Élesedik a digitalizációs verseny az autóiparban, de ez nekünk csak jó lesz: kényelmesebben, okosabban és zöldebben utazhatunk

Történetének eddigi egyik legnehezebb időszakát éli a globális járműipar: habár az iparág összértéke 3 billió dollár körül mozog, az energiaválság, a bizonytalan gazdasági tényezők és az ellátási láncok állandósult zavarai nagy kihívás elé állítják a gyártókat. Eközben a döntéshozók környezettudatosságot, a fogyasztók pedig emellett kényelmet és elérhetőséget is várnak a piac szereplőitől - ennek a többoldalú nyomásnak pedig csak folyamatos automatizálással és technológiai innovációval felelhetnek meg. Miért különösen összetett feladat a digitalizáció az autóiparban, hol tart a robotizáció és milyen fejlesztésekkel próbálnak a vevők kedvében járni a gyártók? A járműipar aktuális digitalizációs trendjeit a Stylers információ-technológiai cégcsoport szakértője gyűjtötte össze.

Élesedik a digitalizációs verseny az autóiparban, de ez nekünk csak jó lesz: kényelmesebben, okosabban és zöldebben utazhatunk

Sorozatos lezárások a világjárvány miatt, globális gazdasági-politikai bizonytalanság, súlyos félvezetőhiány és energiakrízis, jelentősen átalakuló fogyasztói igények - ez a piaci környezet még a legstabilabbnak gondolt járműipari óriásokat is megrengette. A kihívások ugyanakkor egyfajta digitalizációs versenybe kergették a gyártókat, mellyel nem csak piaci pozíciójukat erősíthetik meg a konkurenciával és az új belépőkkel szemben, de minden eddiginél kényelmesebb és zöldebb utazási élményt nyújthatnak a vásárlóiknak. Ez a szemlélet pedig nem csak a tervezést és a gyártást, de a karbantartást és üzemeltetést, sőt, még az értékesítési- és a marketing gyakorlatot is érinti.

„A digitalizációval a gyártók új termékeket vagy üzleti modelleket vezethetnek be, erősíthetik az élményfókuszú ügyfélkiszolgálást, optimalizálhatják az ellátási láncokat, növelhetik termelékenységüket és magasabb minőséget is nyújthatnak. Habár az autóipar a technológiai innovációk terén hagyományosan az élen jár, mégis gyakran nehezen valósulnak meg ezek a fejlesztések, mert a digitalizáció az egész szervezeten átívelő stratégiai funkció, csakis így lehet igazán hatékony. A járműiparban ez azonban sokféle tevékenységet és területet érint, ezért az erre irányuló vállalati szemlélet kialakítása is sokkal nagyobb kihívás” – mondja Gönczy Gábor, a Stylers információ-technológiai cégcsoport ügyvezető-tulajdonosa.

Kényelmesebb és zöldebb lesz az autózás, új szintre lép a mobilitás

Az autóipari innovációkat napjainkban leginkább két meghatározó tényező hajtja: a környezettudatossággal kapcsolatos elvárások és a mesterséges intelligenciára épülő önvezető járművek fejlesztésére irányuló törekvések. Mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok és Kína komoly célokat tűzött ki a következő évtizedre a károsanyag-kibocsátás korlátozásával kapcsolatban, amely minden gyártó számára irányadó, az autonóm vezetés kapcsán pedig akkora az érdeklődés, hogy becslések szerint 2035-re ezek a rendszerek és megoldások 300-400 milliárd dollár közötti forgalmat generálhatnak majd csak a személygépkocsik piacán. A fogyasztók mindeközben azt várják, hogy ezek az előnyök számukra is könnyen elérhetőek legyenek, ráadásul egyre kényelmesebben és okosabban szeretnének utazni. Milyen technológiai újdonságokra számíthatunk tehát a következő években a járműiparban gyártói és fogyasztói oldalon?

1.      Kijelzők mindenhol

Míg néhány éve igazi luxusként éltük meg, ha a műszerfalon elhelyezett kijelzőn követhettük az útviszonyokat valós időben, hamarosan ezt már nagyon kevésnek fogjuk érezni. A gyártók a vezetési élmény fokozása és az extra funkciók beépítése miatt egyre több és nagyobb képernyőt helyeznek majd a járművekbe, ezek viszont nem a figyelmünket vonják majd el, hanem a közlekedés és az autó szempontjából hasznos információkat osztanak meg velünk.

2.      Beköszönt a valódi mobilitás kora

Habár sokan úgy ragaszkodnak az autójukhoz, mint a háziállatukhoz, hamarosan már nem egy-egy járműhöz kötődnek majd a személyre szabott beállítások: a gyártók arra törekednek, hogy a felhőszolgáltatások és a mobilintegráció bevetésével bármelyik kocsiba szállva ugyanúgy hallgathassuk kedvenc zenéinket vagy rögtön előhívhassuk a jól bevált útvonalainkat vagy dokumentumainkat.

3.      Okos karbantartás, gördülékeny gyártás

A prediktív analitika számos iparágat forradalmasított, és a pontos menetrend szerint működő járműgyártásban még nagyobb hasznot hoz. A mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra épülő szoftveres megoldásokkal előre megjósolhatóvá válnak a meghibásodások, tervszerűen és összehangoltan végezhető a gépek karbantartása, így a hirtelen leállások és megbénult gyártósorok rémképe egyre ritkábban fenyegeti a gyárakat.

4.      Alternatív üzemanyagok kora

Az előírásoknak és a fogyasztó elvárásoknak megfelelő „zöldülés” a hibrid és elektromos járművek fejlesztése mellett arra ösztökéli a piaci szereplőket, hogy alternatív megoldások után nézzenek. Egyre több innováció fordul a biogáz-meghajtás felé, létezik már olyan traktor, amely ezzel a megoldással 90%-kal kevesebb szén-dioxid kibocsátásra képes.

5.      Már a szalonba sem kell belépnünk

A legtöbb gyártónál már elérhető olyan konfigurációs alkalmazás, mellyel megtervezhetjük a számunkra ideális járművet, kiválaszthatjuk a színeket, extra funkciókat. Az egyre népszerűbb virtuális valóság-alapú fejlesztésekkel viszont új szintre léphet a járműmarketing, hiszen minden eddiginél valósághűbben szemlélhetjük meg a vágyott, jövőbeli autónkat.

A gyártásban már hódítanak a robotok, felkészül a beszállítói szektor

A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) adatai szerint ma már több mint 1 millió ipari robot tevékenykedik a globális autógyártásban – ez pedig az összes „dolgozó” robot harmada. Jelentőségük óriási, hiszen nagyban hozzájárulnak a környezettudatosabb modellek gyártására való átállásban. Dél-Koreában 2867 gépi alkalmazott jutott 10 000 humán munkavégzőre már 2021-ben, de a robotsűrűségben kiemelkedően teljesít Németország, az Egyesült Államok és Japán is. Egyelőre többnyire a legnagyobb szereplők engedhetik meg maguknak ezt a szintű automatizációt, de ahogy egyre kisebbek és elérhetőbbek lesznek a gépek az ipari folyamatokban, a beszállítók is szélesebb körben alkalmazhatják őket, ez pedig újabb lökést ad majd az autógyártásnak. „Ezek között a gépek között már szép számban megtalálhatók a kollaboratív robotok, vagyis cobotok, melyek valóban tökéletesen együtt tudnak működni az emberekkel. Jelenlétük a humán munkaerő számára teljesen biztonságos, ráadásul könnyen programozhatók különböző feladatok elvégzésére is, így óriási lehetőség rejlik bennük” – teszi hozzá Gönczy Gábor.


Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás: