Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A mutató csökkenését részben a tej- és növényi termékek orosz szegmense (EDP Russia) dekonszolidációja okozta. A Danone márciusban arról számolt be, hogy megkapta az orosz illetékes hatóságoktól az Oroszországban lévő üzletének eladásához szükséges engedélyt, az ügyletből származó kár 1,2 milliárd euró.

Eközben az összehasonlítható alapon számított bevétel 4,1 százalékkal nőtt.

A cég saját maga minimálisan kisebb, 6,7 milliárd euró negyedéves bevétellel számolt, összehasonlítható alapon pedig 3,4 százalékos bevételnövekedést várt.

A Danone megerősítette, hogy az idei évre továbbra is 3-5 százalékos bevételnövekedéssel számol összehasonlítható alapon.

Az első negyedévben minden kategóriában és régióban növekedtek összehasonlítható alapon a cég eladásai. Európában 2,8 százalékos, Észak-Amerikában 2,5 százalékos, Kínában, Észak-Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben 8,9 százalékos, Latin-Amerikában 4,1 százalékos, az egyéb piacokon pedig 6 százalékos bővülést jegyeztek föl.

A tej- és növényi termékek üzletág (EDP) összehasonlító bevétele 3 százalékkal, a speciális élelmiszer üzletágé 3,8 százalékkal, a víz üzletágé pedig 8,1 százalékkal nőtt.

A Danone a világ legnagyobb joghurtgyártója. A cég portfóliójában található egyebek mellett az Evian, az Activia, az Actimel, az Oikos és a Danonino joghurt, az Alpro növényi alapú termékek, valamint a csecsemő- és kisdedtáplálás területén a Milupa és a Milumil.

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 01. 13. 03:00
Megosztás:

Jaroslaw Kaczynski: az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni

Az Európai Unió (EU) nincs összhangban a saját alapító elveivel, a jobboldali vezetésű országoknak törekedniük kell a szervezet megváltoztatására - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hétfőn egy vidéki gyűlésen.
2026. 01. 13. 02:30
Megosztás:

Hazai ipari termelési adatok - Erőtlen novemberi folytatás

Ma reggel az novemberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Havi szinten jelentős, 2,0 százalékkal esett vissza a kibocsátás, ami elmaradt az általunk várt értéktől. Az ipari termelés az év első tizenegy hónapjában 3,5%-kal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.
2026. 01. 13. 02:00
Megosztás:

Elsőfokú riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet hétfő este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
2026. 01. 13. 01:30
Megosztás:

Magyarország nem fogadja el az EU és Dél-Amerika közötti szabadkereskedelmi megállapodást

Magyarország elmegy a végsőkig és nem hagyja annyiban, hogy az Európai Unió elfogadja a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást, a Mercosurt - közölte az agrárminiszter hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 13. 01:00
Megosztás:

14 000 új ülőhely: Magyarországon kezdenek új életet a svájci Thurbo Stadler vonatai

A Stadler átfogóan felújítja a svájci Thurbo vasúttársaság 93 GTW típusú motorvonatát, amelyek a MÁV-csoport kötelékében kezdenek új életet. Ezzel ökológiailag és pénzügyileg is fenntartható megoldás jön létre, amely minden érintett fél számára hozzáadott értéket teremt. A projektnek köszönhetően a magyar utasok további 14.000 új ülőhellyel gazdagodnak, amelyek minősége megegyezik a már az országban közlekedő FLIRT flotta színvonalával.
2026. 01. 13. 00:30
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az Express One tulajdonosa, az Osztrák Posta Magyarországon

Bővíti magyarországi jelenlétét az Osztrák Posta Csoport: a Sameday Hungary márkanéven ismert csomaglogisztikai szolgáltató, a Delivery Solutions Zrt. részvényeinek 100 százalékát felvásárolják. Az akvizíciót követően a Sameday beolvad az Osztrák Posta leányvállalatába, az Express One Hungary Kft.-be.
2026. 01. 12. 23:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult KKV Technológia Plusz forgóeszközhitel iránt

A mai naptól kedvezőbb feltételekkel érhető el a GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram részeként a „B” forgóeszköz komponens, amely az indulás első napján már a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó érdeklődést váltott ki a vállalkozások körében.
2026. 01. 12. 22:30
Megosztás:

Melyik a legjobb kriptovaluta átutalásokhoz 2026-ban? Digitap ($TAP) vs. XRP

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2741a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> kezd előnyt szerezni az XRP-vel szemben 2026-ban, mivel a stabilcoinok nyerik meg az átutalási versenyt. Bár az XRP volt az első, a valódi győztesek azok az alkalmazások, amelyek a stabilcoin infrastruktúrát az idei évben a hagyományos bankoláshoz hasonló élménnyé formálják.
2026. 01. 12. 22:00
Megosztás:

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra - tette közzé hétfőn a police.hu.
2026. 01. 12. 21:30
Megosztás:

Mától emelt nyugdíj érkezik

Vállaltuk, és meg is csináljuk: mától emelt nyugdíj érkezik - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában.
2026. 01. 12. 21:00
Megosztás:

JPMorgan: A stabilcoin nem veszély, hanem lehetőség – Vita a kriptopénzek hozama körül

A stabilcoinok eddig csendes kiszolgálói voltak a kriptopiac működésének – most azonban a pénzügyi rendszer jövőjéről szóló politikai és gazdasági vita középpontjába kerültek. Az amerikai kisbankok attól tartanak, hogy a tokenizált dollár elszívja a megtakarításokat, míg a JPMorgan szerint a stabilcoin inkább eszköz, mint veszély. De vajon valóban pénzügyi stabilitásról van szó – vagy csak a banki modellek védelméről?
2026. 01. 12. 20:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta előértékesítés: Ez a 3 token elegendő az offshore banki hozzáféréshez

Az offshore bankolás, a határokon átnyúló fizetések és a pénzügyi adatvédelem iránti igény ismét előtérbe került, ahogy a szabályozás egyre szigorodik, a <a href="https://www.thebanker.com/content/c5f0a131-fa01-485f-a402-5b638a1e6272" target="_blank">bankok pedig növekvő akadályokat</a> gördítenek az ügyfelek elé. A számlabezárások számának növekedésével és a hagyományos pénzügyi szolgáltatók iránti elégedetlenség erősödésével a befektetők egyre inkább alternatív coinokhoz fordulnak, amelyek offshore hozzáférést kínálnak – mind a megtérülési potenciál, mind a portfólióvédelem érdekében.
2026. 01. 12. 20:00
Megosztás:

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent - derül ki a társaság honlapján közzétett éves értékesítési beszámolóból. A negyedik negyedév ugyanakkor az év legerősebb időszaka volt, 558 400 darabos kiszállítással.
2026. 01. 12. 19:30
Megosztás:

Az XRP árfolyamának emelkedése közepette az XRP staking platformok új vagyonnövekedési megoldásokat vezetnek be.

A kriptopiac 2026-os általános fellendülésével számos mainstream kriptoeszköz kivételesen jól teljesített az utóbbi időben. Az adatok azt mutatják, hogy a főbb kriptovaluták, köztük a Bitcoin és az Ethereum, folytatják emelkedő trendjüket, miközben az XRP ára is fenntartotta emelkedő lendületét, rövid időre áttörte a 2,40 dolláros szintet, és jelentős figyelmet kapott a megnövekedett piaci aktivitás közepette.
2026. 01. 12. 19:00
Megosztás:

Orosz miniszterelnök-helyettes: teljesítette a hadiipar az állami megrendeléseket

Maradéktalanul teljesítették az orosz hadiipari vállalatok az állami védelmi megrendeléseket, különös tekintettel a "különleges hadművelet" feladataihoz szükséges fegyverekre és katonai technológiákra - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin elnöknek hétfőn Moszkvában tett jelentése során.
2026. 01. 12. 18:30
Megosztás:

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy egy 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
2026. 01. 12. 18:00
Megosztás:

India új szintre emeli a kriptoszigorítást – élő azonosítással és szigorúbb KYC-vel csapnak le a visszaélésekre

India ismét határozott lépést tett a kriptovaluta-piac szabályozása felé: januártól a kriptotőzsdéknek élő azonosítással, részletes helymeghatározással és szigorú ügyfél-átvilágítással (KYC) kell működniük. A cél egyértelmű: visszaszorítani a pénzmosást, a terrorizmus finanszírozását és más illegális tranzakciókat. A döntés egy korszakhatárt jelenthet nemcsak Indiában, hanem világszerte – különösen a feltörekvő piacokon.
2026. 01. 12. 17:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a magyar friss csirkehús

Folytatja év eleji árcsökkentési programját a Lidl Magyarország: január 13-tól jelentősen mérsékli számos friss csirkehús termékének árát. Az áruházlánc januári árcsökkentési sorozatának újabb állomásaként a magyar forrásból származó friss csirkehúsok tartósan kedvezőbb áron kerülnek az üzletek polcaira, így a vásárlók a mindennapi bevásárlás során kedvezőbb áron juthatnak hozzá ezekhez az alapvető termékekhez.
2026. 01. 12. 17:00
Megosztás:

Kétgyermekes családoknál a januári adóváltozások kitermelik egy 25 milliós Otthon Start törlesztőjét

A 2026 januárjától életbe lépett adóváltozások érezhetően javítják azon kétgyermekes családok lakáshitel-felvételi lehetőségeit, akik az első otthonuk megvásárlását tervezik és az édesanya 40 év alatti. A money.hu számításai szerint egy ilyen mediánkeresetű, kétgyermekes család esetében a személyi jövedelemadó-mentesség és a megemelt családi adókedvezmény együttes hatása havi több mint 120 ezer forintos nettó jövedelem növekedést eredményezhet. Ez az összeg önmagában akár egy 25 millió forintos, fix kamatozású Otthon Start lakáshitel havi törlesztőrészletét is fedezheti.
2026. 01. 12. 16:30
Megosztás: