Hatékonyság és fenntarthatóság: így takaríthatnak meg időt és pénzt a vállalkozások

A hatékonyság, az idő- és költségmegtakarítás kulcsszerepet játszik minden vállalkozás életében, ami a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között még hatványozottabban jelentkezik. Eközben egyre több vállalkozás számára jelent kihívást a szakemberek megtartása és a munkaerő utánpótlása is. Innovatív eszközök beszerzésével ugyanakkor a munkakörülmények is jelentősen javíthatók, miközben felgyorsíthatók a napi munkafolyamatok, ami minden területen jelentős megtakarítást jelent a cégeknek.

Hatékonyság és fenntarthatóság: így takaríthatnak meg időt és pénzt a vállalkozások

A szolgáltatói szektorban a napi munkavégzés során az egyik legnagyobb időveszteséget az eszközök ki-be pakolása okozza. Amikor egy szerelő vagy szervizes járművében az alkatrészek és szerszámok rendezetlenül hevernek, rengeteg időt veszít azzal, hogy megtalálja a szükséges eszközöket.

„Az átgondolt járműberendezés nemcsak a napi munka gördülékenységét biztosítja, hanem hosszú távon komoly költség- és időmegtakarítást is jelenthet” – hangsúlyozza Gombás Bence a Sortimo (Intelligent Mobility Hungária Kft.) ügyvezetője. „Egy jól kialakított raktér lehetővé teszi, hogy a szakemberek hatékonyabban végezzék a munkájukat, miközben a vállalkozás fenntarthatóbb és gazdaságosabb működést érhet el” – tette hozzá.

Költséghatékony és időtakarékos megoldások

Számos ügyfélvisszajelzés alátámasztja, hogy a megfelelően kialakított haszonjármű berendezéssel akár napi 2 órát is meg lehet takarítani.

„Egy vállalkozás esetében ez azt jelenti, hogy naponta több ügyfélhez lehet eljutni, ami hosszú távon jelentős bevételnövekedést eredményezhet. Partnereink számításai és visszajelzései szerint az így felszabaduló idő 3 év alatt akár 7-8 millió forint pluszbevételt is hoz egy egyéni vállalkozó számára, mindez egy céges járműflotta esetében több száz millió forintot is jelenthet” – számolt be róla a szakértő.

A rendszerezett eszközök – és így a hatékony munkavégzés – nemcsak az időt, hanem a költségeket is optimalizálja. Az átlátható tárolás csökkenti az eszközveszteséget, hiszen a szakemberek mindig pontosan tudják, mi, hol található. Egy rendezetlen járműben gyakran előfordul, hogy elveszettnek hitt szerszámokat feleslegesen újra megvásárolnak, ami hosszú távon komoly kiadásokat jelenthet.

„A személyre szabott polcrendszerek hiányában egy villanyszerelő, épületgépész, szervizes csak a raktér alsó részét tudja használni. Mindezt hasonlíthatjuk az otthoni konyhaszekrényhez is. Gondoljunk csak bele, egyrészt lakásméretű konyhákra lenne szükség ahhoz, hogy minden elférjen a padlón, másrészt nem tudnánk rendszerezni a konyhai eszközöket, harmadrészt pedig folyamatosan eltörnének, sérülnének a tányérok, poharak. A járműberendezés pontosan ugyanezt jelenti a szakemberek számára a gépjármű rakterén belül” – magyarázta Gombás Bence. Továbbá példaként említette azt is, hogy az ADAC független mérése alapján 100 kilogrammonként 0,3 liter üzemanyag-megtakarítást jelent a Sortimo ultrakönnyű rendszereinek beépítése. „Akár 400 kilogrammal is tudjuk csökkenteni a berendezés tömegét a versenytársakhoz képest, amivel 1,2 l spórolható meg 100 km-en” – tette hozzá.

Javuló munkakörülmények, elégedettebb kollégák

Egyre több vállalkozás számára jelent kihívást a szakemberek megtartása és a munkaerő utánpótlása. A versenyképes bérezés mellett a munkakörülmények is döntő szerepet játszanak abban, hogy a dolgozók mennyire elégedettek a munkahelyükkel.

„Egy ergonomikusan kialakított jármű megkönnyíti a munkát, csökkenti a stresszt és a fizikai megterhelést is. Ha minden szerszám és eszköz könnyen hozzáférhető, a napi munka gördülékenyebb, kevésbé fárasztó, és csökken a hibalehetőség is” – emelte ki a szakértő. „Azok a vállalkozások, amelyek kényelmesebb és hatékonyabb munkakörülményeket biztosítanak, versenyelőnybe kerülnek a munkaerőpiacon.”

A szakértő fontosnak nevezte azt is, hogy bár egy vállalkozás elsődleges bevétele az értékesítésből származik, de a szerviz és a kivitelezés minősége tartja meg az ügyfeleket. Emiatt is érdemes komolyan venni a szerviz hatékonyságának a növelését. „Azok a vállalkozások, amelyek elavult rendszerekkel dolgoznak, észre fogják venni, hogy nem tudják tartani a tempót a megrendelők elvárásaival, ezáltal pedig hosszú távon piaci részesedésük csökkenni fog.”

Fenntarthatóság, környezetbarát gyártás

A Sortimo, amely a teljesítmény- és folyamatmenedzsment ismérvei alapján összeállított, személyre szabott megoldások specialistája, nemcsak a vállalkozások működését teszi hatékonyabbá, hanem kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra is. A vállalat elkötelezett a környezetvédelem mellett, és szén-dioxid-mentes gyártási folyamatot alkalmaz, amely minimálisra csökkenti a cég ökológiai lábnyomát. A járműberendezések hosszú élettartamúak, átszerelhetők, újrafelhasználhatók, ami jelentősen csökkenti a hulladéktermelést. A könnyű, de strapabíró anyagok pedig nemcsak a jármű terhelését mérséklik, hanem az üzemanyag-fogyasztást is optimalizálják, ezáltal tovább csökkentve a károsanyag-kibocsátást.


A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás: