Eredményes volt a GVH eljárása, szinte minden vállalását teljesítette az LG

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálat keretében vizsgálta, hogy az LG Electronics Magyar Kft. (LG) teljesítette-e egy korábbi eljárás során tett vállalásait. A GVH megállapította, hogy korábbi eljárása eredményes volt, a vállalkozás döntő részben javította a feltárt problémákat.

Eredményes volt a GVH eljárása, szinte minden vállalását teljesítette az LG

A nemzeti versenyhatóság eredeti eljárása annak vizsgálatára indult, hogy az LG magyar nyelvű honlapja megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat egyes mobiltelefon-készülékei víz-, por- és ütésállóságáról, vagy megtévesztette-e ezekkel kapcsolatos állításaival a magyar fogyasztókat. Az eljárás 2020 őszén a vállalkozás önkéntes kötelezettségvállalásának elfogadásával zárult, mely szerint az LG pontosabban fogja tájékoztatni a fogyasztókat a készülékei tulajdonságairól.

A GVH a kötelezettségvállalások teljesítését következetesen vizsgálja. A most lezárult utóvizsgálat során a nemzeti versenyhatóság megállapította, hogy az eredeti eljárása eredményes volt, az LG döntő részben teljesítette vállalásait, egyértelműsítette a készülékeivel kapcsolatos tájékoztatásait abban az időszakban, amikor még jelen volt a mobiltelefonok piacán (ahonnan a vállalkozás később, 2021 végén kivonult).

A vállalások maradéktalan teljesítését ugyanakkor nem lehetett megállapítani, mivel a cég kisebb hiányosságokat követett el. Tekintettel arra, hogy az LG nem minősül kis- és középvállalkozásnak így a GVH az irányadó szabályok szerint a hiányos teljesítés esetében mindig bírságot szab ki. Az LG az eljárás során együttműködött a GVH-val (a tényeket nem vitatta, és a jogorvoslatról is lemondott), így a nemzeti versenyhatóság, a bírságot 20%-kal csökkentve, 1,2 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Az ügy arra hívja fel a figyelmet, hogy a vállalkozásoknak – a GVH-val való együttműködés mellett – különösen ügyelniük kell arra, hogy az önként vállalt, és a versenyhatóság által kötelezővé tett vállalásoknak maradéktalanul megfeleljenek.

Megugrott a Bitcoin volatilitása – új lendületet kapott a kereskedés

Április végén hirtelen megélénkült a Bitcoin piac: a volatilitás 2,9%-ra emelkedett, a kereskedési aktivitás nőtt, új tárcák ezrei jöttek létre. Vajon új trend kezdetén vagyunk, vagy csak átmeneti fellángolásról van szó?
2025. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Száraz, meleg idő várható a jövő héten

Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a jövő héten, de a hét elején még csípősek lehetnek a hajnalok, a hét végén ismét nő a záporok, zivatarok esélye, május első vasárnapjára kissé a hőmérséklet is visszaesik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Stellar (XLM) árfolyam elemzés: XLM Kriptovaluta ár előrejelzés 2025 április 27.

A Stellar (XLM) egy gyors és olcsó tranzakciókra fejlesztett blokklánc alapú hálózat, amely a pénzügyi rendszerek összekapcsolását célozza meg, főként határokon átnyúló átutalásokkal. Jelen XLM technikai árfolyam elemzés célja, hogy a technikai indikátorok segítségével átfogó képet adjunk az XLM jelenlegi mozgásáról, bemutassuk az esetleges kereskedési lehetőségeket, és előrejelzést adjunk rövid-, közép- és hosszútávra egyaránt.
2025. 04. 27. 16:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetések – nagy kripto profitok 1 hét alatt

Amikor a kriptopiac lendületet vesz, egy hét is elég, hogy vagyont teremtsen – vagy épp elillanjon egy vagyon. Az elmúlt hét napban szemtanúi lehettünk annak, ahogy tíz, eddig ismertebb vagy kevésbé reflektorfényben lévő projekt szinte mesés árfolyam-emelkedést produkált, megmozgatva milliárdokat a tőzsdéken.
2025. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Egy éve volt a Bitcoin felezés – valóban ez indította be a BTC árfolyam emelkedést?

Egy év telt el a legutóbbi Bitcoin-felezés óta, és bár a világ legismertebb kriptovalutája, A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsot ért el, a háttérben sokkal több húzódik meg, mint amit elsőre gondolnánk. Vajon tényleg a felezés okozta az árrobbanást, vagy más események alakították a piacot?
2025. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Mi a magyar adórendszer célja? Miben különbözik ez Romániától vagy épp Szlovákiától?

A Niveus elemzése alapján jól látható, hogy a régiós országok egészen eltérő stratégiákat követnek adópolitikájukban. Amíg Magyarországon és Romániában a fogyasztás megadóztatása dominál, addig például Csehországban a munkavállalói és munkaadói járulékokból származik a legnagyobb bevétel.
2025. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Négyéves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordon az áruhitelek

Az infláció zárójelbe tette az áruhitelezést: 4 éves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordot állított be a folyósított összeg az áruhitel piacon.
2025. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva kész előfeltételek nélkül tárgyalni Kijevvel a rendezésről

Az orosz elnök az amerikai elnök különmegbízottjának tudomására hozta, hogy Moszkva kész előfeltételek nélkül megkezdeni a tárgyalásokat Kijevvel az ukrajnai rendezésről - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szombaton Moszkvában újságíróknak.
2025. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Natura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára nyújt támogatást az Agrárminisztérium

Nagyon várt támogatáshoz jutnak az érintettek, első körben több mint 7500, Natura 2000 gyepterületen gazdálkodó részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs kifizetésben az Agrárminisztérium döntésének köszönhetően. Ez a támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők számára a jogszabályban kötött feltételek szerint folytatott gazdálkodáshoz kapcsolódó többletköltségeket, esetleges bevételkiesést kompenzálják - tájékoztatta a tárca szombaton az MTI-t.
2025. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A városi közlekedés jövőjét mutatja be a WEMOVE Mobilitási Park

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében.
2025. 04. 27. 06:00
Megosztás:

Megjelenik a kínai Chery autómárka a magyar piacon

Megjelenik a Chery autómárka Magyarországon, a vezérképviseleti feladatokról a Grand Automotive vállalattal kötött megállapodást a kínai Chery Automobile - közölte a magyar társaság az MTI-vel.
2025. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam rali: Rekordoptimizmus és profitrealizálás fenyegeti a piacot – mit mutatnak a Santiment adatok?

​A Bitcoin újra reflektorfénybe került: az árfolyam meredek emelkedése világszerte izgalmat váltott ki a befektetők körében. Az optimizmus szinte tapintható, ám a Santiment elemzőplatform friss adatai szerint a túlzott lelkesedés árnyoldalát is figyelembe kell venni – különösen a kiskereskedelmi befektetők körében várható potenciális profitrealizálás miatt.
2025. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Ferenc pápát furcsa helyre temették

Végső nyughelyére helyezték Ferenc pápát a római Santa Maria Maggiore-bazilikában - tájékoztatott a Szentszék szombat délután.
2025. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Törvényi rendelet! Ki kapja a nyugdíjat, ha meghal a nyugdíjas?

A nyugdíjba vonulás minden ember életében meghatározó pillanat, hiszen ezzel lezárul az aktív munkával töltött időszak. A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága (NYUFIG) a nyugdíjellátásban részesülők adatait egy kilenc számjegyből álló azonosítóval, az úgynevezett nyugdíjfolyósítási törzsszámmal tartja nyilván. Arról azonban sok nyugdíjasnak kevés ismerete van – vagy egyáltalán nem is tudnak –, hogy ki jogosult a nyugdíjra abban az esetben, ha a nyugdíjra jogosult személy elhunyt. Mutatjuk a jogszabályt, meglepő lesz néhány dolog benne, ezt ígérhetjük.
2025. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Együtt éltek, de nem vagytok házasok? Akkor rossz hírünk van!

Sokan még mindig nincsenek tisztában az élettársak közötti vagyonjogi szabályokkal – holott becslések szerint ma körülbelül egymillió magyar ember él ilyen kapcsolatban. Egy friss felmérés szerint az élettársi közösségben élők csupán kis része van tisztában az őket érintő jogi előírásokkal. Cikkünkben most minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk!
2025. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Megbüntetik az illegális kerti kutak tulajdonosait Magyarországon

Bár a kutak létesítésére és működtetésére vonatkozó előírásokat enyhítették, az Agroinform.hu korábbi felmérése szerint a témához erősen kötődő érzelmek ellenére is a szabálytalanul kutat építők 46 százaléka továbbra sem tervezi, hogy a jövőben bejelentené illegálisan létrehozott kútját a hatóságoknál.
2025. 04. 27. 00:01
Megosztás:

80-120 négyzetméteres családi házak négyzetméterárai 2025

Négyzetméterárra vetítve is sokkal drágább ingatlanokkal kell számolniuk azoknak, akik például családbővülés miatt nagyobb, 80-120 négyzetméter alapterületű lakóingatlanokat keresnek. Átlagosan 14 százalékkal kerül többe ebben a méretkategóriában a hirdetési négyzetméterár, mint az eggyel kisebb, 50-70 négyzetméteres alapterületű használt lakásoké.
2025. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Elindult az első XRP spot ETF Brazíliában - áttörés az XRP kriptovaluta életében

Brazília újra történelmet írt a kriptoeszközök piacán: a Hashdex április 25-én elindította az első XRP-re épülő spot ETF-et a São Paulo-i B3 tőzsdén. Az XRPH11 nemcsak a brazil piacot, hanem a globális kriptobefektetési színteret is új pályára állíthatja.
2025. 04. 26. 22:00
Megosztás:

A DeFi Development Corp. óriási tőkebevonással készül Solana kriptovaluta birodalmat építeni

​A DeFi Development Corporation, korábban Janover Inc., óriási dobásra készül: az amerikai SEC-hez benyújtott 1 milliárd dolláros bejegyzéssel hivatalosan is megkezdte a Solana (SOL) alapú stratégiájának kiépítését. Az új cél: nem csupán tartani a Solanát, hanem aktívan részt venni a hálózat biztosításában is – egy olyan modell szerint, amelyet sokan a Strategy (korábban: MicroStrategy) Bitcoin-stratégiájához hasonlítanak.
2025. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Új korszak a Binance kriptotőzsde életében: a közösség kezébe kerül a tokenek sorsa

A Binance, a világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje, áprilisban bejelentette legújabb kezdeményezését, amely alapjaiban változtathatja meg a tokenlistázás és -eltávolítás eddigi gyakorlatát. A közösségi szavazásra épülő rendszer célja a piac átláthatóságának és tisztaságának növelése, miközben a felhasználók is közvetlenebb beleszólást kapnak a platform jövőjébe.
2025. 04. 26. 20:00
Megosztás: