Eddigi legjelentősebb hálózatfejlesztési beruházását adta át Debrecenben az OPUS TITÁSZ Zrt.

A Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezet áramhálózati fejlesztésének részeként megépült „Macs” 132/22 kV-os transzformátorállomás ünnepélyes átadásán jelen volt Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Papp László, Debrecen polgármestere, Lélfai Koppány, az OPUS GLOBAL Nyrt. vezérigazgatója, valamint az OPUS TITÁSZ Zrt. vezérigazgatója, Torda Balázs. A két ütemben, összesen több mint 4,8 milliárd forintból megvalósult beruházás kifejezetten a BMW gyárat, valamint annak környezetébe települő, többségében magyar beszállítókat látja el villamos energiával.

Eddigi legjelentősebb hálózatfejlesztési beruházását adta át Debrecenben az OPUS TITÁSZ Zrt.

A Debrecen nyugati határán, Kismacs mellett felépített „Macs” 132/22kV-os transzformátorállomás megépítésének tervét a megnövekedett ipari fogyasztói igények hívták életre. Közülük is kiemelkedik a BMW gyár energiaigénye, de előre látható további beszállítók, köztük sok magyar vállalkozás betelepülésével az igények növekedése. Az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet ellátására dedikáltan létrehozott alállomás és a kapcsolódó távvezetékrendszer kiépítése egyúttal tehermentesíti a térség tágabb környezetének ipari fogyasztóit ellátó hálózatot, így javítva az ő ellátásbiztonságukat is.

Lantos Csaba, energiaügyi miniszter az alállomás átadóján elmondta: „A kormány a háborús időkben is kitart eddigi politikája mellett, támogatja a gazdaság fejlődését, a munkahelyteremtést és a családokat. Ehhez igazodva olyan energiapolitikát folytatunk, amely megfelel a magyar emberek és a hazai vállalkozások érdekeinek, megteremti a feltételeket a további fejlődéshez. Az energiaellátás Magyarországon stabil és biztonságos, a rezsivédelem fenntartásának köszönhetően Európában ma is hazánkban a legolcsóbb a családok számára a földgáz és a villanyáram. Kidolgoztuk azt a hosszú távú energiaszuverenitási programot is, amelyre biztonsággal lehet építeni a következő évtizedek gazdasági fejlődését. A villamos energia hálózat korszerűsítését a növekvő lakossági és ipari igények mellett a megújuló energiaforrások lendületes térnyerése is indokolja. A kormány országszerte 160 milliárd forint értékben támogat kapacitásbővítő, üzembiztonságot javító beruházásokat az átviteli rendszerirányítónál és az elosztóknál. A közelmúltban benyújtott REPowerEU fejezetbe együttesen 495 milliárd forint értékben terveztünk be az áramhálózat megújítását, digitalizálását és az ipari parkok energetikai célú zöldítését szolgáló fejlesztéseket” – mutatott rá a miniszter.

A fejlesztés az OPUS TITÁSZ Zrt. eddigi legnagyobb áramhálózati beruházása, melynek mostani, második ütemében az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetbe telepített transzformátorállomása 3,254 milliárd forint értékben valósult meg. Az alállomásba beépítésre került 2 db 40 MVA 132/22 kV-os transzformátor, 4 db 132 kV távvezetéki mező, 3 db 132 kV kábelindító mező, valamint 25 db 22 kV tokozott berendezés. A vezérlő és irányító helyiségeket magába foglaló kiszolgáló épületben jelentős részben magyar fejlesztésű informatikai és távközlési berendezések kaptak helyet, melyek teljes távelérést és automatizált irányítást tesznek lehetővé. Az alállomás kiegészül az irányítórendszerek szünetmentes működését biztosító akkumulátor-csoporttal, és számos biztonsági, tűzvédelmi berendezéssel is. A fejlesztés részeként kiépült a „MAVIR JÓZSA” 400/132kV-os átviteli hálózati alállomásától a „Macs” transzformátorállomásig 19 kilométer nagyfeszültségű hálózat is. Az alállomástól pedig az ipari fogyasztókig kb. 15 km középfeszültségű kábelhálózat létesül, és így a gazdasági övezetben összesen mintegy 4,8 milliárd forintos áramhálózati fejlesztés valósult meg az elmúlt 3 évben.

„Az OPUS GLOBAL cégcsoporton belül az energetikai divízió kiemelt figyelmet élvez. Energiaipari cégeink feladata a meglévő értékek fenntartása mellett újak létrehozása. Célunk, hogy az ellátásbiztonság a lehető legmagasabb szinten legyen mind az ipari, mind a lakossági ügyfeleknél. Ezt biztosítja a most átadott beruházás is. Szeretnénk teljeskörűen kiszolgálni az egyre növekvő kapacitásigényeket, ezzel hozzájárulva a magyar beszállító vállalatok és vállalkozások sikereihez is, amivel segítjük a térségben lévő ügyfeleink, továbbá Debrecen és az ország gazdasági fejlődését” – emelte ki Lélfai Koppány, az OPUS GLOBAL Nyrt. vezérigazgatója.

Torda Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Azt, hogy egy ilyen beruházást ekkora figyelem kísér, nem csak az értéke és műszaki tartalma indokolja. Az alállomás létrejöttét egy olyan igény szülte, ami Debrecen fejlődésének egyik fontos mérföldkövéhez köthető. A megvalósított műszaki tartalom korszerűségében ahhoz mérhető, amilyen nívót a BMW is képvisel az autóiparban.”

Az áramhálózati beruházás első üteme 2020-ban 50 MVA teljesítmény beépítése volt. A mostani, második ütemben 2x50 MVA (132 kV-on) és további 50 MVA (22 kV-on) teljesítményű létesítményt és a hozzá kapcsolódó távvezetéket valósított meg az OPUS TITÁSZ Zrt. Ez a teljesítmény megfelel egy nagyobb magyarországi város teljes kapacitásigényének.

„Stratégiai jelentőségű az az együttműködés, amely kialakult az elmúlt években a város, a Kormány és az OPUS vállalatcsoport között. Olyan áram- és földgázhálózatot érintő fejlesztések valósultak meg itt, amelyek évtizedekre képesek biztosítani a debreceniek, és az ideérkezett vállalatok szükségleteit. Biztonsággal kijelenthetjük tehát, hogy a város gazdasága és lakossága számára megfelelő mennyiségű energia rendelkezésre áll. Ez a fejlesztés ugyanis elsősorban az Északnyugati Gazdasági Övezet, így többek között a BMW és az ide települő más vállalatok energiaellátását hivatott biztosítani, de közben hozzájárul a város egésze, így a lakosság energiaellátásának biztosításához is. Hiábavaló lenne ugyanis bárminemű gazdasági fellendülés, ha annak eredményei, pozitív hozadékai végső soron nem az itt élőket szolgálnák. Ezért a város és a debreceniek érdekeit ahogy eddig, úgy a jövőben is prioritásként fogjuk kezelni.” – emelte ki Papp László, Debrecen polgármestere.


Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás: