Friss kutatás: a vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A mosdók állapota kulcsfontosságú az éttermi vendégek számára – derül ki az Essity-hez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában megkérdezettek közel fele úgy nyilatkozott, hogy megjegyzi azokat a nyilvános tereket, szolgáltató egységeket, ahol kellemetlen tapasztalatuk volt a mosdóval, és ezeket a jövőben elkerüli. Éttermek és kávézók esetében ez az arány 73%, vagyis ennyien nyilatkozták azt, hogy egy kellemetlen élmény a mosdó állapotával kapcsolatban hatással van arra, visszatérnek-e az adott helyre.

Friss kutatás: a vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

„Akár egy gyors ebédre, akár egy elegáns vacsorára térnek be az emberek, a mosdóban tapasztalt állapotok kiemelten fontos szerepet játszanak az étterem megítélésében” – mondta el Nagy Géza, az Essity professzionális higiéniai üzletág igazgatója. „A vendégek gyakran a mosdó állapotából következtetnek rá, milyen tisztaság uralkodik az olyan kulisszák mögötti területeken, mint a konyha, ahol a higiénia az élelmiszerbiztonság szempontjából is létfontosságú. Egy elhanyagolt vagy rosszul felszerelt mosdó így rendkívül negatív benyomást kelthet a vendégekben – és sokkal fontosabb tényező, mint azt sokan gondolnák.”

A papírtörlőt többen részesítik előnyben, mint a légszárítót

Az éttermi vendégek számára a pozitív és kényelmes „mosdóélmény” alapját a kényelmes hozzáférhetőség, az automatizáltság és a tisztaság jelenti. A válaszadók szerint a legfontosabb szempontok a következők:

papírtörlők biztosítása kéztörléshez (81% tartja ezt fontosnak, szemben a 65%-kal, akik a légszárítót részesítik előnyben),
automata szappanadagoló (78%),
pelenkatároló szemetes (74%),
automata csaptelep (73%),
automata WC-öblítő (72%),
kézmosásra figyelmeztető táblák (68%).

A felmérés eredményei rámutatnak arra is, hogy gyakran markáns különbségek figyelhetők meg abban, hogy miként érzékelik az étterem higiéniai állapotát a vendéglátók és a vendégek:

-A vállalkozások 92%-a szerint fontos, hogy mosdóik higiénikusak legyenek. Ennek ellenére a vendégek 57%-a szerint a nyilvános mosdók nem tűnnek tisztának.

-Az étteremvezetők 93%-a szerint lényeges, hogy a mosdó minél több vendég igényeit kielégítse – vagyis inkluzív, mindenkinek hozzáférhető higiéniai környezetet biztosítson.

-Mégis, kevesebb mint a megkérdezett vezetők fele nyilatkozta, hogy kínálnak olyan alapvető inkluzív elemeket, mint az elérhető magasságú szappanadagoló és mosdókagyló, a kímélő szappan, a higiéniai hulladékgyűjtő, pelenkázó vagy halk működésű adagoló.

Inkluzív higiénia: figyeljünk, hogy mindenki elérje a mosdót és a szappant!

Az inkluzív higiénia célja, hogy a mosdóhasználók – függetlenül egészségi állapotuktól, fizikai képességeiktől, életkoruktól vagy higiéniai szükségleteiktől – kényelmesebben és jobban hozzáférjenek a higiéniai eszközökhöz. A Tork kampányt folytat azért, hogy felhívja a figyelmet az inkluzív higiénia fontosságára, és segítséget nyújtson a vállalkozásoknak annak megvalósításában – a dolgozók és a vendégek érdekében egyaránt.

„Az éttermekben, kávézókban és más vendéglátóhelyeken a dolgozók és vezetők rengeteg feladatot próbálnak összehangolni, hogy a vendégek minden szempontból kellemes élményben részesüljenek – fejtette ki Nagy Géza. – A mosdók kialakításánál érdemes figyelembe venni a vendégek eltérő igényeit és képességeit – például az időskorral járó mozgáskorlátozottságot, vagy az olyan bőrérzékenységeket, mint az ekcéma, amit az erős tisztítószerek súlyosbíthatnak. Emellett fontos szempont a neurodiverzitás is – sokan érzékenyek a hangos zajokra, így a kézszárítók zavaróak lehetnek számukra, másokat pedig a mosdók higiéniai állapota aggaszthat.”

A Tork az alábbi gyakorlati lépéseket ajánlja az inkluzív higiénia megvalósításához a személyzet és a vendégek számára:

Törekedjünk csendes környezetre, elkerülve az érzékszervi túlterhelést.
Alkalmazzunk nagy kapacitású adagolókat, hogy a higiéniai termékek folyamatosan elérhetők legyenek.
Tartsuk tisztán a mosdókat minden időpontban.
Alkalmazzunk olyan papírtörlő-, WC-papír- és szappanadagolókat, amelyek könnyen használhatók csökkent kézerősség esetén is.
Olyan szappant használjunk, amely bőrbarát és bőrgyógyászatilag tesztelt.
Alkalmazzunk adagolós rendszereket, amelyek egyszerre csak egy törlőkendőt adnak ki – ezzel csökken a pazarlás és nő a higiénia.

További információ arról, hogyan nyújthatnak az éttermek jobb vendégélményt jó higiéniai megoldásokkal:https://www.tork.hu/az-on-vallalkozasa/megoldasok/attekintes/vendeglatas

1 A Tork Insight 2024-es felmérését az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban és Mexikóban végezték, 6000 végfelhasználó és 900 üzleti ügyfél bevonásával.


Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás: