Csökkent az ipari termelés, a két legnagyobb súlyú gépipari alágban
2023. 11. 07. 13:00
Szeptemberben az ipari termelés volumene 7,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás augusztushoz mérten 1,2 százalékkal nőtt - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A legnagyobb súlyú járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártása bővült, ugyanakkor a feldolgozóipari alágak többségében, köztük a számítógép, elektronikai, optikai termék, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesett a termelés volumene.
Az év első kilenc hónapjában az ipari termelés 4,9 százalékkal kisebb volt, mint 2022. azonos időszakában.
Az ipari termelés szeptemberi részletes adatait november 13-án közli második becslése alapján a KSH.
Lendületesen nőtt a nyugdíj- és egészségpénztári tagok vagyona
Tavaly is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok által megtakarított vagyon tempós növekedése, de tovább gyarapodott a taglétszám is. A nyugdíjkasszák átlagosan az inflációt jóval meghaladó, 12 százalék feletti hozamot írtak jóvá tagjaik számára.
Újra lendületben az okostelefon-piac
Nőtt a globálisan kiszállított okostelefonok száma tavaly 6,4 százalékkal, 1,24 milliárdra, a tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalékkal, 331,7 millióra éves összevetésben az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapján szereplő adatok szerint.
Kék az éberségért, piros a feltöltődésért – így segíthetnek a színes fények a téli levertség ellen
A február sokak számára az év egyik leglehangolóbb hónapja. A rövid nappalok, a hideg idő, a borongós égbolt és legfőképp a természetes fény hiánya hozzájárulhatnak a motiváció csökkenéséhez, a fáradtságérzethez és a szezonális depresszió (SAD) tüneteinek felerősödéséhez. Ilyenkor sokan keresik azokat a módszereket, amelyek segíthetnek átvészelni ezt az időszakot – és az egyik ilyen lehetőség a vörös fény alkalmazása. Amire a hétvégén Budapesten egy különleges Valentin-napi, de mesze nemcsak párban játszható játék keretében is alkalom nyílik.
Áttörés a pajzsmirigyrák kezelésében: Magyar kutatás új technológia segítségével hozhat gyorsabb, biztonságosabb gyógyulást
Sikerrel zárult a Semmelweis Egyetem munkatársai és a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet munkatársai által végzett, több éves kutatás egyes pajzsmirigydaganatok új, minimál-invazív kezelési módszerének kidolgozására. A tanulmány eredményeként hazánkban érhető el a régióban elsőként a vágás (nyitott műtét) nélküli technológia, amely nemcsak a betegek számára biztosít gyorsabb és kevesebb kockázattal járó gyógyulást, hanem a pajzsmirigy működését is megőrzi.
Magyarország ültet! – még mindig csatlakozhatsz a Nemzeti Faültetés Napjához
Jól haladnak a 10 millió Fa által március 1-jére szervezett Nemzeti Faültetés Napja előkészületei, már több száz cég, önkormányzat, közösség és egyén jelentkezett. Ugyanakkor még továbbra is rengeteg feladat akad, mely segíti a mostani és jövőbeli faültetéseket. „Részt vehettek a cégek és ismerősök toborzásában, de segíthettek az önkéntesek szállításában vagy éppen a faültetők ellátásában” – olvasható a Nemzeti Faültetés Napja honlapján megjelent cikkben.
Így maximálizáljuk a vállalat teljesítményét!
Egy folyton változó piaci környezetben hogyan őrizhetjük meg vagy növelhetjük pozícióinkat, hogyan őrizhetjük meg a versenyelőnyünket? Például hatékony teljesítménymenedzsmenttel! Ha nemcsak reagálni akarsz a változásokra, hanem aktívan akarod irányítani céged fejlődését, akkor ismerd meg a teljesítménymenedzsment alapjait és vesd be praktikus tippjeinket!
12 százalékkal emelkedtek Európa védelmi kiadásai
Tavaly a globális átlagot jelentősen meghaladó mértékben, csaknem 12 százalékkal emelkedtek az európai NATO-tagországok védelmi kiadásai, de így sem érték el a NATO teljes védelmi költségvetésének egyharmadát - áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) szerdán ismertetett éves világjelentésében.
Vezetőváltás a Foxpost csomagküldő szolgáltató élén
A Foxpost csomagküldő szolgáltató tavalyi értékesítése után távozik a vállalat két alapítója, Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató; a cég irányítását Radeczky Zoltán, a Packeta Hungary megbízott ügyvezető igazgatója veszi át - tájékoztatták a felek az MTI-t szerdán.
Diákok állhatnak az alkalmi és idénymunkások helyébe?
Jelentősen megugrott idén az egyszerűsített foglalkoztatás közterhe, emiatt félő, hogy sokan ismét a bejelentés nélküli foglalkoztatás felé fordulnak. Azok a munkáltatók ugyanakkor, amelyek legálisan is kedvezőbb költségek mellett rugalmasan foglalkoztatható idény- vagy alkalmi munkásokat keresnek, az eddiginél jóval szélesebb körben fordulhatnak a diákok felé – jelzi előre a Trenkwalder.
Új alapokra helyezi együttműködését Magyarország és a FAO
A magyar kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közel húszéves, eredményes közös munkájának új alapokra helyezéséről és további erősítéséről tárgyalt a FAO főigazgató-helyettese, Maurizio Martina és Ökrös Oszkár helyettes államtitkár - közölte az Agrárminisztérium szerdán az MTI-vel.
A vízkészletek védelmére koncentrál a vízügy
A vízkészletek védelmére, a felelős vízkészlet-gazdálkodásra helyezi a hangsúlyt a vízügy "Vizet a tájba" elnevezésű programja, amellyel a korábbi időszak szemléletét nem megtagadni, hanem meghaladni szeretnék - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) vízgazdálkodásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Szolnokon.
Nálunk is népszerűek a kínai autómárkák – itt a 2024-es rangsor
A Használtautó.hu adatai alapján összességében az itthon is kapható kínai autómárkák közül az MG a magyarok kedvence. Ám a BYD hatalmasat ugrott tavaly 2023 óta, ha csak az elektromos modelleket nézzük, magabiztosan áll a dobogó tetején. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, 2023. és 2024. között hogyan alakult a kínai autómárkák közötti verseny.
A szerelőnél, fodrásznál is készpénzmentesen fizetne a többség, ha lehetne
Az emberek többsége ma már alapvetőnek tartja, hogy egy üzletben lehessen bankkártyával fizetni. A vásárlók az elektronikus és digitális fizetési lehetőség megjelenését pedig leginkább a piacokon, a szépségszalonokban és a házhoz jövő szerelőknél fogadnák szívesen – derül ki a SimplePay fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil felméréséből. Az alternatív fizetési megoldás megléte azonban nem elég, a technikai megbízhatóság, a gyorsaság és az innovatív megoldás is számít a fogyasztóknak.
Ismét lehet fogadni a legrangosabb filmművészeti díjakra
Az év eleji időszak hagyományosan a díjátadók szezonja a tengerentúlon, főleg, ami a filmes és a zenei produkciókat illeti. A legnagyobb érdeklődés várhatóan mégis a márciusi filmes díjakat övezi majd, amire nemcsak Hollywood és Amerika, hanem az egész világ figyel. A magyar fogadók – hasonlóan tavalyihoz – idén is mind a 23 kategória jelöltjeire tippelhetnek, ráadásul magyar érintettség is van, ami tovább fokozhatja az izgalmakat a játékosok körében.