Feltárulnak Magyarország természeti értékei a Nemzeti Parkok Hetén

Magyarország természeti kincsei újra várják a felfedezőket, országszerte elindul a Magyar Nemzeti Parkok Hete, a legnagyobb ökoturisztikai rendezvénysorozat belföldön - közölte az MTI-vel szombaton az Agrárminisztérium (AM).

A programsorozat idén is páratlan élményeket kínál minden korosztálynak, földön és vízen, családoknak, természetjáróknak, kalandvágyóknak. Magyarország 10 nemzeti parkja a Kárpát-medence legértékesebb, nemzetközi szinten is kiemelkedő tájait őrzi és mutatja be. Ezek a területek nemcsak természeti, hanem kulturális és identitásbeli szempontból is meghatározóak, valódi büszkeségei Magyarországnak - írták.

A közlemény szerint a nemzeti park igazgatóságok az elmúlt években jelentős fejlődésen mentek keresztül. Ma már 349 természetvédelmi bemutatóhely, 201 tanösvény, 63 bemutatóhely, 34 látogatóközpont, 4 arborétum, 6 tájház és 40 idegenforgalmi barlang várja az érdeklődőket. A létesítmények közel fele szabadon, ingyenesen látogatható, így mindenki számára elérhetővé válik a természet csodája.

Sokrétű a nemzeti park igazgatóságok tevékenysége, kiemelt hangsúlyt kap az élőhelyek helyreállítása, a fajmegőrzés, az ismeretterjesztés, valamint az ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése is. Az elmúlt 8 évben 75 új bemutatóhely létesült, és ma már 15 természetiskola várja a fiatalokat, ahol szakképzett pedagógusok vezetésével ismerkedhetnek meg hazánk élővilágával. A parkok gazdasági motorjai is a térségnek, a helyi szolgáltatók, termelők, kézművesek számára új lehetőségeket teremtenek, hozzájárulva a vidéki életminőség javításához és a helyi munkahelyek bővüléséhez. A nemzeti parkok védjegyes termékei ma már 265 termelő 1350 kiváló minőségű termékét foglalják magukba, borok, lekvárok, mézek, kézműves alkotások, amelyek mind a helyi alapanyagokra, hagyományokra és fenntarthatóságra épülnek - hangsúlyozták.

Hozzátették, hogy minden park egyedi, izgalmas programokkal várja a látogatókat. A Bükki Nemzeti Parkban például ősvilági túrán fedezhetjük fel a Miocén Park lenyűgöző múltját, míg a Duna-Dráva Nemzeti Parkban kenutúrán vehetünk részt, vagy szakvezetéses túrán járhatjuk be a különleges Szársomlyót. A Hortobágyi Nemzeti Park családi délelőttel, naplemente-túrával és csillagászati bemutatóval készül a Tiszakürti Arborétumban és a vadasparkban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban pedig kedvezményes barlanglátogatás, tavaszi erdőtúra és tematikus, biológiai sokféleséget bemutató nap várja az érdeklődőket.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban esti túrán, a Maros mentén ismerhetjük meg az éjjeli árnyak titkait, vagy részt vehetünk a Bihari Táj Napja rendezvényen. A Kiskunsági Nemzeti Park kincskereső programmal, a kurgánok rejtett értékeivel és különleges éjszakai, hőkamerás túrával készül Apajon, ahol a láthatatlan élővilág nyomába eredhetünk. Az Aggteleki Nemzeti Park idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját, ennek alkalmából kedvezményes barlangtúrákkal és születésnapi nyílt nappal várja a látogatókat - írták a közleményben, kiemelve: ez kivételes lehetőség, hogy Magyarország legismertebb cseppkőbarlangjait testközelből fedezzük fel, miközben szakvezetők mesélnek a föld alatti világ titkairól és a park természeti értékeiről.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete nem csupán egy rendezvénysorozat, hanem egy valódi közösségi élmény, amely tudást, inspirációt és felejthetetlen pillanatokat kínál mindenkinek. A részletes programkínálat minden nemzeti park igazgatóság honlapján, valamint a www.magyarnemzetiparkok.hu/programok oldalon érhető el - olvasható a közleményben.


Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás: