Épphogy 10 millió felett a népességszám

Előzetes adatok szerint 2009 első félévében 47 110 gyermek született, 1,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 66 590 volt, 0,4 százalékkal nőtt 2008. január–júniushoz képest. A természetes fogyás 19 480 fő, 1137-tel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 20 ezer fő volt - olvasható a KSH jelentésében. (Profitline.hu)

Az előzetes adatok alapján 2009 első félévében kevesebb gyermek született és több lakos hunyt el, mint az előző év azonos időszakában. Öt hónapban csökkent, egy hónapban (márciusban) kismértékben emelkedett a születésszám. Összességében 878-cal (1,8 százalékkal) kevesebb gyermek jött világra, mint 2008 azonos időszakában.

 

A halálozások száma az első negyedévben meghaladta az egy évvel korábbit, a második negyedévben viszont kevesebb halálozást regisztráltak, mint a múlt év azonos hónapjaiban. Összességében 259-cel (0,4 százalékkal) több lakos hunyt el 2008. január–júniushoz képest.

 

A házasságkötések száma négy hónapban az előző évihez hasonló alacsony szinten stagnált, márciusban és júniusban viszont az egy évvel korábbihoz viszonyítva visszaesett. 2009 első félévében 16 389 házasságot kötöttek, 560-nal (3,3 százalékkal) kevesebbet, mint 2008 azonos időszakában.

 

Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 3,3 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2008. január–júniusi 3,7 ezrelékről 3,9 ezrelékre emelkedett.

 

2009 első hat hónapjában ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott – ez 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy éve. A születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése következtében a természetes fogyás a 2008. január– júniusi 18 343-mal szemben 2009 első hat hónapjában 19 480 fő volt.

 

A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 11 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 20 ezer fő.

 

A születések és a halálozások száma különböző mértékben változott a régiókban. A születések száma mindenütt csökkent – ennek mértéke Közép-Magyarországon minimális volt, Nyugat-Dunántúlon pedig a legnagyobb (4,6 százalék).

 

A halálozások száma Észak- és Dél-Alföldön mérséklődött, Közép-Magyarországon alig változott, a többi régióban emelkedett. Mindezek következtében 2009 első hat hónapjában a természetes fogyás mértéke Észak- és Dél-Alföldön csökkent; Észak-Magyarországon, valamint Nyugat- és Közép-Dunántúlon jelentős mértékben növekedett az előző évihez képest.

 

A házasságkötések számának visszaesése Közép- és Dél- Dunántúlon volt a legnagyobb, csupán a Dél-Alföldön kötött házasságok száma volt a 2008. első félévivel közel megegyező.


Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

2026 augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 255 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 09. 02. 05:00
Megosztás:

Már 5,6% körüli lakáshitelek is vannak – meddig eshetnek a kamatok?

Áprilisban még azt kérdeztük, hogy döntő fordulat előtt állnak-e a hitelkamatok. Azóta a kérdés eldőlt. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-én harmadszor csökkentette egymást követő ülésén az alapkamatot, amely így 5,50 százalékon, több mint négyéves mélyponton áll – utoljára 2022 áprilisában volt ez alatt a szint alatt.
2026. 09. 02. 04:30
Megosztás:

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás:

780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás: