Eladta a PannErgy a TT-Geotermiát

A TT-Geotermia részvényeinek tulajdonjoga átszállt a megvásárló félre az ehhez szükséges vételárrész megfizetése után, a tulajdonjog átszállásával egyidejűleg a társaság kikerül a PannErgy Nyrt. konszolidációs köréből - tette közzé a PannErgy Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A tájékoztatásban felidézték: a PannErgy április 5-én tette közzé, hogy a 100 százalékos tulajdonában álló PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. értékesíti a kizárólagos tulajdonában álló TT-Geotermia Zrt.-t.

A TT-Geotermia tulajdonában áll a PannErgy debreceni hasznosítási és értékesítési célú ingatlanjainak, továbbá a szomszédságukban található több idegen tulajdonú ingatlan konvencionális közműelosztását szolgáló, javarészt igen koros berendezés és eszköz, amelyek üzemeltetése és a kapcsolódó szolgáltatások nem részei a PannErgy megújuló energiatermelésre meghatározott stratégiájának, illetve számottevő gazdasági eredményt sem termelnek - közölték.

A társaság szerdai tájékoztatásában megerősítette, hogy a tranzakció nem befolyásolja a menedzsmentnek a PannErgy publikus EBITDA terveinek teljesülésével kapcsolatos várakozását. A korábbi közlés szerint az üzletrészt képviselő összes részvény értékesítési ára 90 millió forint. A vevő nevét nem hozták nyilvánosságra.

A Pannergy részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír szerdán 998 forinton zárt, az elmúlt egy évben 798 és 1175 forint között mozgott az ára.


Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás: