Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

A havi lakbéremelkedés mértéke júliusban országosan 1,6 százalék volt, míg a fővárosban 1,7 százalékkal kerültek feljebb az albérletárak júniushoz képest. Éves összevetésben országosan 5 százalékos, Budapesten pedig 5,5 százalékos albérlet-áremelkedés történt, ami továbbra is jóval visszafogottabb tempót mutat a korábbi évek 10-11 százalékos drágulási üteméhez képest.

„Az, hogy júniushoz képest júliusban emelkedtek a lakbérek, szinte borítékolható volt, hiszen hagyományosan ekkor kezdődik az albérletpiac legerősebb időszaka. Az viszont már sokat elárul a piac jelenlegi helyzetéről, hogy 2020 óta csak 2025 júliusában volt a mostaninál kisebb a havi drágulás, akkor országosan 1,4 százalékos emelkedést mért a lakbérindex. Ráadásul a mostani áremelkedés sem bizonyult tartósnak” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember szerint ebben a visszafogott kereslet és az időszakosan enyhén bővülő kínálat meghatározó szerepet játszik. Budapesten július elején 260 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, amely a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésének időszakára 266,5 ezer forintra emelkedett. Augusztus elejére azonban ismét 260 ezer forintra tért vissza. Az egyetemvárosokban sem következett be látványos áttörés.

Bővült a választék, de tavaly még több albérlet volt

A kínálati oldalon az elmúlt hetekben már határozottabb élénkülés látható. Június vége és augusztus eleje között országosan több mint 4 százalékkal nőtt a kiadó lakóingatlanok száma. Budapesten 5,4 százalékos, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban pedig közel 3 százalékos bővülés történt. A választék ugyanakkor még így is szűkebb az egy évvel korábbinál: országosan közel 9 százalékos, Budapesten mintegy 6 százalékos, a megyeszékhelyeken pedig 16 százalékos az éves elmaradás.

A nagy kínálattal rendelkező fővárosi kerületek többségében az elmúlt hetekben nőtt a választék. A XIII. kerületben 16, a IX.-ben 14, a VII.-ben 11, a VIII. és XI. kerületben pedig 7-7 százalék körüli bővülés történt július végéhez képest. Az egyetemvárosok közül Debrecenben 13, Miskolcon 10, Pécsen 7 százalékkal nőtt a kínálat, Szegeden pedig több mint harmadával bővült a választék. Győrben lényegében nem változott a kiadó lakások száma.

Budapesten újra 260 ezer forint az átlag

Az ingatlan.com augusztus eleji adatai szerint Budapesten 260 ezer forint volt a kiadó lakások átlagos bérleti díja a kínálati piacon. Az egyetemeknek helyet adó vagy azokhoz közeli budapesti városrészek közül a VIII. kerületben 240 ezer, a IX.-ben 250 ezer, a XI.-ben 280 ezer, a XIII.-ban pedig 270 ezer forint volt a mediánérték. A legolcsóbb kerületek közé sorolható továbbra is a XVIII. kerület, a maga 200 ezer forintos árszintjével. Vagy a XIX., XX. és XXI. kerület, utóbbiakban egyaránt 210 ezer forint körül alakult a bérleti díjak mediánja.

Az egyetemvárosok közül Debrecenben 220 ezer, Szegeden 210 ezer, Győrben és Székesfehérváron 200-200 ezer, Pécsen 180 ezer forint volt az átlagos bérleti díj augusztus elején. Miskolcon 130 ezer, Dunaújvárosban pedig 120 ezer forintos középértéket mutattak az adatok.

Hosszú távon a hozamokra érdemes lesz figyelni

Balogh László szerint hosszabb távon a lakáskiadás befektetési vonzerejét a bérleti díjak mellett a más eszközökkel elérhető hozamok alakulása is befolyásolhatja. „Ha Magyarország közeledne az euró bevezetéséhez, és ezzel párhuzamosan tartósan alacsonyabbá válnának az állampapírpiacon elérhető hozamok, az ismét javíthatná a lakáskiadás relatív vonzerejét a befektetők szemében. Ez azonban egyelőre csak hosszabb távú lehetőség, amelynek megvalósulása számos gazdasági és piaci feltételtől függ. Ráadásul az ingatlan-áremelkedés lassulása, illetve a lakáskiadás jelenleg csökkenő hozamszintje miatt az ingatlan, mint befektetés egyelőre folyamatosan veszít a népszerűségéből. Ezért szűkül tavaly óta a kiadó lakások kínálata is.” – fűzte hozzá az ingatlan.com szakértője.


Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás: