Bízzuk a bevallást a gépekre – a NAV új eÁFA koncepciója

Úgy tűnik, hogy a tavaly visszavont eredeti eÁFA elképzelés önmagában nem valósul meg. Ehelyett a NAV alaposan átalakítaná az online számlák alapján kiajánlott bevallás tervezetek lehetőségét. A vállalkozások egy ún. automatizált M2M megoldással nagyobb biztonságot, illetve több korrekciós és ellenőrzési lehetőséget kapnak, ennek az ára egy valamivel összetettebb folyamat – vélik a Mazars szakértői a nemrég a GitHubon közzétett új adóhivatali koncepció alapján, amelyet szeptember végéig lehetett véleményezni.

Bízzuk a bevallást a gépekre – a NAV új eÁFA koncepciója

Az ugyan még nem ismert, hogy mikor léphet hatályba az új elektronikus áfa bevallási rendszer, de a NAV legfrissebb koncepciója már megismerhető volt a GitHub-on megosztott formában. A korábbi eÁFA elképzeléshez képest több választása lenne az adózóknak és a könyvelőknek. Az egyszerűsített, webfelületen működő módszer mellett – amikor a NAV az adott adómegállapítási időszakra a saját adatai alapján előállítja a webes áfaanalitikát, amelyet a felhasználók jóváhagyhatják a bevallástervezetet – új gép-gép kommunikációt alkalmazó szolgáltatáscsomag is várható az eÁFA rendszerben.

Az úgynevezett eÁFA M2M középpontjában a standardizált áfa-analitika és -bevallás áll, amelyet gép-gép kapcsolaton keresztül lehet majd benyújtani, a könyvelő programokon keresztül. Ezt további szolgáltatások egészítenék ki, így a NAV Adattó és az eÁFA adatok segítik a vállalkozásokat a könyveléséhez és a bevalláshoz kapcsolódó elemzések és ellenőrzés folyamata során. Dr. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója azonban jelezte, hogy „ezen kiegészítők használata nem lesz kötelező a bevallás benyújtásához. Ha viszont egy cég csatlakozna, arra mindenképpen szükség lesz, hogy a NAV új standard adókód struktúrája szerinti adókódjait párosítsa a saját programja által használt kódokkal, amely lehetőség és egy plusz rugalmasság a korábbi elképzelésekhez képest.” Ez teszi lehetővé, hogy miután a plusz adatforrások alapján a hatósági áfa-analitikát kiegészítik, a könyvelőprogram a bevallástervezet adatait, XML állományként automatizáltan eljuttassa a NAV-hoz előzetes validációra. Ha az előzetes ellenőrzés eredménye pozitív, az adózó részéről még egy utolsó jóváhagyásra lesz szükség, hogy az XML állomány bevallásként jusson vissza a hatósághoz.

“Az adózók a hatósági adatokat saját könyvelési információikkal egészíthetik ki. Az áfa-analitika ugyanis nem feltétlenül egyezik meg a könyvelő programban található információkkal, vagyis nem minden esetben veszi figyelembe az összes adómegállapításhoz szükséges adatot. Az automatizált és előzetes validációval pedig olyan ellenőrzéseket végezhet el a hatóság, amelyekre eddig csak a bevallás benyújtása után volt lehetőség. Így együtt mindez nem csak az áfa-bevallás idejének rövidítését szolgálja, de azt is, hogy csökkenjenek az adminisztrációs hibákból fakadó kockázatok” – emelte ki a Mazars részéről dr. H. Nagy Dániel.

A kiegészítő szolgáltatások segítségével – mint a NAV Adattóból való adatlekérés, az Online Számla adatállomány, az online pénztárgépek naplóállományai, a termékimport áfaadatai (CDPS), az adófolyószámlák és az eÁFA adatai – az adózók teljessé tehetik az analitika tervezetet, hogy az az adómegállapítási időszakra vonatkozó minden információt tartalmazzon. A gép-gép alapú megoldáshoz azonban további fejlesztésekre van szükség a NAV oldaláról. Így a hatóságnál meg kell teremteni az M2M kapcsolat lehetőségét, létre kell hozni a minta XML állományokat, és a már említett egységes adókód egyeztetéseket. A fejlesztéseket az adóhatóság 2023-ra ígéri, ráadásul a végleges megoldás a jelenleg ismert tervezettől még eltérhet.


Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás:

Távolról irányított betonüzemek: újabb fejlesztés az építőanyag-iparban

Az építőanyag-ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a megfelelő szakemberek megtalálása, a nyereségesség fenntartása és a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálása. A Duna-Dráva Cement (DDC) távvezérlésű rendszere ezekre a kihívásokra kínál új választ: a digitális vezérlőközpontból egyszerre több betonüzemben történő gyártás is irányítható. A fejlesztés azonban túlmutat a technológián: a termelés, a logisztika és a munkaszervezés összehangolásával a betonipar működését is új alapokra helyezi.
2026. 11. 06. 15:30
Megosztás:

Rekordon a kékgallérosok váltási kedve: már a fizikai dolgozók is 700-800 ezres béreket kapnak

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
2026. 11. 06. 15:00
Megosztás:

Adj nevet a Miyawaki-minierdő kerti rokonának!

A 10 millió Fa Alapítvány új programot indít: a Miyawaki-minierdők kertre szabott változatát dolgozza ki a Nemzeti Faültetés Napja 2027 akciónap alkalmából.
2026. 11. 06. 14:30
Megosztás: