Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka

Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a tavalyinál erősebb lehet a decemberi forgalom - derül ki az MTI által készített körképből.

Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György az MTI-nek elmondta: a december mindig a legerősebb hónap a kereskedelemben. Idén is azzal számolnak, hogy az év utolsó hónapjában lesz a legnagyobb a forgalom volumene, és van esély arra is, hogy a megvásárolt árumennyiség meghaladja a tavaly decemberit. Várhatóan nemcsak az élelmiszerek, hanem az iparcikkek piacán is érezhető lesz a javulás, a kereskedők abban bíznak, hogy a családok készülnek az ajándékok vásárlására - tette hozzá.

A főtitkár szerint a vásárlási kedvet erősíti egyebek mellett az infláció csökkenése, a reálkeresetek emelkedése, a SZÉP-kártya felhasználásának lehetősége az élelmiszerüzletekben, valamint a versenyt élénkítő kormányzati intézkedések, például az árfigyelő és a kötelező akciók.

A CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila jelezte: arra számítanak, hogy ezen a hétvégén kezdődik a karácsonyi felkészülés, első körben a tartós élelmiszerek beszerzésével, majd a karácsonyhoz közeledve egyre inkább a friss termékek kerülnek előtérbe. Kedvező tendenciaként említette, hogy az előző hónapok tapasztalatai szerint a beszállítók mérséklik átadói áraikat, így a vállalat is csökkenteni tudja a fogyasztói árakat. 

A CBA várakozása szerint ez a tendencia megteremti annak lehetőségét, hogy a forgalom ismét a korábbi magas szintre emelkedhet - fogalmazott. Hozzátette: most azt látják, hogy az élelmiszertermékek értékesítésében a mennyiség csökkenése kezd megállni. Ez előrevetíti azt, hogy az idei karácsonyi forgalom volumene meghaladhatja az előző évit - hangsúlyozta.

A fogyasztók rendkívül árérzékennyé váltak, az akcióknak nagyon fontos szerepe van, ugyanakkor a korábbi tapasztalatok alapján karácsonykor a vásárlók az évközi minőséghez képest magasabb szintre váltanak, drágább termékeket választanak - mondta Fodor Attila.

Az Auchan az MTI megkeresésére közölte: a karácsony mindig kiemelt időszak, a forgalom élénkülésére számítanak az idén is. Úgy látják, hogy a volumenben lehet még csökkenés, de kisebb, mint az előző évben. Az áruházlánc szintén azt tapasztalja, hogy a vevők közül sokan választják az év végi bevásárlásoknál a magasabb minőséget, ilyenkor olyan termékeket is betesznek a kosarukba, amit év közben nem feltétlenül vesznek meg.

Az Auchan tájékoztatása szerint talán megfigyelhető az a tendencia, hogy a vásárlók későbbre halasztják a beszerzéseket, összességében azonban a december 4-i héttől kezdve fokozatosan nő üzleteikben a forgalom, a csúcsidőszak előreláthatóan december 20-23. között lesz.

A Penny az előzetes számítások alapján a decemberi forgalmi volumenek mérsékelt élénkülésre számít az előző év azonos időszakához képest. Ahogy az előző években, úgy most is jól megfigyelhető, hogy kiemelten magas az akciós vásárlásra törekvés az év végi bevásárlásoknál - közölték. A Penny eddigi tapasztalatai alapján a legnagyobb forgalom egyértelműen az ünnepeket megelőző napokra koncentrálódik.

A Lidl a forgalom erősödését idén karácsony hetében várja, a legerősebb forgalomra pedig a hét közepétől számít a vállalat, mert az ünnepi friss termékek beszerzését a karácsonyi előtti pár napra időzítik a fogyasztók. A vásárlók elsősorban az akciókat részesítik előnyben, de az ünnepi nagybevásárláskor megfigyelhető, hogy a hétköznapokkal ellentétben a magasabb értékű, prémium termékek is a kosarakba kerülnek. Az áruházlánc erős decemberi forgalomra számít - közölte a Lidl az MTI-vel.

A Tesco tájékoztatása szerint a várható forgalommal kapcsolatban érdemi információt egyelőre nem tudnak adni. Áruházaikban legtöbben karácsony előtt két héttel vásárolnak, a vásárlások értéke ugyanakkor a karácsonyt közvetlenül megelőző héten tetőzik. Az online értékesítésben a karácsony előtti egy hét a legkiemelkedőbb értékben. Egyre többen keresik a jó minőségű, de kedvező árú sajátmárkás termékeket - jelezte a Tesco.


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: