Bejött a költségcsökkentés a Salesforce-nak
2023. 11. 30. 17:00
Az ügyfélkapcsolat-kezelő szoftvereket fejlesztő vállalat tegnap tőzsdezárás után tette közzé az október végén zárult harmadik üzleti negyedévének eredményeit.
A Salesforce 8,7 milliárd dollár bevételt ért el, ami éves szinten 11%-os növekedést jelent, és egybeesik a várakozással. Az egy részvényre jutó nyereség 2,11 dollár lett, ami némileg felülmúlja a 2,06 dolláros konszenzust.
A vállalat idén komoly költségcsökkentésbe kezdett, melynek keretében elbocsátotta alkalmazottainak 10%-át. Ennek köszönhetően a vezetőség javított a kilátásokon, és 14,5%-os működési marzsot vár az aktuális üzleti évre, szemben a három hónappal ezelőtti 13,3%-os becsléssel. A negyedik negyedéves EPS 2,25-2,26 dollár lehet, ami magasabb, mint a 2,17 dolláros konszenzus.
A befektetők elégedetten fogadták a jelentést, az árfolyam több mint 8%-kal emelkedett a tőzsdezárás utáni órákban.
Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban
A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap
Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy
A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések
A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett
Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt
Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.