Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken – jellemzően az 5 ezer főnél kevesebb lakosú települések – elérhető felújítási támogatás igénylési határideje lejár a mai napon. A jogszabályban egészen pontosan az alábbi kitétel van a program végével kapcsolatban.

„A támogatás a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2026. június 30-ig igényelhető. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni.”

Ebből már az is kiderül, hogy egyesek számára már korábban lejárhatott az igénylési határidő: ha az utolsó számla kifizetésétől eltelt már 60 nap, akkor a kedvezményt nem lehet igénybe venni. Ugyanakkor a jogszabály jelenlegi feltételei alapján senkinek sem lesz lehetősége júliustól kihasználni a lehetőséget.

Már nem érdemes nekiállni a felújításnak

Az idézett szövegből az is kiderül, hogy az érdeklődők a munkálatok befejezését követően tudják igénybe venni a kedvezményt. Vagyis a támogatást utólag kapja meg az ember. Akik eddig nem álltak neki a munkának, vagy nem fejezték be azt nem tudják kihasználni ezt a lehetőséget.

Azoknak viszont érdemes sietni, akik már elvégezték a felújítást, csak eddig halogatták a kérelem benyújtását. (Ide sorolhatók azok is, akik valamilyen plusz korszerűsítést még szerettek volna csinálni az eddigieken felül.)

Hol, hogyan igényelhető a felújítási támogatás?

Az igénylésnek alapvetően három módja van:

1. Elektronikus úton, elektronikus azonosítást követően a SZÜF felületén (TULAJDON > Ingatlan menüpont alatt) elérhető elektronikus nyomtatvány (Kérelem a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében nyújtható otthonfelújítási támogatás iránt) kitöltésével, a szükséges adatok megadásával és az előírt dokumentumok, valamint az elektronikus hitelesítéssel ellátott nyilatkozatok becsatolásával.
2. Postai úton a Kincstár honlapjáról letöltött és kitöltött kérelem és nyilatkozatok eredeti példányai, valamint az előírt dokumentumok másolatai feladásával. Postacím: Magyar Államkincstár, 1938 Budapest.
3. Személyesen a Kincstár területi szerveinél a Kincstár honlapjáról letöltött és kitöltött kérelem és nyilatkozatok eredeti példányai, valamint az előírt dokumentumok másolatainak leadásával. A személyes benyújtási pontok listája a Személyes benyújtási pontok linken elérhető.
Tekintettel a szigorú határidőre a Kincstár vármegyei igazgatóságai a mai napon meghosszabbított nyitvatartással, este 8 óráig fogadják az érdeklődőket, kérelmeket.

Az igényléshez szükséges dokumentumok listáját alább lehet olvasni.

Mit tehetnek azok, akik lemaradnak a támogatásról?

A vissza nem térítendő kedvezmény összege a felújítási költségek fele, de legfeljebb 3 millió forint. A munkálatokról számlát is be kell mutatni, a visszatérítendő összegben fele-fele arányban kell legyen munkaköltség és anyagdíj.

Ez komoly kedvezmény, de azoknak sem kell lemondaniuk otthonuk modernizálásáról, akik nem jogosultak a támogatásra, vagy már lemaradtak róla. (A feltételekről részletesebben itt olvashatsz.) Ha nincs elegendő saját megtakarítás, akkor egy személyi kölcsön, vagy egy szabad célú jelzáloghitel is ideális lehet a szép új otthoni környezet kialakításának megfinanszírozására.


A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás: