AZ NMHH-kutatásából kiderült, hogyan változott az üzleti távközlési piac

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) üzleti felmérése során a 2019 és 2022 között megkérdezett cégek döntéshozói évente átlagosan 3 százalékos kiadáscsökkenésről számoltak be. A legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások távközlési igényeit kiszolgáló piac becsült mérete a 2019. évi 104 milliárd forintról 2022-re 95 milliárdra csökkent. Ez a visszaesés még jelentősebbnek tűnik, ha a növekvő inflációt is figyelembe vesszük.

AZ NMHH-kutatásából kiderült, hogyan változott az üzleti távközlési piac

Reálértéken számolva a 2022-es piacméret csupán 73 százaléka a 2019-es piacnak – derült ki az NMHH-kutatásából. A teljes piac átlagos évi 3 százalékos zsugorodásának hátterében a különböző hírközlési szolgáltatások piacának eltérő dinamikája figyelhető meg. Nem meglepő módon a helyhez kötött telefonra fordított kiadások csökkentek leginkább, évente átlagosan 8 százalékkal. Ezzel a piac bevételeinek csaknem negyede tűnt el három év alatt.

A vezetékes hívások részben a mobilokra terelődtek át. Az NMHH Mobilpiaci jelentésében elemzett szolgáltatói adatok szerint a nem lakossági SIM-kártyák száma és az egy SIM-kártyára jutó hanghívásforgalom átlagosan évi 1 százalékkal növekedett, a mobilinternet igénybevétele pedig jelentősen megugrott. Ennek ellenére a teljes távközlési piac több mint felét kitevő mobilhang-, és a hozzá kapcsolódó mobilinternet-költés átlagosan évente 3 százalékkal csökkent.

Tehát mobil esetén nem az igények, hanem a díjak mérséklődhettek. Visszaestek továbbá a vállalatok adatátviteli szolgáltatásokra és a nem mobiltelefonnal használt mobilinternetre fordított kiadásai is.

Egyedül a helyhez kötött internetszolgáltatás piaca nem csökkent, sőt enyhe, 1 százalékos éves növekedést lehetett megfigyelni. 2019-ben a vállalkozások 82 százaléka fizetett elő vezetékes internetre, és ez az arány évről évre emelkedve 2022-ben elérte a 88 százalékot. Ekkor egy előfizető vállalatra jutó költés 29 és 31 ezer Ft/hó között ingadozott. Ugyanezen időszakban – az egy előfizetőre jutó költés tekintetében – a mobilnál, a vezetékes telefon esetében és az adatátviteli szolgáltatásnál is évről évre jelentős visszaesést tapasztaltak az NMHH szakemberei.

A vállalatok helyhez kötött internetkiadásait leginkább a felhasználók száma és a sávszélesség határozza meg. Ezek közül az előfizetésekre jellemző sávszélesség az, ami leginkább változott a vizsgált időszakban. Míg 2019-ben a vállalkozásoknakcsak 26 százaléka használt 500 Mbit/s vagy a feletti gyors internetet, 2022-ben viszont már 42 százalékuk.

Ezzel párhuzamosan a 100 Mbit/s-ot el nem érő hálózatot használó üzleti felhasználók aránya jelentősen csökkent. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy a szolgáltatók a sávszélesség növelésével tudták szinten tartani az előfizetési díjakat.

Nagyobb az igény a gyorsabb internetre a szolgáltató cégeknél, valamint azoknál, melyek a helyhez kötött internetet intenzíven használják, azaz intranetet, extranetet, webáruházat, honlapot üzemeltetnek, online telefonálnak, videótelefonálnak, konferenciahívásokat bonyolítanak, online csoportmunkát végeznek, objektumvédelmi vagy kamerarendszereket üzemeltetnek.


ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás:

Az IMF javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
2026. 10. 13. 11:00
Megosztás:

Hozamot termelhetnek a Safe tárcákban tartott stabilcoinok

A CoinShares a Safe Labs és a Railnet együttműködésével hozamtermelő stabilcoin-stratégiákat tenne elérhetővé a Safe kriptotárcák felhasználóinak. A konstrukció a professzionális befektetési stratégiákat saját kezelésű pozíciókkal kapcsolná össze: a CoinShares nem venné letétkezelésbe az ügyfelek eszközeit. A hozam ugyanakkor nem garantált, a hozzáférést pedig földrajzi és jogosultsági feltételek korlátoznák.
2026. 10. 13. 10:30
Megosztás:

Gyengült az euró a dollár ellenében; a forint a 365-ös szint alá erősödött az euróval szemben

Továbbra is többéves csúcsok közelében mozognak a hosszú hozamok az eurózónában; a tegnapi kereskedés nem hozott jelentős elmozdulásokat. A francia kötvénypiacon továbbra is nagyon feszült a hangulat, ahol a befektetők a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat és a közelgő elnökválasztás kilátásait mérlegelik, így a francia 10 éves hozam már több mint 140 bázisponttal haladja meg a német 10 évest.
2026. 10. 13. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése

Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miközben a befektetők fél szemmel már itt a gyorsjelentési szezon híreire figyelnek. A héten több nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup és a JPMorgan teszi közzé eredmény jelentését, ami mellett a szeptemberi inflációs és konjunktúra adatok is érkeznek.
2026. 10. 13. 09:30
Megosztás:

Pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek

Felfelé kapaszkodtak a vezető európai részvényindexek a hét első kereskedési napján, amikor a befektetők figyelme a közel-keleti konfliktus szélesedéséről és az olajárak, valamint a kötvényhozamok emelkedéséről az induló gyorsjelentési szezon felé fordult. A páneurópai Stoxx600 0,7%-kal került feljebb, melynek többségében erősödni tudó komponensei közül a bankok és a közművek teljesítettek a legjobban, míg a sereghajtók a telekommunikáció és a technológia voltak. Ezzel összhangban a mértékadó európai részvényindexek közül a bankpapír túlsúlyos spanyol IBEX teljesített a legjobban 1,3%-os emelkedésével.
2026. 10. 13. 09:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés és előrejelzés

Újabb fordulóponthoz érkezett a Bitcoin: miközben az árfolyam visszakapaszkodott 83 ezer dollár fölé, az amerikai inflációs adat ismét jelentősen megmozgathatja a piacot. Az elemzők szerint egy kedvezőtlen meglepetés 80 ezer dollár alá nyomhatja a legnagyobb kriptovalutát, míg az enyhébb infláció 86 ezer dollárig vagy még magasabbra repítheti. A tartós emelkedéshez azonban az intézményi vásárlóknak is vissza kellene térniük.
2026. 10. 13. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 13. 08:00
Megosztás:

Új felügyelőbizottsági tagokat választott az MBH Bank közgyűlése

Az MBH Bank Nyrt. 2026. október 12-ei rendkívüli közgyűlésén felügyelőbizottsági tagnak választották Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát – tette közzé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett hitelintézet.
2026. 10. 13. 07:05
Megosztás:

A Városliget lett idén Európa legjobb nagyvárosi parkja

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
2026. 10. 13. 06:30
Megosztás:

Különadót vetne ki az olajcégek extraprofitjára a Független Benzinkutak Szövetsége

A nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását kezdeményezi a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), és az ebből származó bevételből a tömegközlekedés, a kistermelők, a független benzinkutak, valamint az élelmiszerek és egészségügyi termékek szállítási költségeinek támogatását javasolja - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 10. 13. 06:00
Megosztás:

Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon

Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
2026. 10. 13. 05:30
Megosztás:

Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás: