, amelyeket a vállalatok sokféleképpen alkalmaznak. Hasonlóan tekinthetünk a mesterséges intelligenciára is, amely a hatékonyságnövelésnek a technológia által lehetővé tett legújabb módszere, de ettől még maga is a technológiai fejlődés része marad.


A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

Fogy a pénz a stabilcoinpiacról – mégis fordulat készül?

Harminc nap alatt 4,55 százalékkal csökkent a stabilcoinok teljes piaci kapitalizációja, miközben a kriptotőzsdékre irányuló pénzmozgások ismét a nettó beáramlás felé fordultak. A látszólag ellentmondásos folyamat arra utal, hogy a kereskedési platformokon újra gyűlhet a felhasználható likviditás, a szélesebb piac azonban továbbra is nyomás alatt áll.
2026. 11. 07. 08:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás: