Harmadával kevesebb új traktort vettek tavaly a gazdák

Tavaly 3 009 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 32,5 százalékkal marad el a 2022-ben regisztrált 4 457-es darabszámtól. Elsősorban a gabonapiaci helyzet és kedvezőtlen általános gazdasági környezet okozta a visszaesést, melynek mértéke a 2022-es rekordév adataihoz képest ennyire szembetűnő: 2021 „átlagosnak” mondható forgalmától 8 százalékkal marad el – olvasható az Agroinform.hu által közölt elemzésben.

Harmadával kevesebb új traktort vettek tavaly a gazdák

 A 2022-es év kiugró eredményeit az okozta, hogy a koronavírus okozta szállítási nehézségeket maga mögött hagyta a piac, magukra találtak a szállítási láncok, és ezt a felívelést tovább erősítették az ekkoriban meghirdetett pályázati lehetőségek is. A terményárak drasztikus csökkenése, az infláció miatt bekövetkező kényszerű gyártói áremelések, valamint a kedvezőtlen kamatkörnyezetben jelentősen romló finanszírozási lehetőségek azonban 2023-ban éles fordulatot hozott.

A megrendelések fokozatos kifuttatása miatt márciusig még aktív maradt az új traktorok piaca, ezt követően azonban törvényszerűen bekövetkezett a máig tartó visszaesés. A gabonahelyzet óvatosabbá tette a gazdákat, egy beruházási döntés ma még azokban a gazdaságokban is átgondoltabb és lassabb folyamattá vált, amelyek képesek megfinanszírozni az új gépeket.

„A mezőgazdasági gépkereskedelemben tapasztalt visszaesés nem egyedülálló belpiaci jelenség, nemzetközi szinten is hasonló folyamatok zajlanak – mondta Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) elnöke. – Ha gyengül a vásárlóerő a piacon, a kereslet általában a használt gépek irányába tolódik el. A jelenlegi helyzet rendkívüliségét mutatja, hogy az elmúlt év során mindkét kategóriában párhuzamosan csökkent a forgalom.”

A traktormárkák közötti versenyben a John Deere tavaly 635 traktort adott el a DataHouse által közzétett forgalomba helyezési adatok szerint, ami a piac 21,1 százalékát jelenti. A 2022-es negyedik helyről a másodikra ugrott a Claas, amely tavaly a forgalom 13,6 százalékát biztosította. A New Holland stabilan tartja 10 százalékos részesedését, amely 2023-ban a harmadik helyre volt elegendő. A magyar piacra az elmúlt években betörő indiai Solis-Sonalikatraktorok részesedése idén is elérte a 9 százalékot. A lista további helyein a Fendt, a Case IH és a Massey Ferguson márkákat találjuk.

A DataHouse által közölt adatok szerint 2023-ban 1198 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba, a csaknem 38 százalékkal kevesebb az előző év 1929-es mennyiségénél.

Kilátások 2024-re

A gépkereskedelem forgalma együtt mozog a szélesebb mezőgazdasági szektor teljesítőképességével, így a gépeladások volumene is akkor kerül újra magasabb szintre, amikor a termelés oldalán rendeződik a gazdasági környezet. Miközben az infláció és a kamatkörnyezet is kedvezően alakul, a terménypiaci helyzet a régiónkban továbbra is rendkívül kedvezőtlen. Mivel a termelők vásárlóerejét alapvetően befolyásolja saját termékeik eladhatósága, egyelőre csak bízni lehet abban, hogy ezen a területen is a pozitív tendenciák fognak megerősödni. A gépvásárlás alternatívája addig számos gazdaság esetében a gépbérlés, illetve a használt gépek vásárlása lehet.

Ez a piaci szegmens tavaly sem fagyott be: csak az Agroinform.hu piacterén 2023-ban közel 9000 használt mezőgazdasági gép, eszköz cserélt gazdát mintegy 34 milliárd forint értékben.

„A géppiacok forgalmának alakulásában fontos szerepet játszanak a támogatási rendszerek, melyek pozitív hatása különösen 2024 második felében jelentkezhet – tette hozzá Harsányi Zsolt. – A jelenlegi piaci helyzetben mind a gazdáknak, mind a gépkereskedőknek jelentős segítség volna, ha támogatási pályázatok kiírására már a közelebbi jövőben sor kerülhetne. Ebben az esetben a kapcsolódó gépberuházások már a tavaszi időszakban megkezdődhetnének.”


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: